Sorozat: Princess Hours

Princess Hours ~ Goong

Műfaj: romantikus, vígjáték
Részek száma: 24
Dátum: 2006
Csatorna: MBC

Ismertető: 2006-ot írunk, főhősnőnk, Chae Kyung egy átlagos, álmokkal és élettel teli lány, aki történetesen arra a főiskolára jár, ahová beképzelt és hideg szívű koronahercegünk is, Lee Shin. Egy régi megállapodásnak hála ők ketten össze kell házasodjanak, azonban csöppet sem könnyű a helyzetük. Lee Shin egy másik lányt szeret, Chae Kyung pedig túl szabad lelkű és álmodozó ahhoz, hogy a koronahercegnő rangjával járó törvények és etikett beskatulyázza őt. S ha a kettejük között lévő feszültség nem lenne elég, megjelenik az előző koronaherceg, Lee Yul is, aki apja (a király) halála után kénytelen volt az unokatestvérének adni a koronahercegi címet és elhagyni a palotát. Most azonban visszajött, hatalomvágyó édesanyjával.

Vélemény: Nagyon, nagyon régóta terveztem megnézni ezt a sorozatot, mert sok jót hallottam róla, sokak kedvence is, ráadásul vágytam már egy olyan sorira, ami elég könnyed, de mégis vannak benne komolyabb témák is, így úgy gondoltam, ez a sorozat tökéletes választás lesz. Hát, én nem fogom ezt a bejegyzést túlragozni és áradozni róla, esetleg minden apró hibát kivesézni benne. Egyszerűen elmondom, hogy nem tetszett, és azt is, hogy miért nem.
Túl sok volt. Minden túl sok volt benne. 24 rész szerintem olyan sztorinak kell, ahol nem elég kevesebb, hogy az szép ívben kibontakozzon és lezáruljon. Ennek a sztorinak rengeteg volt. Sok volt, a két főszereplő közötti húzogatás is, folyamatosan beszélgettek saját magukkal, hogy mennyire szeretik a másikukat, de mikor együtt voltak folyton csak utálat áradt belőlük. Sok volt a túldramatizálás is a végén mindenféle szempontból, de főleg a romantika részén.
A karakterek jellemzői is túl valósághűtlen volt, mindenkinek volt 1-2 jellemzője, de ez nagyon erősen volt jelen bennük, amitől idegesítőek voltak mindannyian. A többi karakter is nevetségesen sok és idegesítő volt sajnos. A jelenetek néha elhúzottak voltak, sok volt a fölösleges párbeszéd és kevés a cselekvés. Volt benne pár értelmetlen szituáció is, amit sehová sem tudtam tenni. Összességében tehát túl sok volt egyszerűen minden ebben a kis sorozatban.
Azonban mégis végignéztem (bár már a végére kínszenvedve), de őszintén elmondom, voltak részek, amiket egy az egyben eltekertem, és voltak, amiket felgyorsítva néztem, és még így sem maradtam le semmiről. Az egyedüli, ami tetszett a sorozatban, az a főhősnő életének alakulása. Itt azt értem, hogy ahogyan a szabadlelkű lányt bele kényszerítik ebbe a helyzetbe. Először mindent beleadott, próbálta a maga optimista módján túlélni.
Aztán már kezdett elege lenni, a végére pedig teljesen feladta. Szerintem ez nagyon valósághű volt, ennyi szabály között én sem lettem volna képes életben maradni. Hát, ajánlani én semmiképp sem ajánlom a sorozatot, persze senki kedvét nem szeretném elvenni, hisz ki tudja, lehet valakinek épp ez a kedvenc sorozata. Ilyen korszakban én még nem láttam koreai sorozatot, eddig ez volt az első, remélem, hogy majd még a kezem ügyébe akad pár.

Zene: Ettől sem voltam igazán elragadtatva, ezek azok, amik még az elég jó kategóriába tartoznak: HowL&J 'Perhaps Love', J&J.ae 'Words I Couldn't Say'.

Szereplők: Na és akkor lássuk csak történetünk két főhősét sorjában.
Ju Ji Hoon - Lee Shin: Koronahercegként elég lázadó fiú, aki bár a nagyközönség előtt tökéletes koronahercegként viselkedik, a valóságban elege van az egészből. Hát, őszintén, Lee Shin karaktere nekem egyáltalán nem tetszett. Úgy gondolom, hogy van egy határa annak, hogy a főhősök hogyan tudnak bánni a főhősnőkkel. Na ő ezt átlépte nem is egyszer. Nem értettem sehogysem, hogy a lány hogy tud beleszeretni ebbe a srácba, ráadásul olyan hamar. Folyamatosan bántotta és ellökte magától. Oké, értem én, hogy saját magát védte a jövőbeli fájdalmaktól, de hát ne már. Nagyon nem nyert meg magának, de igazából Lee Yul se, szóval ezúttal én egyik főhősnek sem szorítottam. Ju Ji Hoon-tól eddig csak egy főszerepet láttam, ott nagyon imádtam őt, itt kevésbé, de még szerencse, hogy nem itt találkoztam vele először, akkor nehéz lett volna új szerepébe belefognom.
Yoon Eun Hye - Shin Chae Kyung: Egy nagyon optimista és szabadlelkű lány, aki hirtelen koronahercegnő lesz, s egy csomó szabály köti őt. Sehogysem tudtam megérteni, hogy ez a lány mit lát a koronahercegben már a házasságuk legelején. Ezerszer elmondta, hogy valójában utálja, ja de mégsem. Ő is nagyon sok volt nekem, annyiszor megbántotta a srác, ő mégis utána odament hozzá, amit nem értettem, mert semmilyen kapcsolat nem volt közöttük a múltban, hogy azt mondja az ember, túlságosan szereti a fiút. Szóval igen, elég sok volt ez így nekem. Egyedül az tetszett, ahogyan összeomlik. Ez tényleg nagyon valósághűre sikeredett, reméltem, hogy elhagyja a palotát meg mindenkit, és boldogan éli az életét, de hát ennyi esze már nem volt a karakternek. Eun Hye-nek nem ez a legjobb karaktere, dehát na, ez van, változtatni rajta már nem lehet.

Történet: 5/10
Zene: 6/10
Színészek: 6/10
Karakterek: 5/10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése