Film: Murderer

Murderer

Műfaj: thriller
Játékidő: 76 perc
Premier: 2014. január 16.

Ismertető: A film a történet közepébe csap, hisz ott kapcsolódunk be a sztoriba, amikor Joo Hyub rajtakapja feleségét, amint épp megcsalja. Bosszúból őt is és a szeretőjét is azonnal megöli. Sok év múlva csendesen él, kisfiát nevelgeti, akit mindenképp óvni akar az idegességtől és az erőszaktól. Azonban megjelenik egy kislány az iskolában akit Yong Ho nagyon is megkedvel, s nem engedi, hogy mások bántsák. Ráadásul a kislánynak, becsületes nevén Ji Soo-nak van egy félelme, hisz kicsi korában történt vele egy nagyon rossz dolog, amitől a mai napig retteg.


Vélemény: Mint látjátok volt egy időszak az érettségire tanulás közben, mikor ilyen erős thrillereket volt kedvem nézni (vajon miért XD). Ezt kivételesen nem a borítókép, hanem a színész miatt töltöttem le, hiszen nagyon szeretem. A film érdekes volt. Igen, talán ez a legjobb szó rá. Volt benne egy-két kisebb fordulat, sőt, még egy hidegkirázós jelenet is. Nem volt nagy szám az egész, de szerintem elég érdekes volt ahhoz, hogy ne unjam azt a 76 percet. Volt valami érdekes a színész karakterében ami megfogott már az elején, bár nem tudnám pontosan megnevezni, hogy micsoda. Itt sem fogok karaktereket elemezni, hisz a thrillerek nem igen mennek rá nagyon a szereplőkre. De meg kell említenem, hogy a színészekkel nagyon elégedett voltam, szerintem egyszer nem árt megnézni a filmet.

Történet: 6/10
Színészek: 6/10
Karakterek: 6/10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése