A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Park Sung Woong. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Park Sung Woong. Összes bejegyzés megjelenítése

Sorozat: The Smile Has Left Your Eyes

The Smile Has Left Your Eyes ~
Hundred Million Stars From The Sky

Műfaj: misztikus, thriller, romantikus, dráma
Részek száma: 16
Dátum: 2018
Csatorna: tvN

Ismertető: Yoo Jin Kook nyomozóként dolgozik. Szülei már meghaltak, de húgával, Yoo Jin Kang-gal boldogan élnek. Egyszer aztán történik egy gyilkosság, amelyben egy fiatal nőt ölnek meg, s Jin Kook eldönti, hogy mindenképp elkapja a gyilkost. Közben Jin Kang megismerkedik egy férfival, Kim Moo Young-gal. A fiú semmire sem emlékszik gyermekkorából, azonban teljesen egyedül él, s tudja, hogy valami szörnyűség történt vele gyerekként, de maga sem tudja, hogy mi. Jin Kang és Moo Young között szép lassan szerelem gyúl, azonban bátyja, Jin Kook megrögzötten és betegesen hiszi, hogy a férfi a tettes a nő meggyilkolásában, s mindent megtesz, hogy eltaszítsa őt kishúgától.

Vélemény: Fogalmam sem volt, hogy milyen stílusú sorozatra számítsak, mert szokásomhoz híven nem olvastam el miről fog szólni, de Seo In Guk összes szerepe kötelező számomra, szóval ez sem maradhatott ki. Na már most, az első rész után egyből feltűnt, hogy nem egy megszokott sorozat ez. Eléggé elvont, depressziós. Ez nem csak a történetből adódik, hanem a felvételi módból, a soundtrackből, a kameraállásokból, meg úgy mindenből.
Ez persze nem rossz, csupán csak más, mint amihez hozzá vagyunk szokva. Nem is tudom, hogyan meséljem el nektek így az egészet. Egy nagyon, de tényleg nagyon depressziós, elgondolkodtató és megható sorozatra sikeredett, ami még most is sokszor eszembe jut, mert tényleg nagyon maradandó a sorozat. Na de akkor lássuk csak miről is szólt ez a történet, mert szerintem van mit mesélni / beszélni róla, méghozzá bőségesen.
Kapunk egy lelkileg sérült főszereplő srácot, aki igazából nem vesz tudomást a körülötte lévő világról, elél a maga kis világában, saját magát gorombasággal és szemétkedéssel védi, ezért eléggé bunkónak tűnhet mások számára. Emellé kapunk egy védelmező bátyót is, aki hatalmas terhet cipel, s 25 éve immár, hogy vezeklik bűnéért. És kapunk egy főhősnőt is, aki próbál pozítivan élni és hálád adni az égieknek, hogy egy ilyen testvért kapott.
Minden apró mozzanat és érzés annyira szép és elgondolkodtató volt a sorozatban, hogy sokszor elkapott a sírás is. Itt volt a főhős, aki mindig is egyedül élt a maga kis kuckójában, s mikor megismeri a lányt és egyre közelebb kerül hozzá úgy nyílik meg annak egyre jobban, úgy kerül egyre jobban felszínre a sebezhető éne. Nagyon szép, mély és megható érzelem alakult ki kettejük között, ténylegesen halálosan egymásba szerettek.
De ebben a sorozatban ez totálisan érthető is volt, mivel már a sorozat elejétől szép lassan egyre és egyre közelebb kerülnek egymáshoz, és szép lassan lesznek egymás oltalmazói. Akkor itt volt a főhősnő is, aki pontosan tudta, hogy mennyi mindent köszönhet a bátyjának, s próbált egyensúlyt találni a két férfi között. Ami nem volt könnyű. Nem taszította el a szerelmét, kitartott mellette szemben, de ugyanakkor bátyjától sem fordult el.
És akkor itt van a bátyja által cipelt teher is, ami persze, tudjuk, tényleg olyan dolog, ami miatt az ember máshogy éli az életét, de ő túlságosan is mélyen bánta azt, amit tett. Ez nem volt rossz, mármint, nem dramatizálták túl feleslegesen, csupán a karakter volt olyan, akit ez nagyon megrázott. A sorozatban inkább ezeken az apró mozzanatokon és érzelmeken és a karaktereken volt a hangsúly, de ennek ellenére is izgalmasra sikeredett.
Kaptunk akciót és thrillert is, s bár az események kimenetele eléggé megjósolható volt (talán direkt készült így a sorozat, hogy sejtjük már jó előre, hogy mi lesz ebből az egészből), de ettől függetlenül voltak benne fordulatok és meglepetések is. Az utolsó 2 rész viszont brutál volt, nem is bírtam egyszerre megnézni, többször le kellett állítanom a sorozatot, mert annyira sok volt az egész érzelmileg. A vége pedig... hát brutális.
Összességében, egy nagyon, de tényleg nagyon mélyen elgondolkodtató sorozat volt, ami eléggé depressziós és kicsit elvont is, de én úgy gondolom, hogy mindenképp érdemes ezt egyszer megnézni, mert szerintem műfajában nagyon jóra sikerült. Kell hozzá egy hangulat, az tény, de szerintem ezt a történetet nem éri meg kihagyni, szóval bátran és teljes szívből tudom mindenkinek ajánlani, mert ténylegesen megéri megnézni.

