Fates and Furies
Műfaj: dráma, romantikusRészek száma: 40 (egy rész fél órás)
Dátum: 2018 - 2019
Csatorna: SBS
Ismertető: Goo Hae Ra egy gyönyörű és okos nő, azonban sajnos eléggé nyomorúságos helyetben él. Nővére kómában fekszik azóta, hogy megpróbálta megölni magát, édesapja pedig meghalt. Egyedül legjobb barátnőjére számíthat az egész világon. Egyszer aztán, mikor minden ellene fordul, eldönti, hogy kezébe veszi a sorsát, mivel alkalma lesz egy nagyon gazdag örökös, Tae In Joon közelébe kerülni. Goo Hae Rae elhatározza, hogy elcsábítja a férfit, mert nem akar többé nyomorban élni, rettegve attól, hogy mikor esik a gödör legaljára. Azonban arra nem számít, hogy a férfi családjának köze van a húga öngyilkosságához, és arra sem, hogy a közben a férfi az ő szívét is megingatja.

Nem is tudom, hogyan fogalmazzam meg nektek, hogy milyen volt a sorozat. Voltak dolgok, amik nagyon tetszettek, vagyis nem is. Inkább úgy fogalmaznék, hogy az alapsztori és az eszmék nagyon jók voltak, de sajnos a megvalósítás kevésbé sikerült. A legelső dolog, ami nagyon nem tetszett, az maga a romantika a két főhős között. A pasi túl gyorsan, túl hirtelen lett nagyon szerelmes a főhősnőbe, amit annyira nem értettem.

A csaj karaktere... hát nem tudom. Nagyon tetszett, hogy helyzete ellenére nem engedett nőiességéből, és büszkén szállt szembe mindenkivel. Aztán ez a büszkeség a fejére szállt. Valahogy, ahh nem nagyon tudom megfogalmazni nektek. Egyszerre tetszett, hogy büszke volt és tényleg nem hagyta, hogy eltapossák, viszont tudjuk, meg ő is tudja, hogy kijátszotta a pasit és ezért ez a túlzott büszkeség nem tett jót a karakternek.

Igazából a részek szinte arról szóltak végig, hogy In Joon menthetetlenül szerelmes, a főhősnő menthetetlenül büszke és elszánt, második főhősnőnk minden apróságon hisztizik, mindent a fölhöz vág, a cég helyzete egyre bizonytalanabb, főhőseink összevesznek majd romantikusan kibékülnek. Plusz minden részben kiderül valami apróság, ami valamennyire görgeti előre a sorozatot. Nem tudom, én kicsit többet vártam.


Zene: Az ostok közül kettő maradt meg: Aalia 'Fates and Furies' című száma, abból is az angol verzió, illetve Yoonhak 'Obsession' című száma.
Szereplők: Lássuk csak akkor két főhősünket.

Joo Sang Wook - Tae In Joon: Cégörökösként nagy teher nyomja a vállát, de nem szállt el a földröl, megmaradt kedves és rendes férfinak. Azonban mikor megismeri a főhősnőt, mint egy kisiskolás, folyton a nyomában jár, nem tud rendesen gondolkodni, és teljesen hagyja magát befolyásolni. Folyton nagy férfi akart lenni és halálosan romantikusnak gondolta magát, közben a csaj végig ténylegesen az orránál fogva vezette, ő pedig futott utána mint egy kiskutya. Szerintem egy kicsit férfiasabb karakter jót tett volt a sztorinak, mert ez a főhős még rátett egy lapáttal a dolgokra. Sang Wook nagy kedvencem, nagyon, de tényleg nagyon sok szerepét láttam már, de ez a karakter nyert meg engem a legkevésbé. A két főhős 2014-es sorozata sokkal jobban tetszett, szóval ha valaki ragaszkodik ehhez a pároshoz, azt a sorit nagyon tudom ajánlani, mert az nagyon aranyosra sikeredett, a sztori pedig sok dologban nagyon hasonló ehhez.
Történet: 6/10
Zene: 7/10
Színészek: 7/10
Karakterek: 6/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése