The Three Musketeers
Műfaj: akció, romantikus, történelmiRészek száma: 12
Dátum: 2014
Csatorna: tvN
Ismertető: Akad egy férfi, aki rábukkan egy Park Dal Hyang nevezetű ember naplójára, ami olyan emlékirat szerűség, és eldönti, hogy egy éjszaka alatt átmásolja az egész sztorit, hogy neki meglegyen. A másolása során megismerjük ezt a Park Dal Hyang nevezetű srácot, és hogy milyen csudijó élete is volt neki. Oké, ez csak a bevezetés. Nem erről szól. Akad egy messzi vidék ahol él egy álmokkal teli srác. Ő lenne Park Dal Hyang, aki elhatározza, hogy átmegy a katonai vizsgán, és elveszi gyerekkori szerelmét. Hónapokba telik neki, mire elér a fővárosba, a sok szerencsétlenségnek köszönhetően egy nappal a vizsga előtt érkezik meg. Azonban rögtön zűrzavarba keveredik, ráadásul találkozik 3 férfival, akik magukat "A három muskétás"-nak nevezik. Park Dal Hyang-nak nehezen, de sikerül a vizsga, azonban ez még csak a kezdet. Kiderül, hogy gyerekkori szerelme már megházasodott, és hogy koronahercegnő lett belőle, a férfi, aki meg magát az egyik muskétásnak vallotta, nem más, mint a koronaherceg. Mivel Dal Hyang megbízhatónak tűnik, remek katona, és még humora is van, ezért a koronaherceg megkéri, hogy dolgozzon neki. Hogy még bonyolítsuk a sztorit, akad egy miniszter is, akinek a trónra fáj a foga, és megjelenik az első koronahercegnő is, aki állítólag anno felakasztotta magát... Park Dal Hyang-nak pedig csak annyi lesz a dolga, hogy megakadályozzon egy háborút.

Őszintén azt sem tudom hol kezdjem. Talán legelőször azt kéne megemlítenem, hogy bár a sorozat régies stílusú, történelmi, mégis olyan egyedi stílussal rendelkezett, amit sorozatban még nem láttam. Nem csak a zenék, a vágások, a akciójelenetek voltak újdonságok a számomra, hanem a teljes sorozat felépítése. Nagyon, nagyon imádtam.


Zene: Ahogyan említettem a sorozat minden téren egyedi, így a zene is kitűnt a többi közül. Volt egy nagyon szép szám, általában a romantikus jeleneteknél, azt sajna nem találtam meg, de ha valaki rálel akkor kérem küldje el nekem. A másik nagy kedvencem a NOXX 'All For One' című szám, ami eszméletlen menő.
Szereplők: No itt van mit meséljek, szóval kezdjük csak el külön-külön.

A Koronahercegen alakító Lee Jin Wook-kal azonban már kicsit más a helyzet. A színésszel semmi bajom, tökjó volt meg minden, de nekem ez a koronaherceg egészen a sorozat közepéig olyan egy unszimpi alak volt, akit legszívesebben kirugdostam volna a világból is. Beképzelt volt, hisztis és fennhéjázó, amit egyszerűen gyűlöltem, ráadásul a koronahercegnővel is nagyon csúnyán bánt. Azonban láss csodát, nemsokkal később egyre jobb és jobb lett, a legvégén pedig már szó szerint bírtam őt. Megszerette feleségét, kiállt a barátai mellett. Szép volt, tényleg. Bár még a legvégén is haragudtam rá kicsit azért, amit az apjával tett. Oké, hogy nem túl erős király meg minden, de azért mégiscsak az apja. Egy kicsit több családszeretetet, ha kérhetném. Mindenesetre sikerült egy köztestől magasabb helyet megszereznie a karakterek szimpátiája listámon, úgyhogy le a kalappal előtte.
Yang Dong Geun - Heo Seung Po: Egyértelműen ő volt a humizsák a sorozatban, egyes mondataival, beszólásaival nagyon sokat dobott a sorozaton, így nevetni is tudtunk rajta, nem csak izgulni. Aranyos volt, hamar a szívemhez nőtt, talán azért is, mert ő kedvelte meg a leghamarabb Dal Hyang-ot. A felesége is külön piros pontot kap tőlem, mert eszméletlen sokat szakadtam rajta. Főleg amikor Dal Hyang elkezdi: "Még nem is üdvözöltem az édesanyádat", hát igen, ő nem az anyám xDDD. Kemény volt. Nagyon tetszett. Nade, nem csak a humizsák volt, hanem talán a legfelelősségteljesebb karakter Dal Hyang mellett. Azt hinné az ember, hogy ez a kettő kiüti egymást, de nem. A színész is remek volt, párszor már találkoztam vele kisebb szerepekben, azonban ez volt az első főszerepe amit láttam tőle. S teljes mértékben meg vagyok elégedve. Itt is imádtam a karaktert és a színészt is egy az egyben.

Seo Hyun Jin - Kang Bin: Nagyon bírtam a csajt. Azt hinné az ember, hogy ha koronahercegnő, akkor kis csendes szerény nőről van szó. Azonban ő keményen megmondta a véleményét, csetlett-botlott (szószerint), és mindig mindenhez volt szava, ugyanakkor érzékeny is volt, hiszen nem bírta elviselni azt a szorítást, amit a palota és falai jelentettek számára. Szurkoltam neki és Dal Hyang-nak nagyon, hisz tök édesek voltak. Amikor mondta, hogy elhagyja a palotát, már annyira nagyon örültem, hogy akkor végre összejönnek, de mégsem. Nade nem is baj, hiszen annyira édesek voltak a herceggel a sorozat vége felé, hogy egyszerűen nem tudtam nem őket szeretni. A színésznő is aranyos volt, jól hozta ezt a különc koronahercegnőt, aki nem hagyja, hogy a férje uralkodjon rajta, hanem igenis kiáll magáért. Eddigi legjobb koronahercegnő, akivel sorozat nézésem során találkoztam. Szóval hajrá! Jóvolt.
Sorozat természetesen nem maradhat gonosz nélkül, jelen esetben a Hyan

Történet: 9/10
Zene: 9/10
Színészek: 9/10
Karakterek: 8/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése