Kpop étterem

Már régóta tervezgettem, hogy elmegyek ebbe az étterembe, azonban csak most, szülinapom alkalmából tudtam egy kis időt szakítani erre. A mai bejegyzésem kicsit eltér a többitől: a Kpop éttermet látogattuk meg a barátnőmmel.
Nagyon könnyen megtalálható: a keletinél kell leszállni a metróról, és ott az aluljáróban egyből előttünk is van.
 Mit ettünk?
A sok választék közül alig tudtunk dönteni, végül egy zöldséges rántottás szendvics mellett döntöttünk, amiben kivi lekvár és majonézes ketchupos öntet volt. Így elmondva elég furcsának hangzik, de ha hiszitek, ha nem, hihetetlen finom volt. A másik választásunk a jól megszokott ramenre esett, ráadásul kimchi ízesítésűre.
 Mindkettő nagyon, nagyon finom volt, ráadásul még a pálcikával evés sem jelentett gondot egy idő után.
Kaptunk diós sütiket is, amik úgyszintén nagyon finomak voltak, vettem belőle is egy csomaggal, és azt reggeliztem ma.
 És megtaláltam a kedvenc cukorkámat is: hihetetlen finom és hűsítő, szóval visszamentem, és egy egész csomaggal vettem belőle.
 Egyenlőre csak ennyit kóstoltunk meg, legközelebb új ételeket veszünk majd. Akinek van egy kis ideje, szerintem látogassa meg az éttermet, mert ezáltal betekintést nyerhetünk kicsit a koreai világba, ami után annyira vágyunk egy-egy sorozat megnézése után.
Az árak a vártabbnál olcsóbbak voltak (pl. a szendvics össz-vissz kettőszáz forint volt), a lányok bent pedig nagyon kedvesek és aranyosak voltak.

2 megjegyzés:

  1. Igen egyet értek ..de én igen messze lakom..és szerencsém volt ismerős járt Budapesten ..hát meg kértem hozzon MANDUT ..jaj annyira ízlett legközelebb is hozni fog .

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Mandut én még nem kóstoltam, de legközelebb azt fogom! :D

      Törlés