Dream High
Részek száma: 16
Dátum: 2011
Csatorna: KBS2
Ismertető: A történet 6 fiatal körül forog, akik közül 3-at felvettek, 3-at pedig speciálisan kiválasztottak a Kirin nevezetű művészképző iskolába. Egytől egyig hatalmas álmokat dédelgetnek, s ezekért mindent megtesznek, de az élet tele van akadályokkal és váratlan fordulatokkal. Ők mégsem adják fel, és mindig egy lépést tesznek előre, olykor azonban visszaesnek, de még így is tele vannak reménnyel. Izgalmas, álmokkal és csodálatosan szép zenékkel tele sorozat, ami nem mellesleg romantikát és titkokat is takar. De természetesen a legfontosabb dolog az az, hogy sikerül e beteljesíteniük a főszereplőknek mindazt, amit elképzeltek és amiről álmodtak.

De még így is nagyon féltem tőle, kicsit amiatt is, mert a Heartstrings-ben (ami úgyszintén zenés sorozat), hatalmasat csalódtam. De, tényleg felírtam, hogy majd egyszer megnézem. Azonban ez a sorozat olyan volt, mintha állandóan piszkált volna oldalról, hogy 'nézz meg, kérlek'! Hatalmas lendülettel álltam neki: na akkor megnézem. De a legnagyobb félelmem még akkor is ott volt: szerintem a színészeknek és az énekeseknek (főleg ezeket a fiatal szöcskéket) kicsit feltűnési viszketegsége van. Tudom, hogy mennyi energiát fektetnek abba, amit csinálnak, és olykor szívvel-lélekkel azon dolgoznak, mégsem tudom annyira értékelni őket, mint például egy orvost, egy ügyvédet, egy katonát, vagy akár egy egyszerű villanyszerelőt is.



1 - A sorozat nagyon jól indul, hiszen már 2018-ban vagyunk Amerikában. Tudjuk, hogy legenda született. De ki is az a K? Ez a kérdés a végéig kitartott, és konkrétan megevett a fene is, úgy izgultam az utolsó részeken, hogy vajon az lesz-e, akinek én annyira szurkoltam. 2 - A nyaklánc. Különösen tetszett, ahogy az a 4 emberke között vándorol (bár 2-nél nem volt, de szerintem nekik nem is volt szükségük rá). Aranyos motívum volt, s már a legelején is azt láthattuk az ajtón, így még kíváncsibbá tett. Tényleg nagyon cuki volt.
3 - A poénok. Egyszerűen imádtam mindegyiket. Volt, ahol már csak a párbeszédeken is sírva nevettem, annyira találó volt. A poéngyár egyértelműen Sam Dong, és az angoltanár volt. 4 - A karakterek és azoknak fejlődései. Habár említettem, hogy két emberkét nagyon nem szerettem, de a többieket viszont fenomenálisan. Komolyan mondom, az összes sorozat közül amit eddig láttam kedvenc karakterem és kedvenc párosom született itt meg.
5 - Az álmaik. Néha soknak találtam, de néha annyira szép volt, és annyira tiszta, hogy én jobban izgultam egyes dolgozatoknál, mint ők. Tényleg. 6 - A zenék. Ezt ez alatt fogom jobban kitárgyalni, de itt is meg kell jegyeznem, hogy szinte mindegyiket telefonra töltöttem. 7 - A remek szövegek a sorozatban. Tele volt jobbnál jobb idézettel, amelyekből párat majd lent leírok. Odaillő, aranyos, olykor szomorú, máskor pedig vicces volt. Egyszerűen imádtam mindet, csodaszépek voltak.

És végül az, hogy a 6 diák az utolsó részekben tényleg együtt volt. Nem is tudom, szerintem ez lett az
eddigi leghosszabb véleményem, pedig vázlatszerűen írtam fel. A sorozat,
mint láthattátok sok újdonságot nyújtott nekem, és az eddigi elveimet
sorra lerombolta. Kíváncsi vagyok, lesz e még sorozat, ami ezt teszi
velem. Most itt átnézve az egész véleményemet, a sorozat egy 7-est
érne, nagyon nagy jóindulattal adhatnék rá egy 8-ast. De nem teszem.
Miért? Mert a sok hiba és baki ellenére úgy szerettem az egészet, ahogy
van. Borzasztóan tudom ajánlani mindenkinek.


2. Jason és Sam Dong legelső "versenye". Itt megismerkedtem Jason hangjával, s nem mellesleg nagyon szép a szám, amit énekelnek.
3. Szerintem alap, hogy ez iderakom: Sam Dong dilis fellépése. Kész. Pont.

5. Sam Dong és Hye Mi duettje: Maybe. Bár mondtam, hogy a lány hangja kicsit elnyomja a srácért, de attól függetlenül itt szépen énekeltek.
6. Az esküvői dal japánban. No, a jelenet is egyik kedvenc poénos részem, s a szám is gyönyörű volt, amit énekeltek.

