A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Jung Gyu Woon. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Jung Gyu Woon. Összes bejegyzés megjelenítése

Sorozat: Oh My Venus

Oh My Venus

Műfaj: romantikus, vígjáték
Részek száma: 16
Dátum: 2015 - 2016
Csatorna: KBS2 

Ismertető: Kim Young Ho egy híres Hollywoodi edző, akinek arcát nem sokan ismerik. Nagyon gazdag családból származik, azonban egy gyerekkori balesetnek hála szörnyű múltat tudhat maga mögött. Történetünk főhősnője, a fiatalként elragadó Kang Joo Eun, akiért minden férfi bolondult. Harmincas éveire azonban eléggé elhízott ügyvédnővé cseperedett. S ha ez még nem lenne elég, barátja is szakít vele sok év együttlét után. Mondani sem kell, főhőseink találkoznak egy szerencsétlen (vagy éppen szerencsés) repülőn, ahol ugyanis Kim Young Ho segít a fedélzeten összeesett nőnek. Kang Joo Eun véletlenül rájön, hogy ő a híres neves John Kim, így a srác kénytelen lesz formába hozni őt. A sok együttlétből pedig előbb utóbb természetesen szerelem lesz.

Vélemény: Hogy őszinte legyen nagyon vártam ezt a sorozatot, legfőképp azért mert a She Was Pretty után nagyon vágytam már valami jó kis vígjátékra. Első rész után nekem egyből a Birth of a Beauty jutott eszembe, aminek nagyon hasonló az alapsztorija, sőt, a főhősnőt dobó pasi is ugyanaz a színész. Aztán szerencsére egész más irányba kanyarodott a sztori. Hmm... mit is mondhatnék a sorozatra, amivel röviden tudnám jellemezni? Átlagos.
Nem volt nagy szám az egész, voltak benne elrontott részek, de ugyanakkor üdítő és aranyos is volt egyben. Kezdetnek vegyük csak azokat a dolgokat, amik nem tetszettek. Már a legelején azzal kezd, hogy minden férfi oda meg vissza van a lányért, holott szerintem Shin Min A nem annyira szép színésznő. Tényleg semmi baj sincs a külsejével, de erős túlzás volt, hogy mindenki körberajongja. Plusz akármennyire is elhízik az ember, akinek pl. egyszer szép arca van annak nem lesz hirtelen ronda és visszataszító csak mert meghízott.
De oké, ezen sikeresen túltettem magam. A második legnagyobb problémám magával a női karakterrel volt. Shin Min A sokkal jobb karaktereket szokott kapni, ez nekem hatalmas csalódás volt. Kaptunk egy hisztis és befásult főhősnőt, akinek részenként el kell mondania, hogy ő mindenre képes amit a fejébe vesz. De én még ezen is sikeresen túltettem magam, és az első 4-5 részt nagyon élveztem. Hihetetlen aranyos és vicces volt.
Akadtak részek amiket vissza is tekertem. Ezután... úgy... nem is tudom. Nekem kimaradt az egymásba szeretünk, féltékenykedünk aztán bevalljuk az érzéseinket rész. Olyan, mintha találkoztak volna, aztán pár nap alatt képesek lettek volna meghalni egymásért. Akármennyire tipikus az a folyamat amit fent említettem, szükséges egy kapcsolathoz, már ha azt akarják, hogy a nézők komolyan vegyék őket. Ezen nem sikerült túltenni magam.
Aztán történtek dolgok... majd az utolsó 6 rész szívem szerint 2 részbe sűrítettem volna. Húzták ott a dolgokat, főhőseink szenvedtek (nem értem azt a logikát, hogy nem marad a pasi mellett amikor az megsérül... akármennyire ellenkezik én mellette lennék, hogy támogassam és vigyázzak rá... okéé... logikát megkaptuk...), a végén pedig lezárták az egészet. Ennyi. Őszintén, én tényleg valami sokkal ütősebb és frappánsabb sztorira számítottam ilyen színészekkel.
Na de, a sorozatnak szerencsére van egy jó oldala is, ami miatt képes voltam végignézni. A joker a sorozatban 2 karakter: Jang Joon Sung és Kim Ji Woong.
Annyira imádnivalóak, viccesek, aranyosak voltak végig, hogy alig vártam azokat a részeket amikor végre ők is megjelennek, mert akkor volt értelme ténylegesen a sorozatra figyelnem. Plusz a 8.rész környékén sikeresen eljutottam arra a pontra, hogy Jang Joon Sung és Jang Yi Jin kapcsolata sokkal jobban foglalkoztatott, mint a főhőseké. Kim Ji Woong pedig... hát... szerintem aki látta a sorozatot, az tudja miért nem tudok mit írni. Egyszerűen imádtam őt.
A romantikus jelenetek nagyon a helyén voltak, kaptunk bele egy kis erotikát is megfűszerezve rengeteg vicces perccel és jelenettel. So Ji Sub karaktere is nagyon szerethető volt, bár a világba sem értettem, hogy lehetett szerelmes egy ilyen semmilyen személyiségű nőbe... na de mindegy, ezen már nem rágom magam. A sorozat végét viszont sikerült a legédesebben megoldani, ezért tényleg elismerésem, az utolsó 5 percen csak mosolyogtam mint egy tejbetök.
Tehát összességében, én csalódtam, de csak azért mert nagyon nagy elvárásaim voltak a sorozattal kapcsolatban. Szerintem egyszeri nézésre mindenképp alkalmas, sőt, egyszer meg is éri megnézni mert tényleg sok kellemes percet kapunk. De semmi nagy dologra nem kell számítani, pár dolgon pedig csak túl kell tegyük magunkat és akkor élvezhető a sorozat. A magyar feliratot köszönöm és köszönjük szépen a fordítóknak.

Zene: Jonghyun száma imádnivalóóó mint mindig, csak azt sajnáltam, hogy nem túl sokat játszották a sorozatban. Lyn száma is nagyon nagyon keveset, talán 2x hangzott fel, de muszáj ezt is megemlítenem mert nagyon szép lett. Azonban a többet játszott számok nem igazán nyerték el a tetszésemet.

Szereplők: Na és akkor lássuk csak őket sorjában.
So Ji Sub - Kim Young Ho: Nagyon híres edző, aki egy szörnyű fájdalmat és ezzel együtt fájdalmas múltat tudhat maga mögött. Szárnyai alá vette Joon Sung-ot és Ji Woong-ot, is, akik egyenesen oda vannak érte. Ha a főhős karaktere is rossz lett volna, szerintem én abbahagyom a sorozatot, hisz a főhősnő nálam sokszor kiverte a biztosítékot. Azonban hatalmas szerencsére egy pimasz, vicces, de ugyanakkor céltudatos főhőst kapunk, akinek nagyon édes a mosolya, és aki nagyon sok kellemes percet biztosít nekünk. Nagyon szerettem őt, kedvenc férfi karakter nem lett, de tényleg feldobja a sorozatot. Ebben a szerepben is (akármennyire különbözik a többi karaktereitől) ott voltak azok a So Ji Sub vonások, amiknek hála tényleg egy jó kis karaktert varázsolt ide nekünk. A színész szerintem mindent megtett amit lehetett, bebizonyította ismét, hogy nagyon jó kis színész őt.
Shin Min A - Kang Joo Eun: Fiatalként mindenki oda meg vissza volt érte, minden srác belé volt szerelmes. Felnőtt korára azonban elhanyagolta magát és elég durván meghízott. Hát igen... ahogy fent is mondtam, ez a női karakter néha a biztosítékot verte ki nálam, néha meg csak a fejemet fogtam. Annyira semmilyen volt, és ha volt is benne valami, az tuti, hogy rossz vonás volt. Nem volt vicces akármennyire is próbálkozott, nem volt aranyos, hanem sokkal inkább hisztis és valamilyen szinten beképzelt volt, aki folyamatosan csak azt tudta mondani, hogy ő mindent véghezvisz ha egyszer a fejébe veszi, és hogy ő milyen de milyen gyönyörű nő volt fiatal korában (még a háttérképnek is saját magát állította be fiatalon...). Szóval igen, nekem ez a karakter hatalmas csalódás volt, a színésznőtől látott eddigi szerepek valamennyire szerethetőbbek voltak, mint ez. Na majd legközelebb hátha sikerül valamilyen normálisabbat összehozni.
Jung Gyu Woon - Im Woo Sik: Fiatalként híres úszó volt, aki halálosan beleszeretett Kang Joo Eun-ba. Nagyon sok évvel később azonban (igen, itt a normálisan gondolkodni tudó férfi karakter) azt mondta, hogy eddig és ne tovább. Először azt hittem, hogy kis gonosz lesz, meg meglátjuk a nem kívánatos oldalát, de pont ellenkezőleg, az bizonyosodik be róla, hogy mennyire rendes és aranyos ez a pasi. Oh Soo Jin iránti szerelmét és kitartását már sokkal jobban értettem, velük is úgy voltam, hogy izgalmasabb volt a szerelmi száluk mint a főhősöké. A pali előtt meg le a kalappal, hatalmas kitartás kellett ahhoz, hogy a lelki sérült és gondokkal küszködő Oh Soo Jin mellett kitartson és segítsen neki. Jung Gyu Woon egyre több sorozatban tűnik fel, azonban főszerepben még sajnos nem találkoztam vele, úgyhogy remélem, hogy a jövőben lesz rá sor, valamint megnéznék pár régebbi sorozatot is amiben főhős.
Yu In Young - Oh Soo Jin: Kang Joo Eun legjobb barátnője volt fiatal korában, azonban megszakította vele a kapcsolatot, majd évek után ismét találkoznak. Fiatalkorában nagyon meg volt hízva emiatt rettenetes lelki traumán ment keresztül. Oh Soo Jin néha nagyon szerencsétlennek és esetlennek tűnt, nagyon sajnáltam, néha pedig rettenetesen mérges voltam rá, amiért úgy viselkedett. Persze meg lehetett egy szempontból érteni, szegény félt, hogy elhagyják, de ugyanakkor félt valakire támaszkodni. Im Woo Sik szép lassan a közelébe férkőzött, amikor épp rossz passzban volt, akkor hagyta, hogy lenyugodjon, amikor segítségre volt szüksége, ő azonnal ott termett. Mint mondtam a sorozat végére már tényleg jobban érdekeltek, mint a főhősök, reméltem, hogy kibékülnek. Csak azt sajnálom, hogy ők ketten nem szerepeltek egy kicsivel többet. A színésznő elég jó volt ismét.

Történet: 7/10
Zene: 8/10
Színészek: 8/10
Karakterek: 7/10

Sorozat: Birth of a Beauty

Birth of a Beauty

Műfaj: romantikus, vígjáték
Részek száma: 21
Dátum: 2014 - 2015
Csatorna: SBS

Ismertető: Sa Geum Ran majdnem 100 kilót nyom, valamint férje családja cselédként bánik vele, mégis eléldegél, és támogatja külföldön tanuló, jóképű férjét, Lee Gang Joon-t. Egyszer aztán szemtanúja lesz annak, hogy GangJoon épp megcsalja őt, és ezt követően el is akar válni tőle. Szegény Sa Geum Ran zokogva próbál minél messzebb helyre kerülni, amikor egy hirtelen balesetnek köszönhetően a folyóba zuhan, s bár mindenki úgy tudja, hogy meghalt, ő mégis túléli. Felkeres egy plasztikai sebészt, Han Tae Hee (aki nem az, csak azt hiszi róla), és a teljes külsejét átalakítják, a legszebb nő lesz valamennyi közül. Összefog a helyes ámde fájdalmas múlttal rendelkező Han Tae Hee-vel, és elhatározza, hogy tönkreteszi férjét, Sara néven. Azonban egyre több titok derül ki útja során: a férje nem az, akinek gondolta, Han Tae Hee egy hatalmas cég örököse, és Sara balesete sem éppen baleset volt.

Vélemény: A sorozat fele már javában kint volt, amikor mégis amellett döntöttem, hogy megnézem. Elég sokat gondolkodtam rajta, hogy elkezdjem-e vagy sem. Olvastam pár helyen, hogy nem túl jó a sorozat, valamint a sztori sem tűnt számomra túl meggyőzőnek, de Joo Sang Wook miatt mégis elkezdtem. S nem bántam meg, hisz a sorozat nagyon jó volt, egy két apróbb hibával. Annak ellenére, hogy azt hittem, hogy a sztori unalmas lesz, tele volt egy csomó bonyolult dologgal. Kicsit sok is volt, hisz a közepén úgy éreztem magam, mintha valami latin-amerikai sorit néznék.
Persze ez még mindig jobb, mintha egy unalmas sztoriról lenne szó. Szóval izgalomban nincs hiány, az egyszer biztos. A történet az nagyon érdekes volt, tele fordulatokkal, és olyan helyzetekkel, amik ténylegesen lekötötték a néző figyelmét. A két főhős pedig együtt fenomenális volt, de tényleg. Rengeteget röhögtem rajtuk, kicsit olyan Mr. és Mrs. Smith beütése volt az egésznek. Szóval igen, a két karaktert nagyon meg lehet szeretni.
Az már kicsit más tészta, hogy a sorozat végére a vicckészlet kimerült. Ez érhető is volt egyrészt, hisz egyre komolyodik a történet, nekem mégis hiányoztak azok a vicces percek, amit a legelején biztosítottak nekünk. S talán ez volt az egyik legnagyobb hibája a sorozatnak. A másik dolog, amit kicsit nehéz volt megszoknom, hogy a lány az nem "eredeti", így a szerelem, amit a pasi érez iránta az sem lesz eredeti. Persze ezt a sori közepén egy vicces jelenettel korrigálták, nekem mégis kicsit furcsa volt.
Ami pedig Sa Geum Ran-t illeti, nagyon telibe találták a sorozat kezdését, hisz elképesztő, hogy hogyan bántak szegénnyel. Nagyon, nagyon, de nagyon sajnáltam őt. Egyszerűen hihetetlen, hogy milyenek egyes emberek. Persze egy részben tehet róla, hogy úgy néz ki, mégsem kellene senkinek sem kritizálnia őt, hanem inkább segíteni és támogatni kellett volna. Igazából ezek miatt a jelenetek miatt írtam a műfajhoz azt, hogy egy kicsit dráma az egész. Ezek a jelenetek nagyon szomorúak voltak.
És még egyetlen egy hiba volt az egészben. Volt pár rész erejéig az a se veled se nélküled kapcsolat, amitől komolyan mondom, hogy lassan már a falra mászok. Szinte minden sorozatban elsütik, és még senki sem közölte az forgatókönyv írókkal, hisz ez csak elrontja az egészet. És igen, itt is így történt, Sara-tól néha teljesen kikészültem, annyira naiv volt. Ennek ellenére a két színészt remekül összerakták, tökéletes párost alkottak ők ketten, nagyon bírtam őket, és nagyon szurkoltam nekik. 
A sztori pedig az utolsó pillanatig húzódik, de tényleg. Itt nem éreztem azt, hogy az utolsó részek feleslegesek, hisz itt azon az utsó 5 percen kívül a bonyodalom és annak lezárása volt a főpont. Tetszett a befejezés, minden kérdésre választ adtak, mindent szépen lezártak szálról-szálra, így amiatt sem kell aggódnunk, hogy valami megválaszolatlan marad. Szóval összegezve az egészet, a sorozat elrontotta azokat a tipikus dolgokat, amit más sorozat is, volt benne egy-két logikai bökkenő, meg olyan jelenet is, ahol csak annyit tudtam mondani, hogy oké. Mégis nagyon élveztem az egészet, hisz tele volt szebbnél szebb és viccesebbnél viccesebb jelenetekkel, szóval én csak ajánlani tudom mindenkinek!
 

Zene: A sorozat közepénél járhattam, amikor a blogomon már hallgatható volt egy szám a soriból. Összesen volt vagy 5-6 zene, amik mind nagyon szépek voltak. Egyszerűen imádom, amikor jók a zenék egy sorihoz. Kedvenceim: Jonghyun (óóh de nagyon szeretem a hangját) 'She', Lee Hyun 'Though It Hurts, It's Okay', M.C The Max 'Looking At You' és Gemini 'Only I Didn't Know'. Nagyon szééépek.

