The Silenced
Műfaj: történelmi, misztikus, horror, iskolai
Játékidő: 99 perc
Premier: 2015. június 18.
Ismertető: 1938-at írunk, egy Joo Ran nevű lány (aki tüdőbetegségben szenved) egy bentlakásos iskolába érkezik, ami el van rejtve erdők és dombok között. A lányiskolába nehezen tud beilleszkedni, fél és borzasztóan össze van zavarodva. Hamarosan azonban megtudja, hogy előtte egy azonos nevű lány volt ott, azonban hirtelen eltűnt, a tanárok meg azt mondták, hogy Tokióba ment mindenféle köszönés nélkül. Miközben próbálják őt meggyógyítani és folyamatosan furcsa dolgokat itatnak velük Joo Ran sejti, hogy valami nem stimmel sem az iskolában, sem vele, hisz egyre furcsábban érzi magát és meglepően egyre több ereje van, így szép lassan, Yeon Duk segítségével megpróbálnak rájönni, hogy miféle titkot rejtegetnek.

A másik dolog amit le kell szögeznem, hogy ez nem igazán volt horror. Sokkal inkább misztikus. Egy jelenet volt, ahol megijedtem, de csak a hirtelenség miatt. A sztori nagyon érdekes volt, sejtettem, hogy valami kísérletezős dolog folyik a dologban, de ennek ellenére sikerült meglepniük, sőt, még a 2. világháborúval is elég szorosan összefüggött a dolog. A film nézeti magát, érdekes volt, a néző végig szorít a két főhős lánynak.

Történet: 8/10
Színészek: 8/10
Karakterek: 8/10
szia, ezt a filmet hol tudnám megnézni magyar felirattal?
VálaszTörlésSzia, én angolul néztem, ha jól tudom azóta sem készült hozzá magyar felirat.
Törlés