R2B: Return 2 Base ~ Soar Into the Sun
Játékidő: 113 perc
Premier: 2012. augusztus 15.
Ismertető: Tae Hoon a legfiatalabb tagja egy elit repülő csapatnak: a Fekete Sasnak. Mivel főszereplőnk játékos, engedetlen, és tele van kíváncsisággal, egy bemutatón végrehajt egy veszélyes és tiltott manővert, melynek hatására áthelyezik a 21.Fighting Wings légvédelmi alakulathoz. Itt ismerkedik meg Se Young-gal is, aki a csapat szerelője. Természetesen Tae Hoon-nak azonnal megtetszik, így mindent megtesz, hogy a lány felfigyeljen rá. Csakhogy Tae Hoon-nak hamarosan élesben is bizonyítania kell rátermettségét és tudását, amikor ugyanis az északiak támadást indítanak ellenük.

S ez sajnos nagyon meghatározza a minőségét. Másik dolog, amit kicsit furcsa volt, hogy a két főszereplő közötti romantika konkrétan nulla volt. Párszor randiztak, aztán a végére meg ott volt már az a komoly és erős szerelem kettejük között, ami természetesen hülyén mutatott.
DE, a repülős jelenetek eszméletlenek voltak. Remekül ki volt dolgozva, látszott rajta, hogy az akció jelenetek különös odafigyelés mellett készültek. Már csak ezért is nagyon érdemes egy pillantást venni a filmre.

Szereplők: Most csak főhősünkre térnék rá külön.
Rain - Tae Hoon: Vicces, de ugyanakkor komoly pasi volt, aki tele volt élettel, s ebből az erőből egy kicsit mi is kaphattunk. Valamint inkább követi a szívét, és menti meg bajtársát, mintsem a parancsnak engedelmeskedik. Egyszóval nagyon jó karakter volt, sikerült magát a szívembe lopnia. A színész is nagyon szimpatikus lett. Utóiratként pedig, ez a pasi nagyon, de nagyon hasonlít a Cápa mesében szereplő Oscar-ra. De most nem? Nézzétek meg, nekem totál hasonlít.

Történet: 7/10
Színészek: 7/10
Karakterek: 7/10
Karakterek: 7/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése