Beautiful Mind ~ Dr. Frankenstein
Műfaj: orvosi, thriller (és romantikus)Részek száma: 14
Dátum: 2016
Csatorna: KBS2
Ismertető: Történetünk fő színtere a mindenféle remek orvosi eszközzel és híres orvosokkal felszerelt HyeonSeong Kórház. Ide érkezik főhősünk, a profi idegsebész, Lee Young O, aki egy betegség miatt képtelen bármiféle érzést érezni, ezért apja kicsi korától kezdve tanította - hogyan kell kifejeznie magát, ha éppen boldog, szomorú vagy éppen dühös. Ennek következtében nagyon jól megtanult olvasni az emberi reakciókból. A kórház azonban hamarosan egy gyilkosság helyszínévé válik, így a becsületes, életvidám és súlyos műtéteket maga mögött tudó Jin Sung rendőrnő elhatározza, hogy fényt derít az ügyre. Legnagyobb gyanúsította maga Lee Young O, aki eléggé megtévesztő viselkedésével vonja magára a rendőrnő figyelmét ez ügyben.

6 rész volt lefordítva belőle így nem sok kedvvel, de végül nekifutottam. Az első hat részt egy nap alatt bevágtam. Nem tudom, hogy a sorozat volt-e ennyire megkapó, vagy én voltam-e ennyire kiéhezve már annyira, hogy ennyire megfogott, de a lényeg az, hogy nagyon tetszett. Egy élettel, izgalommal, érzésekkel s hatalmas kétségekkel teli sorozat, aminek főhőse minden tekintetet magára vetve, más színészeket megszégyenítve alakítja ezt a nem mindennapi karaktert.

Még a koreai sorozatokban hírhedt mindent megváltoztató szerelem se biztos, hogy képes ilyesmire. A sorozat előnye még a kisebb beugró sztorik (úú de nagyon imádom őket) amikor pár percek erejéig (jelen esetben páciensekkel kapcsolatban) ismerünk meg kisebb történeteket. Nagyon imádtam, hogy a pasi mindig a dolgok mélyére látott, mindig más volt az eset/betegség magyarázata, mint ahogy azt elhitették velünk, így rengeteg izgalmat kaptunk a nagyszerű főhős mellé.

Összességében tehát nem igazán kell elmondanom, hogy tetszett-e a sorozat vagy sem, szerintem abszolút egyértelmű volt, hogy engem nagyon megnyert magának. Egy izgalommal, érzésekkel és tényleg remek főhőssel és nagyszerűen ábrázolt lelki világgal valamint kapcsolatokkal rendelkező sorozat volt, amit mindenképp megéri megnézni legalább egyszer, még akkor is, ha éppen nem ismerjük / nem szeretjük a főhősöket, mert úgy gondolom, hogy nagyon érdemes.
Zene: Nem számítottam szép számokra egy thrillerben, dehát a romantikus részekhez egy csodaszép, tényleg csodaszép számok sikerült kreálni, azóta is azt hallgatom napi szinten. Gyönyörű a zene, tényleg: Bernard Park 'Dirt'.
Szereplők: No és akkor lássuk csak történetünk főhőseit sorjában.

Park So Dam - Gye Jin Sung: Fiatalon nagyon beteges volt, ennek ellenére egy igazi vitaminbomba - folyamatosan pörög és segít ott, ahol csak tud. Ahogy mi is, Jin Sung is gyors következtetéseket vont le a főhős pasiról, ami végül nagyon jól sikeredett. Tetszett, ahogyan egyre közelebb kerültek egymáshoz, és ahogyan próbált a lány mindenáron segíteni a férfinak, aki bizony nagyon rászorult egy kis vigaszra. Mást nem is igazán tudok elmondani. Mivel a főhős pasi volt a fő-fő szereplő, ezért kicsit mellékszereplőnek tűnt a lány, de ennek ellenére szerintem nagyon szerethető volt, vártam már a pillanatot, amikor összefutnak egymással. A sorozat utolsó része pedig emberek, minden pénzt megért. Park So Dam sorozatai mostanság folyton a kezeim alá kerülnek. Nem tartom őt olyan hihetetlen nagy tehetségnek, de szerintem abszolút helytállt a sorozatban, és még szerethető is volt. Ez pedig nekem bőven elég volt jelenleg.

" Minden lélegzetvételednél
kérlek emlékezz, hogy érzek irántad
és arra, hogy mit jelentesz nekem. "
Történet: 8/10
Zene: 9/10
Színészek: 8/10
Karakterek: 8/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése