My Husband Oh Jak Doo
Műfaj: romantikus, dráma, vígjáték
Részek száma: 24
Dátum: 2018
Csatorna: MBC
Részek száma: 24
Dátum: 2018
Csatorna: MBC
Ismertető: Történetünk főhősnője Han Seung Joo, a harmincas éveiben járó karrierista nő, aki imádja a munkáját és nem igazán gondol a randizásra. Azonban miután gyilkosság történik a lakásában rájön, hogy kell neki egy férj, akivel fent tudja tartani a látszólagos házasságot, és aki megvédi őt. Történetünk főhőse itt kapcsolódik be a történetbe: Oh Jak Doo a hegyekben él elszigetelve a többi embertől, csak három öreg hölgy képezi a társaságát. Jak Doo szereti csendes életét és nem szándékozik elköltözni innen. Pár szerencsétlen (vagy éppen szerencsés) esemény következtében alkut kötnek: Jak Doo eljátsza Seung Joo férjét, az pedig megígéri neki, hogy a hegy területét, amin Jak Doo és él és ami a lány tulajdonát képezi nem fogja felhasználni a jövőben. Így történt tehát, hogy a hegyen élő, mindenféle modern technikát nélkülöző Jak Doo felkerül Korea fővárosába, Szöulba.

Nagyon tetszett, ahogy a két főhős megismeri egymást, úgy igazán. A romantikát sem siették el: szép lassan alakult ki közöttük így teljesen hiteles volt a tény, hogy imádják egymást. A végére azonban ez egy picikét sok lett: még az utolsó részekben is elpirultak és szemérmesek voltak egymás mellett, ami hááát persze nem volt rossz, de nekem jobban tetszett volna, ha picikét felszabadultabbak lettek volna egymás közelében, hisz mégiscsak együtt voltak már egy darabja.

Mint láthatjátok, szinte mindenre azt mondom, hogy a feléig nagyon jó volt, és utána bekövetkezett egy hanyatlás. S ez sajnos egy az egyben így volt mindennel. Talán a 13-14. részig volt, hogy vártam a napokat amikor végre kint volt a sorozat, félóránként lestem, hogy van-e már rá angol felirat. Aztán nem tudom megfogalmazni pontosan, hogy mi történt, de elkezdtem picikét unni. Nagyon megszerettem a karaktereket, ezért próbáltam úgy igazán lelkesen hozzáállni.


Összességében nem tudok mást mondani nektek, mint amit eddig elmondtam: borzasztóan cukin és izgisen indul, a végére viszont ellaposodik, de nem volt rossz a vége sem. A karakterek annyira megszerettetik magukat az elején (és itt nem csak a főhősökről beszélek), hogy már értük végignézi az ember. Szerintem egy próbálkozást mindenképp megér, főleg azoknak akik tudják, hogy Kang Woo mennyire oda tudja tenni magát a szerepihez.
Zene: A zenék közül BoK 'Please' és Jo Seul Gyu 'Shalala' című száma maradt meg nekem, utóbbi nagyon aranyosra sikerült, igazán illett a sorozathoz.
Uee - Han Seung Joo: Igazi karrierista nő, aki teljes gőzzel dolgozik, imádja amit csinál, így nem veszi észre, hogy valami hiányzik az életéből. Seung Joo karaktere számomra nagyon szerethető volt. Nem hajkurászta a szerelmet, nem vágyott arra, hogy valaki mellette legyen, de valahogy mégis magányos volt, ezt mégsem ismerte be sem másoknak, sem magának. Erős, magabiztos nő volt, aki képes volt mindent megtenni, hogy megvédje szerelmét és magát is. De mikor Jak Doo mellett volt tudott aranyos és üde is lenni, ami szépen mutatta ezt az oldalát is. Seung Joo karaktere sokban különbözött a megszokottól, aminek én nagyon hálás voltam, mert már torkig vagyok a hisztis főhősnőkkel. Neki is volt egy két döntése, amivel én nem értettem egyet, dehát ilyen ez, nem mindenki egyforma. Uee nagyon jól hozta a formáját ismét, reméljük sokat találkozhatunk még vele.
Kim Kang Woo - Oh Jak Doo: Kedves pasi, aki a hegyekben él egyedül, de tökéletesen nyugodt élete van. Élvezi az életét, habár fájó múltja terhet rak rá. Jak Doo tájszólásával, öltözékével és főleg mosolyával szerintem hamar az ember szívébe lopja magát. Aranyos, kedves, vicces pali, viszont ha kell képes megvédeni azt, akit szeret. Tud férfias, kemény és ijesztő is lenni. Jak Doo-t nem tudtam nem imádni, annyira szeretnivaló volt az egész karakter, hogy most is mosolyogva írom ezeket a sorokat. Nagyon kedveltem őt, és örültem, hogy ő sem volt olyan tipikus főhős, adott valami pluszt a sorozat történelembe. Kang Woo első igazi főszerepe volt ez, szerintem bitang jól állt neki a szerep, remélem, hogy a jövőben már csak és kizárólag főszereplőként fogjuk őt látni, mindenféle szerepben.
Történet: 7,5/10
Zene: 7/10
Színészek: 9/10
Karakterek: 9/10
Karakterek: 9/10
Köszönöm az ajánlásodat! Nekem is nagyon tetszett ez a sorozat.
VálaszTörlésNagyon örülök neki! :)
Törlés