Szereplők: Lássuk csak a történetünk négy főhősés külön-külön.
Han Ye Seul - Sara/Sa Geum Ran: Bár szépségére sokat nem adhat, remek háziasszony és megértő feleség. Rettenetesen sajnáltam őt, egyszerűen szívem szakadt meg érte. Hogy őszinte legyek, az elején nagyon bírtam őt, bár kicsit naiv volt, mégis tetszett az az elszántság, amivel tönkre akarta tenni férjét. Voltak az elején olyan részek, ahol arra gondolt, hogy inkább újrakezdené férjével, de szerencsére ez hamar elillant. Aztán a végén amikor ilyen se veled se nélküled kapcsolatban voltak, kicsit idegesítő volt már. A nagy szerelme nem is látszott olyan nagynak, valamint az is rossz volt, hogy így próbálta megvédeni szerelmét. Ezeken kívül viszont nagyon megszerettem őt, rendes volt, aranyos és erős. Az is tetszett, hogy a házasságra nem egyből bólintott rá, hanem szüksége volt egy kis időre, hogy rájöjjön, tényleg megbízhat Tae Hee-ben. A színésznő nagyot alakított, első sorozatom volt tőle, de én totálisan meg vagyok vele elégedve. Bár mivel még más szerepekben nem láttam ezért nem tudom eldönteni, hogy a színésznő jó-e. Mindenesetre itt tényleg tökéletes volt a szerepre. És nagyon meg voltam elégedve a Sara korábbi énét alakító Ha Jae Suk-kal is.
Joo Sang Wook - Han Tae Hee: Egyszerűen imáááááádoooom ezt a pasit és kész. A színész hatalmasat alakított itt is, egyszerűen nem tudok betelni vele. Han Tae Hee volt az az ideál férfi, aki biza csak a sorozatokban létezik: helyes, rendes, megértő, segítőkész, pénze is van, és mindig ő kér először bocsánatot. Tényleg tökéletes volt. Alapból miatta kezdtem el megnézni a sorozatot, szóval nagy volt az elvárásom - röhögve hagyta le azt, és integetett vissza a messziről. A karakterére visszatérve, tényleg nagyon imádni való volt. Kicsit olyan, mint egy gyerek, mégis van egy férfias oldala, amit folyamatosan megcsillant, akárhányszor alkalma nyílt rá. Őt is nagyon lehetett sajnálni, hisz gyermekkorában részese volt szülei halálának, ráadásul vele is végezni akartak, s egy ideig csendben élt, mint aki tényleg halott. Egyszerűen csak annyit tudok mondani, hogy imádtam a karaktert is és a színészt is, s bár a színésznőt megszerettem, azért picikét kevésnek tartottam hozzá.
Jung Gyu Woon - Lee Gang Joon: A leírás SPOILERT tartalmaz, szóval aki még nem látta a sorozatot és nem szereti ha lelövik a poénokat, akkor ugorja át ezt a részt. Na szóval, Lee Gang Joon, avagy a helyes férj, és a hidegvérű gyilkos. Imááádtam őt is. Persze nem úgy, mint Han Tae Hee-t, hisz alig vártam, hogy elkapják a rohadékot. Mégis ez a sorozat elengedhetetlen volt egy gonosz nélkül, akit nagyon tudunk utálni (és nem megérteni őt is) és itt szerencsére 4 ilyen karaktert is biztosítottak nekünk, az egyik volt belőle a Lee Gang Joon. Tényleg egy nagy darab szemétkupac volt a pasi, nagyon bírtam őt utálni. Eszméletlen, hogy milyen emberek vannak, de tényleg. És az a legjobb, hogy ez nem csak egy kitalált sorozat karakter, mert nem egy ilyen emberről hallottunk már. A színész az hatalmasat alakított, én mondom, sokkal nehezebb gonosz karaktert eljátszani, mint egy jót. Hatalmas dicsőség, ha valaki eléri azt, hogy a nézők utálják - neki sikerült. Alig várom a következő sorozatait.
Wang Ji Hye - Gyo Chae Yeon: Alantas nőszemély, aki oda megy, ahol pénzt érez. Lee Gang Joon-nal ellentétben, akit utáltam, mégis szerettem, hogy a sorozatban van, ezt a nőt egyszerűen ki nem állhattam, alig vártam, hogy felszívódjon. Nem is volt ő igazán gonosz, de az egész lénye idegesítő volt a sorozatban. Most ez is lehet egy kicsikét mínusz pont, szerintem bőven elég lett volna a 2 gonosz férfi karakter meg az anyja az egyiknek, nekem ez a nő túl sok volt. És a hiszti rohamjairól nem is beszéltem. A színésznőről semmit nem akarok mondani, szerintem eddig csak rossz szerepekben láttam, remélem a legközelebbi soriban amiben szerepel és ami a kezem alá kerül abban végre egy jó karaktert fog alakítani. S itt ezzel a végére is értem a bejegyzésemnek. Még így a végén is elmondom, hogy a sorozatot ajánlom mindenkinek, aki egy gonoszságokkal teli sorozatra vágyik, no meg szeretne egy jó adagot nevetni is. Én nem bántam meg, hogy megnéztem a sorozatot.

Történet: 7/10
Zene: 10/10
Színészek: 8/10
Karakterek: 8/10