A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kim Bum. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kim Bum. Összes bejegyzés megjelenítése

Sorozat: Hidden Identity

Hidden Identity

Műfaj: krimi, thriller
Részek száma: 16
Dátum: 2015
Csatorna: tvN

Ismertető: Adott egy nyomozócsoport, akik eltitkolják kilétüket azért, hogy elkaphassák a bűnözőket. Ők nem léteznek sem a rendőrségi nyilvántartásokban, sem a feljegyzésekben. Gyakran illegális módszereket használnak. Eme bűnügyi nyomozócsoport tagjai közé tartozik Cha Gun Woo, akinek egyetlen célja szerelme gyilkosát megtalálni. Jang Moo Won, avagy a főnök, aki roppant éles eszű és aki felelősséggel tartozik a csapat iránt. Itt van még az egyetlen női tag, Jang Min Joo, aki eltitkolja valódi énjét, valamint Tae Pyeong, aki tökéletesen be tud épülni bárhová és tökéletesen álcázza magát. A nyomozásuk során egy nagy ellenséggel találják szembe magukat, az úgynevezett Ghost-tal, azonban fogalmuk sincs, hogy ki lehet, s nehéz bármilyen információt szerezni róla.

Vélemény: Már tavaly óta a gépemen van ez a sorozat és most végre volt időm megnézni. Mostanában sokkal inkább van kedvem a nyomozós, mindenféle romantikától mentes sorozatokhoz, és ez az ismertető valamint műfaja alapján tökéletes választásnak bizonyult. Nagyon kíváncsi voltam rá, ugyanis Kim Beom-tól eddig csak a nyálas cukifiú karaktert láttam, amitől, most őszintén, én nem igazán voltam elájulva.
Így, mondanom sem kell, vártam már, hogy végre egy ízig vérig férfi karakterben láthassam. Na de kezdjük csak a legelejétől. Végignézve a 16 részt a sztori megkapó, egy nagy gonosz utáni hajsza, akinek természetesen nyomós oka van az egészre. Benne a főhős múltja és bosszúja egyetlen szerelme halála iránt. Érdekes, összeálló sztori. A hatalmas baj csak az volt, hogy a 16 rész orbitálisan sok volt ehhez a történethez.
Én nem tudom, hogy hány részben lehetett volna ebből egy jó kis sorit összedobni, de biztos hogy 10 részen alul van. A legtöbb csak duma duma, visszaemlékezés, duma duma volt, amit legszívesebben átugrottam volna, mert őszintén, sok értelme nem volt. Aztán volt egy kis akció (ami viszont remek volt) majd ismét visszatértünk a duma dumához. Szerintem az lett volna a legjobb, ha a fő történetszáltól eltérnek egy kicsit.
Mondjuk néha bedobhattak volna egy-egy érdekes esetet akár 1 teljes rész erejéig is. A nyomozós sorik általában élnek ezzel a lehetőséggel, ez nem tudom miért nem. Mást nem is igazán tudok elmondani, én sajnos csalódtam az egészben, mert alapjáraton egy jó kis sorit össze lehetett volna hozni belőle, de hát sajna nem sikerült. Mindenesetre aki nagyon, de nagyon meg akarja nézni, azt ne tartsa vissza ez a bejegyzés, mert annyira szörnyű nem volt, hisz én is végignéztem a rengeteg unalmas rész ellenére is.

Zene: 4 szám született a sorozathoz, de annyira nem tetszettek nekem. Talán Woosung Geon 'Light of Darkness' száma az egyedüli, amit továbbra is hallgatnék.

Szereplők: Lássuk csak főhőseinket sorjában.
Kim Beom - Cha Gun Woo: Egy roppant megtört és minden életkedvét elvesztett férfi, aki borzasztóan ért a fegyverekhez és a harcművészetekhez. Cha Gun Woo bár nem sokat beszélt az egész sorozat folyamán, mégis úgy gondolom, hogy nagyon megállta a helyét a sorozat főhőseként. Vicces, mert én is sokszor kételkedtem benne, vártam a pillanatot amikor hátrahagyja a csapattársait, és a saját feje után megy. Ha így is tett volna, akkor is teljesen rendben lett volna, hisz mégiscsak egy bosszúszomjas srácról beszélünk. Összességében szerintem ő volt az egyetlen olyan dolog a sorozatban, amire tényleg egy rossz szót sem tudok mondani. Nagyon megállta a helyét főhősként. Én azt mondom, hogy Kim Beom-hoz ezerszer jobban illik ez a megtört, csendes férfi karaktere, mint a cukifiúé, nagyon örülök, hogy végre normális szerepben láthattam. Remélem a legközelebbi szerepe is hasonló lesz. U.i.: A stílusa is nagyon menő, borzasztóan illik hozzá.
Park Sung Woong - Jang Moo Won (meg a többiek): Egy kicsit hidegnek tűnő, éles eszű férfi, aki főnöke a bűnügyi nyomozócsoportnak. Nagyon örültem, amikor megláttam a színészt, azonban ez nem sokáig tartott. Olyan semmilyen volt a karaktere, nem tudom miért. Pedig próbáltam szorítani neki, de nagyon nem ment. A többi karakterről is hasonlóképp vélekedek, valahogy olyan semmilyenek voltak, nem nyertek meg maguknak, pedig 16 részen keresztül láttam őket. A kedvencem a vírus készítője volt, borzasztó mérges voltam amiért kinyírták őt, komolyan. Végre találtam egy karaktert a sorozatban, akiért szorítottam, reméltem, hogy visszatér majd a terhes feleségéhez, erre kb. 5 másodperc alatt kicsinálták. Na köszike. A másik Min Tae In volt, de hát, nos igen. Legközelebb nem szorítok senkinek sem a nyomozós sorikban, mert azt tuti, hogy kinyírják. Tiszta Trónok Harca, én mondom.

" A hatalom nem igazság.
Az igazság a hatalom.
Legalább ebben hihetek. 
Néha a bűnözők győznek, de emiatt nem fogom feladni. "

Történet: 5/10
Zene: 6/10
Színészek: 8/10
Karakterek: 6/10

Film: Psychometry

Psychometry ~ The Gifted Hands

Műfaj: thriller, misztikus
Játékidő: 108 perc
Premier: 2013. március 07.

Ismertető: Adott egy nyomozó, Yang Choon Dong, kinek bár komoly munkája van, mégsem fordít kellő energiát ügyeire. Mígnem történik egy gyilkosság: egy kislány fagyasztott holttestére bukkannak. A gyilkosság oka pedig ismeretlen. Így Yang Choon Dong nyomozó összeszedi magát, és mindent megtesz, hogy az újonnan elrabolt kislányt épségben megmentse. A történet ott bonyolódik, amikor egy fiatal srác, becsületes nevén Kim Joon lerajzolja a falra a gyilkosságot, és annak pontos helyét (még a gyilkosság előtt), szóval minden jel arra utal, hogy a fiatal és rejtélyes srác ölte meg a kicsilányt. A nyomozó pedig mindent megtesz, hogy elkapja a pasit, és megmentse a gyermeket. Csakhogy semmi sem az, aminek látszódik. A sztori tele van meglepő fordulatokkal.

Vélemény: Tudom mindig mondogatják, hogy ne ítélj borítóról, de én igazából pont amiatt kezdtem el nézni. Őszintén nem tudtam, hogy mire számítsak, csak reméltem, hogy jó lesz. Szerencsére nem kellett csalódnom, én álmomban sem gondoltam volna, hogy ez egy ilyen nyomozós - thriller. Szóval nagy volt az öröm, mert a sztori jó és a színészek is kitettek magukért. A legjobb az volt, hogy a film feléig el akarják hitetni az emberrel, hogy a srác a gyilkos, és mindenképp rá akarják terelni a gyanút amit mi el is hiszünk. 
Persze nagyon nagy szám nem volt a film, én mégis nagyon élveztem, érdekes volt, meg szép is a maga módján. A vége pedig különösen tetszett, az az 'öcsis' dolog nekem nagyon bejött, de nem bántam volna még egy találkát, akár egy képkocka erejéig. Szóval szerintem érdemes megnézni a filmet, nem lett kedvencem, de én végig élveztem azt a 108 percet, no meg Kim Beom sokak kedvence tudtommal, szóval már csak érte is érdemes elkezdeni.

Szereplők: Na lássuk csak két főhősünket külön-külön.
Kim Beom - Kim Joon: Furcsa srác, kinek hatalmas szíve van, mégis rossz embernek vallja magát, és úgy érzi bűnhődnie kell. Őszintén akármennyire akarták ráerőltetni a gyilkos szerepét, az én szememben abszolút egy szerencsétlen, magányos pasi volt már a legelején, szóval lehet ezt a kis mozzanatot ki kellett volna hagyni. Mondjuk nagy baj ez sem volt, hisz a sztori nem erről szól. A betegsége vagy éppen 'ereje' elképesztő, én lehidaltam tőle, bár magamnak nem vállalnám be. Mégis jól mondta a nyomozó: 'ezek a kezek most életet mentenek'. Kim Beom sokak kedvence, bár én még sajnos nem sok szerepben találkoztam vele, de hazudnék ha azt mondanám, hogy nem bírom őt. Szóval igen, várom már a jövőbeli szerepeit, és aki tud, mondjon nekem pár nagyon jó sorozatot amiben főszereplő, mert tutira meg fogom nézni.
Kim Kang Woo - Yang Choon Dong: Kicsit dilis, minden lében kanál, izgő mozgó pasi, aki munkáját nem is igazán veszi komolyan, mígnem megjelenik egy eset, amelyben gyerek van. Szegényt nagyon sajnáltam, amiatt is, ami öccsével történt, hatalmas trauma lehetett, így meg is értette a néző, miért kapaszkodik foggal körömmel az ügy megoldásába. No meg igazán 'ember' volt, amit szerintem manapság kevesen mondhatnak el magukról, hisz olyan rohadék és szívtelen emberek vannak manapság, akiket csak az önös érdek vezérel, no meg a pénz. Ezek miatt csinálnak gonoszságokat és fogják rá másokra. De ennyit a mostani emberek nagy részéről. A karaktert nyomozása során én nagyon megkedveltem, és a színész is kitett magáért. Remélem még találkozok vele, hisz ez első szerepem volt tőle.

Történet: 7/10
Színészek: 7/10
Karakterek: 7/10

Sorozat: Boys Over Flowers

Boys Over Flowers

Műfaj: romantikus, vígjáték
Részek száma: 25
Dátum: 2009
Csatorna: KBS2

Ismertető: Adott egy szegény lány, Jan Di, aki egy elit iskolába jár, ugyanis szülei mindent megtesznek, hogy jó helyen végezzen, s ezáltal jó munkát kapjon. A suliba pedig csak ilyen szuper gazdag gyerekek járnak, így szépen kiközösítik Jan Di-t. Ráadásul itt van 4 kotnyeles kölök, akik a suli urainak képzelik magukat (bár jogosan, hiszen ők a leggazdagabbak). Egyik szívatási módszerük, hogy ha egy piros papírt hagynak a szekrényedben, akkor onnantól bárki megverhet, bárki piszkálhat egészen addig míg el nem hagyod a sulit (egy ilyen piros lapos akciónak hála, hogy a lány bekerül a suliba). Ezután az F4, vagyis ahogy a 4 srácot hívják, elkezdik piszkálni Jan Di-t, ő pedig nagyon nem hagyja magát. Mondanom sem kell, a gonoszság gyökere: Joon Pyo beleszeret főhősnőnkbe, bár a család ezt nagyon ellenzi.

Vélemény: Be kell vallanom, nekem a japán verzió sokkal jobban tetszett, ami tényleg ritka, mert nem vagyok oda a japán sorozatokért. A koreai verzió nekem túl vontatott, túl unalmas volt, arról nem is beszélve, hogy a két főhős egyenesen kiverte nálam a biztosítékot. Lee Min Ho-hoz sokkal jobban illik a menő harcos, mintsem az anyám asszony katonája, aki szabadidejében lányokat piszkál. A színésznőről meg ne is beszéljek...
Azt meg kell hagyni, hogy a srácok itt sokkal szebbek voltak, mégsem volt olyan színvonalon, mint a japán verzió. Míg az aranyos és szívet melengető volt, addig ez fura, nevetséges és unalmas. Természetesen az egész sokkal modernebb volt a másikhoz képest, no de lehet modern ha egyszer rossz az egész sorozat. S bár Lee Min Ho-t szeretem, szerintem jobban jártak volna, ha a két főhősünket egy az egyben lecserélik más színészekre.
Romantikus jelenetek? Nem voltak annyira szépek. Olyan 'hétköznapi', de nem az a megható hétköznapi. A két színész között sajnos a kémia is nulla volt, így örültem, hogy sikerült végignéznem a sorozatot. Nem egyszer éreztem késztetést, hogy hagyjam a fenébe az egészet. Mást nem is tudnék róla mondani, akit megfogott a sztori, és mindenképp látni akarja, az a japánt nézze meg, mert az egy vitaminbomba, míg ez inkább lehangolja a nézőt.

Zene: Rengeteg zene volt benne, számomra mégsem maradt meg egy sem, amit továbbra is hallgattam volna. Ha mégis választanom kellene egyet, akkor az A&T 'Something Happened to My Heart' című számra esne a választásom.

Szereplők: Lássuk csak a történetünk három főhősét sorban.
Lee Min Ho - Koo Jun Pyo: Kis gazdag gyerek, aki azt hiszi ha pénze van, akkor az egész világ a lába előtt hever, és azt tehet, amit akar. Alapjáraton Jun Pyo karaktere nem rossz, a japán verzióban egyenesen érdekes volt végignézni a srác fejlődését, hogy hogyan lesz jobb emberré. Itt? Hát... Lee Min Ho, nem tudom miért Lee Min Ho. Az egy dolog, hogy ez hozta meg a kirobbanó sikerét, de nem egészen értem, hogy miért is. Így 2015-ben már tudjuk, hogy sokkal jobban fest menő vagy éppen szívtelen harcosként, mintsem egy diákként. Nem és nem. A haja pedig egyenesen borzasztó. Még egy diákruhás sorozatot tőle biztos, hogy nem fogok bevállalni, de remélem ő sem. Egyébként a színész alakításával nem volt baj, jól hozta az anyám asszony katonáját, a baj csak az, hogy a vak is látja, hogy nevetségesen festett ebben a szerepében. Kérünk szépen sok menő főszerepet a jövőben, mert Lee Min Ho a jó színészek közé sorolandó.
Ku Hye Seon - Geum Jan Di: Egy szegény lány, aki mindent megtesz az életben maradásért. Fúj... hát ez a csaj undorító volt. A beszédstílusa, a mimikája, a nézése egyenesen a frászt hozták rám. Ha már arról szól a love story, hogy egy gazdag srác beleszeret egy szegény csajba, akkor úgy gondolom, hogy az a szegény csaj nagyon ütős kell hogy legyen, ha már egy ilyen srácnak megakadt a szeme rajta. De ez a csaj nem volt se szép, nem volt nagyszerű személyisége, hanem egyenesen visszataszító volt. Már itt elveszítette értelmét az egész sorozat. A kajálós jelenetekről pedig nem is akarom megemlíteni, aki látta már a sorozatot, az tudja, hogy miről beszélek... a színésznővel mostanság kezdek megbékélni, de elég nehezen vettem rá magam új sorozatra amiben szerepel. Ez a szerep egyszerűen úgy volt borzalmas ahogy volt.
Kim Hyun Joong - Yun Ji Hu: A csendes lélek, aki inkább magában szenved. Az ő karakterét sem itt, sem a japán verzióban nem szerettem. Bár ez számomra pozitív volt, hisz a végén nem fájt érte a szívem. Nem is tudom mit kellene róla mondanom. Elvolt ő ott magának, különösebben nem foglalkoztatott. A színészt viszont nagyon szeretem, azonban meg kell hagyni, ez nem élete szerepe. És ez a haj...
Tehát összefoglalva az egész bejegyzést, számomra sajnos egy nagy csalódás volt a sorozat, egyáltalán nem tetszett, nem is ajánlom másoknak, mert szerintem időpocsékolás azt a 25 részt végignézni. Negatív kommentektől pedig kíméljetek (egyesek elég szépeket szoktak hagyni), ha valakinek tetszett a sztori, annak csak örülni tudok, hisz az azt jelenti, hogy neki kellemes időtöltés volt a sorozat, talán maradandó, sőt, akár kedvenc lett. Nem vagyunk egyformák, mindenki mást szeret, és ez a jó a világban.


Történet: 2/10
Zene: 7/10
Színészek: 5/10
Karakterek: 5/10