What's Wrong With Secretary Kim
Műfaj: dráma, romantikus
Részek száma: 16
Részek száma: 16
Dátum: 2018
Csatorna: tvN
Ismertető: Történetünk főhőse, az önmagát tökéletesnek látó Lee Young Joon, aki a legjobban saját magát imádja és teljesen el van szállva tökéletes énjétől. A férfi jóképű, okos és gazdag is, hisz az apja által ráhagyott céget vezeti méghozzá nagyon is sikeresen. Titkárnője, Kim Mi So, már 9 teljes éve vele dolgozik. Ők ketten tökéletes összhangban vannak, megértik egymást már beszéd nélkül is. A nőnek azonban semmi magánélete nem volt, 9 éven keresztül éjjel-nappal készenlétben állt, így úgy érzi, hogy eljött az ideje hogy közölje főnökével: felmond, méghozzá végérvényesen. Young Joon, akármennyire is próbálja, nem tudja ezt elfogadni, így saját magát meghazudtolva mindent bevet, hogy szeretett titkárnőjét maradásra késztesse.
Vélemény: Hiába látott már az ember több tucat sorozatot, elkövetjük azt a hibát, hogy ha meglátjuk, hogy egy jó színész egy jó színésznővel egy előzetes alapján látszólag nagyon jó soriban fog szerepelni akkor magasra teszük a lécet, és egy nagyon jó történetre számítunk. Sajnos itt is úgy futottam neki ennek a sorozatnak, hogy ez biztosan nagyon, nagyon jó lesz. Dehát nagyon tévedtem. Elég sok dologról van mit beszélni a sori kapcsán, szóval kezdjünk is bele és vesézzük ki az egész sztorit.
Első: a műfaj. Ne tévesszen meg senkit. Bár a sorozat drámának lett meghirdetve (???) sokkal inkább vígjáték. De ez nem baj, csak gondoltam elmondom, nehogy arra számítsatok. Kettő: a történet. Kapunk egy hihetetlen beképzelt főnököt egy hihetetlen naprakész főhősnővel, aki bár látszólag utálja a férfit, de az első randira hívásnál rájön, hogy nem is lenne rossz egy ilyen gazdag pasi mellett lenni. Oké, kisarkítottam a témát, de nagyon ez jött le az első részekből, hisz nagyon úgy tűnt, hogy nem bírja a hapsit.
Aztán elkezdték felhozni az elrablásos sztorit, ami nagyon tetszett, mert volt
valami kis izgalom a történetben, plusz az ilyen pszichés dolgok mindig megfognak a történetekben. De sajnos annyira leegyszerűsítették az egész sztorit, hogy szinte semmit sem kaptunk belőle. Elmagyarázták, hogy mi történt (se csattanó, se fordulatok) és kész. A két főhős a sorozat második felétől szinte mást sem csinál, csak nyalja egymást a kamerák előtt (sose hittem hogy valaha leírom ezt a mondatot).

Amit borzasztóan sajnálok, mert két nagyon jó színészről van szó, de úgy látszik inkább a hírnéven volt a hangsúly, nem azon, hogy egy jó sorozatot készítsenek. Tudom, hogy mindenki oda volt értük, de engem kimondottan idegesítettek. Olyannyira, hogy a sorozatban lévő összes szerelmi szálat sokkal, de sokkal érdekesebbnek találtam, mint a kettejükét. Ott volt Gwi Nam és Ji A között a szerelmi szál, ami nagyoooooooon cuki volt. Se Ra és Yang Cheol is nagyon cukik voltak együtt, de már kínomban ott tartottam, hogy Yoo Sik és az ex-neje közötti kapcsolat is jobban érdekelt mint a két főhősé.

Mikor részről részre túl tudtam tenni a csalódásomon, akkor élveztem a többiek szerelmi szálát (amiket fent is említettem). Voltak benne poénok (elég sok) amiken jót nevettem, voltak benne szép jelenetek. Plusz a két főhős között 9 éves kapcsolatának azon része jó volt, ahogyan a férfi függött a nőtől úgy, hogy észre sem vette, csak azután eszmélt rá miután a nő felmondott. Nagyon, nagyon jó kis sztorit lehetett volna kihozni az első pár rész után. Ahh, idén hanyadik sori ez már? Ami tökre jó lehetett volna?

Zene: Aranyosak voltak a zenék, több is telón maradt: Jinho & Rothy 'A little more', Kim Na Young 'Because I Only See You', Song Yuvin 'The First Word', Jeong Sewoon 'It's You' illetve Kihyun &SeolA 'Love Virus' c. száma is megmaradt.
Szereplők: Na és akkor lássuk csak főhőseinket a szokásos módon: külön-külön.
Park Seo Joon - Lee Young Joon: Hihetetlen beképzelt pasi, aki saját magáért van oda, nem telik el úgy nap, hogy meg ne említené mennyire tökéletes. Ez a sorozat elején vicces volt, de a végére vártam volna, hogy kicsit felhagyjon ezzel, de ennek ellenére ott voltak a megnyilvánulásai, amit talán nem is kellett komolyan venni, de akkor is idegesítő volt. Azon kívül, hogy nagyon szerette a nőt egy olyan tulajdonságot sem tudnék mondani róla, ami megfogott volna a karakterben. Teljesen tipikus gazdag fiú, aki bár okosnak okos, mégis megvan a jó adag beképzeltség benne. Seo Joon nagy kedvencem, hihetetlen jó színész, ezt mind tudjuk, most is remekül hozta ezt a karatert is, de annyira nem sikerült megkedvelnem őt ebben a szerepben, akármennyire is próbálkoztam vele. De sebaj, a jövőben még biztosan nagyon sok lehetőségünk lesz arra, hogy felejthetetlen szerepekben láthassuk őt.

Történet: 7/10
Zene: 8/10
Színészek: 7/10
Karakterek: 7/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése