Monster
Műfaj: thrillerJátékidő: 114 perc
Premier: 2014. március 13.
Ismertető: A sztori onnan indul ki, hogy egy befolyásos ember megveri az egyik női alkalmazottját, aki történetesen mindezt felvette videóra, és pénzt követel érte. Ik Sang-ot bízza meg azzal, hogy vigye el a pénzt a lánynak és szerezze meg a telefont. Azonban a férfi magának akarja a pénzt, így megkéri "szörnyeteg" öccsét, hogy intézze el a csajt. Tae Soo el is intéz mindent, a megölt lány húgának pedig egy esélyt ad, hogy rejtőzzön el. Innen indul ki igazából a sztori, hisz a kislány egy falubéli kis házba rohan, ahol a mentálisan beteg lány, Bok Soon éli mindennapjait húgával. Mivel megesik a szívük a kicsi lányon, ezért engedik, hogy ottmaradjon. Azonban másnap reggel, mikor elindulnak, megjelenik Tae Soo, aki megöli Bok Soon húgát. Elkezdődik a macska-egér hajsza, hisz Tae Soo a kislányt akarja megölni, Bok Soon pedig bosszút akar állni húgán.

A sztori nagyon tetszett, érdekesen volt felépítve. Érdekesen illesztették össze Tae Soo sötét világát Bok Soon fényes mindennapjaival. A karakterek nagyon összetettek voltak, bár róluk majd a szereplők címszó alatt. Nagyon tetszett még az egész hely, ahol le lett forgatva a film. Az ijesztő részek ijesztőek voltak, Tae Soo házától pedig egyenesen a hideg futkosott a hátamon. Tetszett a macska-egér hajsza is, izgulni lehetett végig, hogy melyik fél fog győzni.

Röviden ha elgondolkodtató filmre vágyik az ember, és szeretne kicsit kizökkenni a mindennapokból, akkor erősen ajánlom a filmet, mert nekem tényleg nagyon megtetszett. Azonban aki tudja magáról, hogy nem szereti az ilyen elvont filmeket, az bele se kezdjen, hisz barátnőm esetéből tanulva, csak egy nagy baromság lesz az egész a számára. Aki meg szeret gondolkodni és szereti átérezni a karaktereket, annak kötelező darab.
Szereplők: És akkor a jól megszokott mondat: lássuk csak őket külön-külön.

Kim Go Eun - Bok Soon: Avagy a legszebb lelkű karakter, akivel eddig találkoztam. Odaadása és szeretete húgáért lenyűgöző és megindító volt, végig szurkoltam neki, és nagyon reméltem, hogy nem esik semmi bántódása. Bok Soon érdekes személyiség volt, talán ezért is keltette fel Tae Soo kíváncsiságát. Ezt a lányt nem lehetett nem szeretni, hisz édes volt, aranyos és hűséges s nem mellesleg bátor. Őszintén én a ház közelébe sem mertem volna menni, ő meg csak simán bemászott az ablakon...na oké. A színésznővel először találkoztam, de ahogy láttam csak filmjei vannak. Köszönöm a filmnek, megint egy csomó megnézendő dolog került fel a listámra, szerintem nyugdíjas koromban sem fogok a végére érni. Na szóval mégegyszer elmondom, hogy a film érdekes volt és nagyon nagyon egyedi. Aki tudja magáról, hogy szereti, annak azonnal letölteni! U.i.: A filmet én fordítottam, megtaláljátok a blogon!
Történet: 9/10
Színészek: 9/10
Karakterek: 9/10
Köszi az ismertetőt,nagyon tetszik.Remélem lefordítod, Én nagyon várom.
VálaszTörlésIgen, júliusra várható a felirat! :D
TörlésÉn is szívesen megnézném
VálaszTörlésIgyekszem a felirattal! :D
Törlés