Fashion King
Műfaj: vígjáték, divatJátékidő: 114 perc
Premier: 2014. november 06.
Ismertető: Woo Ki Myung számos iskolai terrorizálásnak és megszégyenítésének alanya. Csendes fiú, aki kitörni vágyik ebből az életből. Egyszer csak megpillantja az iskola szépét, Park Hye Jin-t és egyből beleszeret, majd eldönti, hogy belép a divat világába, hogy maga mellett tudhassa a szeretett lányt. Ebben hamisítványokkal kereskedő mestere, Kim Nam Jung és újdonsült legjobb barátja, Chang Joo segít neki. Hamarosan Ki Myung szomszédságába érkezik az iskola első tanulója, Eun Jin, aki bár nem jeleskedik szépségben, mégis már a kezdetektől kedvelte a fiút. Ki Myung szánalmas élete tehát teljes fordulatot vesz, azonban számára semmi sem egyszerű: a gazdag, jóképű és nem mellesleg a divat világában élő Won Ho tönkre akarja tenni, elhatározásától pedig senki és semmi nem tántoríthatja el.

Mivel Joo Won volt a főszereplő ezért meg kell hagyni, a lelkileg sérült és szánalmas fiú lelki világát szépen át sikerült adni a nézőknek (hát igen, Joo Won az Joo Won). Emellett Won Ho apjával való konfliktusát is felhozták, itt volt még a (sajnos) legtöbb mai nőt megtestesítő Park Hye Jin, s nem utolsó sorban Nam Jung, akinek a divatba vetett hite rendíthetetlen. Tetszett, ahogyan arról beszélt, hogy nem maga a ruhadarab a fontos, ha divatról van szó.

" Ezen a világon semmi sem örök.
Legyen az madár, felhő, fa, erdő... vagy akár ember.
Végül mind eltűnnek.
Ez az, amiért nem adom fel ezt a pillanatot.
Mert ebben a pillanatban úgy érzem, élek. "
Történet: 7/10
Színészek: 8/10
Karakterek: 7/10
Nagyon tetszett a véleményezésed! Már egy ideje nagyon rákaptam Ahn Jae Hyeon-ra ezért próbálok minnél több sorozatát megnézni. Filmeket eddig még nem néztem de ez felkeltette az érdeklődésemet. Valahol fent van esetleg magyar felirattal? Te hol nézted?
VálaszTörlésSajnos nincs fent, még magyar felirat sincs, én angollal néztem. :-/
Törlés