10 kedvenc OST énekesem

Nem nehéz kitalálni, miről fog szólni ez a bejegyzés. Bizony sikerült végre összeszednem azt a 10 énekest (köztük 2 együttest), akik számait egyenesen imádom mindig a sorozatokban. Bevallom picit csaltam, hisz 3 közülük nem igazán sorozatokban énekel, de annyira szeretem a hangjukat, hogy nem hagyhattam ki őket. Ők tízen a kedvenc koreai énekesem, nagyon nagy tehetség mind. Tudjátok, hogy a hangokra elég kényes vagyok, így beletelt pár évbe, míg sikerült összeszednem őket. Mivel nem igazán szeretnék rangsorolni, ezért névsor szerint veszem őket.

Ailee
Vele sajnos még csak sorozatban találkoztam, de ahogy elnéztem van még sorozat amiben énekel, és ami nekem a megnézendők listáján van.
 Ali
Női hangok közül ő az egyik kedvencem. Csodaszép hangja van és csodaszép számokat éneket.
Rooftop Prince - Hurt (örök kedvenc annak ellenére, hogy a sorozat nem tetszett annyira)
Changmin
Hatalmas kedvencem már 7 éve. Nagyon, de nagyon szeretem őt. Sajnos nem sok sorozatban énekel.
The Night Watchman - Can't Say I Love You (ezt sehol nem találtam, hogy belinkeljem :O)
 Jonghyun
Ő a másik nagy, gyerekkori kedvencem Changmin mellett. Körülbelül egyszerre ismertem meg őket. Egyszerűen csodaszép hangja van.
  Jung Yong Hwa
És akkor vele egyből ki is ugrott az a 3 srác, akik nem igazán énekelnek sorozatokban, pedig csodaszép hangjuk van.
 K.Will
Ő az, akinek rengeteg kellemes percet köszönhetünk mind, hisz rengeteg sorozatban énekel. Nagyon szeretem a hangját.
 
Lyn
Ő is rengeteg csodaszép pillanatot okozott számaival, az itt felsorolt számok közül hármat nagyon, nagyon szeretek, még mindig hallgatom őket.
M.C The Max
Az egyik együttes, akik nem sok sorozatban énekelnek, mégis egyszerűen csodaszép mind a két szám.
Ulala Session
Ha választanom kellene abszolút kedvencet férfi énekest, akkor Park Kwang Sun lenne egyértelműen. Egyszerűen csodaszép a hangja, nem győzök betelni vele.
Bridal Mask - Goodbye Day (KEDVENC!!!)
 Yoo Sung Eun
Ha pedig legszebb női hangot kellene választanom akkor egyértelműen rá esne a választásom. Csodaszép hangja van.

11 megjegyzés:

  1. Nekem Yesung a kedvencem,aki kis időre eltűnt a katonaság miatt.
    https://www.youtube.com/watch?v=zloQVkzWXps

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, nagyon szép hangja van neki is. Most látom, hogy sok sorozatban énekel, ami nekem megnézendők listáján van, szóval alig várom a találkozáást :)

      Törlés
  2. Szia!
    Nagyon szépen köszönöm ezt a nagyon igényes összeállítást.Sok gyönyörű dalt hallgattam meg és töltöttem le hála neked.gyomar :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy találtál közöttük olyat, ami letölthetsz. :) Köszönöm a kedves szavakat :)

      Törlés
  3. Most akkor már itt is hozzá szólok. :D
    Itt egy jó kis válogatás Baek Ji Young dalaiból: https://www.youtube.com/watch?v=fiA_Q_776lU

    Illetve itt felsorolva:
    And... And (OST Ver.) - Producer OST (2015)
    Because of You - Hyde, Jekyll, Me OST (2015)
    I'm Crying - Good Doctor OST (2013)
    Spring Rain - Gu Family Book OST (2013)
    Love and Again, Love - Arang and the Magistrate OST (2012)
    After a Long Time - Rooftop Prince OST (2012)
    It Hurts Here - A Thousand Days' Promise OST (2011)
    I Can't Drink - The Greatest Love OST (2011)
    Today, I Love You Too - The Princess' Man OST (2011)
    That Man - Secret Garden OST (2010)
    That Woman - Secret Garden OST (2010)
    The Same Heart - Road Number One OST, (2010)
    Don't Forget - IRIS OST (2009)
    Love is Not a Crime - Ja Myung Go OST (2009)
    Bad Person - Hwang Jin Yi OST (2006)
    꿈일까봐 - I Go With You OST (2006)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh...és kifelejtettem Xiah Junsu-t is :D Bocsi a regényért :D

      In the Time That I Loved You - Mr. Back OST (2014)
      I Love You - Empress Ki OST (2013)
      Foolish Heart - Heaven's Will: The Fugitive of Joseon OST (2013)
      Love is Like a Snowflake - No Such Thing As Nice Guys OST (2012)
      You Are So Beautiful - Scent of a Woman OST (2011)
      Too Love with Kim Jae Joong, Park Yoo Chun & Found - Sungkyunkwan Scandal OST (2010)
      Thousand Year Love Song - The Legend OST (2007)
      Every Day of Every Month with TVXQ - Air City OST (2007)
      All In Vain with TVXQ - Air City OST (2007)
      Remember with TVXQ - Goong S OST (2007)
      Beautiful Thing - Vacation OST (2006)
      Holding Back the Tears with TVXQ - Vacation (2006)

      Törlés
    2. Igeen, tőle is nagyon sok szép számot hallottam és nagyon sok le is van töltve. Milyen nagyon szép hangja van neki iiis. A Hyde Jekyll and Me száma nagyon tetszik nekem, még mindig hallgatom. :D
      Úúú nem is tudtam, hogy Xiah énekel sorozat zenéket. Mondjuk azért, mert egyik sorozatot sem láttam innen még, de nagyon sok megnézendők listáján van.
      Köszii, hogy összeírtad őket, le is töltöttem, most is ezek a számok mennek a gépemen (az I Love You c. szám nagyon nagyon tetszik).

      Törlés
  4. Szia :) Nagyon szép ez az összeállítás :) Gratulálok :) Nekem még Hyorin a kedvencem ilyen téren :) szerintem az ő dalai is nagyon szépek :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, neki is nagyon szépek a dalai, de nem fért bele a top 10-be :)

      Törlés