8. Only Hope. Oké, mondtam, hogy a csaj hangja annyira nem tetszik, de itt gyönyörűen énekelt. S nem győzöm hangsúlyozni, mennyire szép lett ezáltal a vége. Tényleg csodálatos volt, s benne a visszaemlékezős jelenetek is azok.
Bár őszintén, szerintem egy az egyben belinkelhetném az összes youtube találatot, mert az összes zene és fellépés annyira szép és megható volt, hogy még most is visszanézem őket.
Bár őszintén, szerintem egy az egyben belinkelhetném az összes youtube találatot, mert az összes zene és fellépés annyira szép és megható volt, hogy még most is visszanézem őket.
Szereplők: Lássuk csak főhőseinket külön-külön.
Kim Soo Hyun - Sam Dong: Ez a srác konkrétan egy kőbunkó volt, a nagy falusi, aki eljön a fővárosba, ahol senkit sem ismer, s csomó minden újdonság neki. Naiv, mert hiszi, hogy minden jól fog menni s ezzel párhuzamosan persze optimista is. Tele van élettel, mindig mosolyog, és mindig igyekszik a legjobbat nyújtani. Egyszerűen imádtam ezt az ártatlan karaktert. Igazán szurkoltam neki, hogy azt a hatalmas követ, amit az élet elé dobott, hódítsa meg, és tegye saját hídjává. Szerencsére sikerült is, s bár tényleg nagyon szerettem a kis naiv, aranyos oldalát, úgy érzem, hogy az új Sam Dong sokkal inkább emberibb volt. Megmaradtak a jó tulajdonságai, de rájött, hogy keményen kell dolgoznia, s ezáltal meg is férfiasodott az egész karakter. Kim Soo Hyun egyértelműen nagyot alkotott. Szóval szimpátia az 5/5, imádtam és kész. A hangja már kicsit más kérdés. A stúdióban persze szépen énekel, azonban valójában a színésznek nincs tökéletes hangja. De van benne valami egyedi, amitől akkor is felismerem, ha se a számot soha nem hallottam, se az arcát nem látom. Ez az egyediség tette gyönyörűvé az énekléseit. 3/5 pontot adok, mert tényleg hallottam pár hamis hangot. S így utolsó sor gyanánt megjegyezném, hogy ő volt az egyetlen a 6 közül, aki nem énekes, s még így is megállta a helyét. Nagyon gratula.
Suzy Bae - Hye Mi: A legelején én nagyon megutáltam, főleg ott a felvételin. Az, ahogy lenézte a legjobb barátnőjét, és az, ahogyan lehordta még nekem is rosszul esett. Nem szeretem a beképzelt nagypofájú és kétszínű embereket. Szóval nagyon rászántam magam arra a sorozat közben, hogy kibékülök vele, azonban mindig voltak olyan húzásai, ami miatt visszaestem a kezdeti szintre. De nem akarom lehúzni a karaktert. Az utolsó pár részben már elfogadható kategóriába tornázta fel magát. Különösen jók voltak ezek a féltékenységi "tünetei", amiket ő maga sem értett. Így kapott nálam szimpátiára 3/5-ös pontot, s a hangra pedig 4/5, de ez csak az utolsó száma miatt.






" Néhány váratlan vendég is csatlakozik ma hozzánk. Tegnap még ellenségek voltak, de ma már barátokká váltak. "

" Tudod min gondolkoztam itt? Naponta ezerszer, milliószor, bánom, hogy eljöttem veled. Bánom, újra és újra. Miért mentem le a színpadról és fogtam meg a kezed? Miért hittem a hazugságaidnak? Miért hallottalak énekelni? Miért követtelek, és őrültem bele a zenébe? Ezért most... elvesztem. "

" Számomra te vagy a zene. Ez hozott engem ideáig. Nélküled nincs zene. "
" Most hazudsz. Igazából meg akarsz állítani. Nem akarsz elküldeni. Én jobban ismerlek mint te magad. Igazam van? "
"
Ők harcoltak, versenyeztek és együttműködtek velem, így váltam
sziklaszilárd emberből kiegyensúlyozottá. Mindig szeretettel és hálával
gondolok rájuk. Egy barát nem tudott eljönni a ma esti koncertre. Az
első dalomat ennek a barátnak szeretném küldeni, aki a legragyogóbb utat
tapossa, ami talán a legmagányosabb is egyben. "
Egy kis plusz: Kim Soo Hyun - Dreaming (magyarul)
- csodálatos szám, csodálatos szöveggel
mert semmi másom nem maradt.
De újra felállok.
Ez a lépésem mára,
s óvatosan teszem meg a következőt,
félelemmel és izgalommal a szívemben.
Vajon ha itt fejezem be,
a félelmeim miatt habozok majd?
Valahol mélyen a szívemben,
egy megállíthatatlan nyomás vezet előre.
Ez a lépésem mára,
s óvatosan teszem meg a következőt
félelemmel és izgalommal a szívemben.
Még ha el is esek,
teszek még egy lépést
az álmom felé, amivel szembesülök egy nap.
Ez a lépésem mára
óvatosan teszem meg a következőt
félelemmel és izgalommal a szívemen.
Még ha el is esek,
teszek még egy lépést
az álmom felé, amivel szembesülök egy nap.
Az álmom felé, amivel szembesülök egy nap.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése