2015 legjobbjai / legrosszabjai - eredmény

Sikeresen magunk mögött tudhatunk még egy évet, rengeteg jó sorozattal gazdagodva. Nagyon szépen köszönöm annak a 25 embernek aki kitöltötte ezt a kis kérdőívet, reméltem, hogy kicsit több szavazat gyűlik össze, no de ez van. Idén is érdekes eredmények születtek, érdekes volt látni, hogy míg egy adott sorozat valakinek a kedvence, addig a másiknak az volt az év legrosszabb sorozata. Aminek nagyon örülök, hogy a 'legrosszabb' kérdések elég hézagosak maradtak, csak pár szavazat érkezett. Ez azt jelenti, hogy sokaknak nem volt az adott műfajban legrosszabb sorozata, ami pedig nagyon jó. Szerintem idén nagyon sok jó sorozat született, közöttük igazi mesterművek is, remélem a jövő év csak még jobb lesz!
Mindenkinek Sikerekben Gazdag Boldog Új Évet Kívánok! :-)

1. Legjobb romantikus sorozat?
A Kill Me, Heal Me tarolt 6 szavazattal.
2 szavazat érkezett még ezekre a sorozatokra: Healer, Fool's Love, She Was Pretty, Falling For Innocence, Warm and Cozy.

2. Legrosszabb romantikus sorozat?
Nagyon kevés szavazat érkezett.
A Warm and Cozy három, a High Society és a Bubblegum 
kettő szavazatot kapott.

3. Legjobb thriller?
Három sorozatra érkezett egynél több szavazat.
Healer - 8 szavazat.
I Remember You - 5 szavazat.
Sensory Couple - 3 szavazat.

4. Legrosszabb thriller?
 Kevés szavazat érkezett, ezek közül a Masked Prosecutor című sorozatra érkezett a legtöbb, összesen 4 szavazat.

5. Legjobb dráma?
A Kill Me, Heal Me elsöprő győzelmet aratott, 
10 ember szavazta meg az év legjobb drámájának.
Emelett 4 szavazatt érkezett a Mask és 3 a Yong Pal című sorozatra.

6. Legrosszabb dráma?
 A legrosszabb dráma a Producer lett 4 szavazattal, a Hyde Jekyll and Me is kapott 2 szavazatot.

7. Legjobb zenés sorozat?
Nagyon örülök, hogy leírhatom ezt a mondatot: a Persevere Goo Hae Ra aratott elsöprő győzelmet 10 szavazattal. 
Az Orange Marmalade és a To Be Continued is kapott 2-2 szavazatot.

8. Legrosszabb zenés sorozat?
Csak két szavazat volt összesen, mindkettő az Orange Marmalade című sorozatra érkezett.

9. Legjobb vígjáték?
 Mily meglepő, a She Was Pretty tarolt 10 szavazattal.
Négy szavazat érkezett még a Birth of a Beauty című sorozatra, és 2-2 a Fool's Love és a Hyde Jekyll and Me című sorozatra.

10. Legrosszabb vígjáték?
Nem sok szavazat érkezett, ebből 3 a My Unfortunate Boyfriend, és 2-2 a Birth of a Beauty és a Fool's Love című sorozatra.
Igen, érdekes, hisz ezt a két sorozatot egy kérdéssel feljebb is megemlítettem... ennyire látszik mindenkinek mennyire más az ízlése.

11. Legjobb történelmi sorozat?
 A legtöbb szavazat (nyolc) a Scholar Who Walks At Night című sorozatra érkezett, kettővel kevesebb a The King's Face című sorozatra és három szavazatot kapott a Shine or Go Crazy is.

12. Legrosszabb történelmi sorozat?
Nagyon, nagyon kevés szavazat érkezett, ebből a Scholar Who Walks At Night című sorozatra érkezett összesen három, ami az előbbi 'győzelméhez' képest semmiség.

13. Legjobb krimi?
 Négy sorozatra érkezett egynél több szavazat:
Spy - összesen 4 szavazat.
Healer - összesen 3 szavazat.
Sensory Couple - összesen 3 szavazat.
I Remember You - összesen 2 szavazat.

14. Legrosszabb krimi? 
 Csak három szavazat érkezett, mind a három a Masked Prosecutor című sorozatra.

15. Legjobb orvosi sorozat?
Húzós volt, de végül a D-Day nyert 6 szavazattal. Egy szavazattal maradt le a Yong Pal és a Blood
Három szavazat érkezett még a Kill Me, Heal Me című sorozatra is.

16. Legrosszabb orvosi sorozat?
Nagyon kevés szavazat érkezett, ebből 4 a Blood című sorozatra, három pedig a Hyde Jekyll and Me című sorozatra.

17. Legjobb fantasztikus sorozat?
Eléggé megoszlottak a vélemények. Végül a Scholar Who Walks At Night nyert hét szavazattal, de ezekre a sorozatokra is egynél több szavazat érkezett:
Sensory Couple - összesen 4 szavazat.
Oh My Ghost - összesen 4 szavazat.
Blood - összesen 2 szavazat.
To Be Continued - összesen 2 szavazat.

18. Legrosszabb fantasztikus sorozat?
 A Blood és az Oh My Ghost 3-3 szavazatot kapott, 
az Orange Marmalade pedig kettőt.

19. Legjobb melodráma?
A Pinocchio nyert 4 szavazattal, de 2-2 érkezett a Mask és a Falling For Innocence című sorozatra is.

20. Legrosszabb melodráma?
 Nagyon kevés szavazat érkezett, abból 3 a Mask című sorozatra.

21. Az év legjobb sorozata?
A Kill Me, Heal Me tarolt 10 szavazattal, de a Healer is 4 szavazatot kapott, valamint 2-2 érkezett a She Was Pretty és a D-Day című sorozatra.

22. Az év legrosszabb sorozata?
Itt is a Kill Me, Heal Me 'nyert', de szerencsére csak 3 szavazattal, ez is szerintem a szavazatok hiányának köszönhető. 
2-2 szavazat érkezett még a Producer és a My Unfortunate Boyfriend című sorozatra is.

23. Idei legügyesebb színész?
Ji Sung 7, Si Won pedig 5 szavazatot kapott.
Emelett 2-2 szavazatot kaptak ezek a színészek: Park Seo Joon, Kim Soo Hyun, Joo Won, Ji Chang Wook.

24. Idei legrosszabb színész?
Elég sok név feltűnt, de egy színészre sem érkezett minimum kettő, szóval nem nevezek meg senkit.

25. Idei legjobb OST?
 A Kill Me, Heal Me nyerte meg ezt is 7 szavazattal.
A szám címe Auditory Hallucination.
[Én abszolút egyet értek ezzel, gyönyörű és megindító szám.]

26. Idei legrosszabb OST?
Szavazatok hiánya miatt nem nevezek meg egyet sem. Egyezzünk meg abban, hogy a koreaiak felettébb jók a zenevilágban.

27. Idei legügyesebb színésznő?
Itt is sok név elhangozott, a legtöbb szavazatot azonban Hwang Jung Eum kapta (összesen 6). Úgy gondolom idén remekelt mind a két sorozatban, örülök, hogy nem csak én gondoltam így. 
Három szavazat érkezett még Park Min Young javára. 

28. Idei legrosszabb színésznő?
Na itt is hangzottak el bőven nevek. Két színésznő volt, akikre 2-2 szavazat. Ők Park Shin Hye és Kyu He Sun.

6 megjegyzés:

  1. Szia, Evolett,
    nagyon széleskörű volt a kérdőív, így főként, hogy még egy csomó sorozatot nem is láttam nehéz lett volna kitölteni.Lehet, ha több évet ölelne át más eredmény lenne(legalább 2_öt)Többször is megnéztem, de emiatt nem is vállalkoztam rá.Ennek ellenére, köszi a lelkes tájékoztatást.Drucker Márti

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Márta! Nagyon köszönöm, hogy tájékoztattál.
      Igen, elég széleskörű volt a kérdőív, tervezem minden évben ugyanezt megcsinálni.
      Azonban ahogyan mondtad, tényleg elég sok a kérdés, van aki sok helyet hézagosan hagyott, ami egyáltalán nem baj! :)
      A legközelebbi kérdőív több évet fog felölelni! :)

      Törlés
  2. Kedves Evolett, sajnálom, hogy nem tudtam kitölteni, ugyanis jó párat még nem láttam nem lett volna reális a szavazatom. Van ami a gépen van és majd szép sorjában megnézem. Látszik, hogy az ízlések különbözőek, itt végigolvasva a helyezéseket bizony a legrosszabbnak kihozott sorozat, melodrámá között volt olyan ami nekem nagyon tetszett!! Nagy munka volt ezt összehozni Köszi érte!! Érdekes eredmények!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Dehogy, semmi baj, én köszönöm, hogy egyáltalán írtál :)
      Lehet, hogy tényleg egy több évet átfogó kérdőívet kellene csinálnom :D
      Igen, a Mask nekem is nagy kedvencem lett, de írtam is, hogy elég kevés ellenszavazatot kapott. :)
      Szerintem is szépen tükrözte a kérdőív, hogy mennyire más mindenkinek az ízlése. :)

      Törlés
  3. Kedves Evolett!:)
    Egy apró segítséget szeretnék kérni tőled,csak nem tudom, hogy szabad-e itt, az e-mail címedet nem tudom így azon keresztül sem tudok írni neked. Ha nem gond esetleg tudsz te nekem akár egy felkiáltó jelet küldeni erre az e-mail címre: kinga178@citromail.hu ? Én után megírom neked amit szeretnék kérdezni, semmi komoly csak nem tudom mennyire megosztható, hogy mindenki lássa mindig, mint komment.(letöltéssel kapcsolatos).
    Előre is köszönöm, ha megteszed

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Persze semmi baj, de amúgy az oldalamon fent az elérhetőségeknél ott az e-mail címem, gondolom elkerülte a figyelmed :)
      Írok neked! :)

      Törlés