Zene: A 4 ost közül 3 nagyon szép lett: Gu Yoon Hoe 'Moonlight', Ahn Ji Yeon 'Lost' illetve a két főhős által énekelt (Seo In Guk hangja még mindig gyönyörű) 'Star'.

Szereplők: És akkor lássuk csak főhőseinket sorrjában.
Seo In Guk - Kim Moo Young: Szemétkedik és bunkó mindenkivel, így védi saját magát a világ ellen, hogy ne kapjon több sebet, mert már nem bírja elviselni őket. De valójában egy olyan emberre van szüksége, aki segít neki, aki kitart mellette, aki ott van, amikor rémálmai vannak. S a főhősnőben találja meg ezt a személyt. Annyira, de annyira szomorú és szánnivaló volt ez a pasi, hogy az nem igaz. Tudjátok, hogy az ilyen karakterek / emberek a gyengéim, már a sorozat legelején csomószor rámjött a sírás. Bunkó természete ellenére annyira gyámoltalan volt, hogy az ember szíve majd belehasadt. Seo In Guk hatalmas kedvencem, mind tudjátok. Ez a szerep ezúttal nagyon eltért a megszokott vidám és bohókás karaktereitől. Sokszor tényleg annyira ijesztő volt a mimikája, hogy nehéz volt elképzelni azt, hogy más sorikban meg olyan cuki, hogy majd belehalunk. Durva és meglepően jó alakítása volt itt, lenyűgöző ez a pasi.
Jung So Min - Yoo Jin Kang: Boldogan él bátyjával, és hálás mindenért az életében. Mikor megismeri a főhőst, kicsit magát látja benne, hogy akár mi is lehetett volna az életével, ha nincs bátyja, így elkezd szimpatizálni a fiúval egészen addig, míg bele nem szeret. Jin Kang karaktere alapvetően nagyon szerethető volt, és nagyon tetszett, hogy tényleg támaszt nyújtott a fiúnak, de ugyanakkor nem fordult el a bátyjától, hanem próbálta inkább közelebb hozni egymáshoz a két férfit. Tudta, hogy mennyi mindent tett érte a bátyja, és nem telt el rész úgy a soriban, hogy ezzel ne lett volna tisztában. Ez nagyon tetszett benne. Néha volt 1-2 (szerintem) felesleges hisztije a soriban, aminél úgy voltam, hogy oké, de ettől függetlenül én nagyon megkedveltem őt. A színésznőt kedvelem, több szerepét láttam már, In Guk-kal nagyon aranyosak voltak együtt.
Park Sung Woong - Yoo Jin Kook: Több év eltelt már, de ő még mindig úgy él, hogy egy pillanatra sem felejti el, amit tett. Őszintén, Jin Kook karaktere nagyon megindító volt. Bár nyílván, megrázó dolog volt, amit tett, de ő túlságosan is vezekelt a dologért, holott a végére azért szépen körberajzolódott, hogy mi is történt akkor pontosan. Szerintem megható és megindító volt az, hogy ennyi év után is ennyire bántja a dolog. Nagyon tetszett az is, hogy ennyire szereti és védelmezi húgát. Ahh egyszerűen brutál jó volt ez a karakter. Nagyon, de nagyon megszerettem őt a főhős mellett, mindkettő pasi karakter lenyűgöző volt. Park Sung Woong szintén bohókás karakterei mellett felüdülés volt egy ilyen szerepben látni őt. Alig várom már, hogy újabb és újabb szerepei legyenek a jövőben, biztos, hogy mindet nézni fogom. És nézzétek, a végére is értem ennek a bejegyzésemnek is. Remélem meghoztam a kedveteket ehhez a sorozathoz.

Történet: 8/10
Zene: 9/10
Színészek: 9/10
Karakterek: 9/10

Sorozat: Man To Man

Man To Man

Műfaj: akció, thriller, romantikus, vígjáték
Részek száma: 16
Dátum: 2017
Csatorna: JTBC / Netflix

Ismertető: Történetünk főhőse a profi titkos ügynök - K - aki Magyarországi küldetését befejezve visszatér Koreába, ahol az ott lévő akcióhős sztár, Yeo Woon Gwang testőre lesz. Feladata, hogy megszerezze a 3 fafaragást, amik egyenként 1-1 kulcsot rejtenek. Küldetése nem épp egyszerű, hisz Woon Gwang meglehetősen kényes színésznek számít, valamint folyton mellette van a buzgó lány, Cha Do Ha is, akivel nem épp egy hullámhosszon vannak. Azonban hamarosan mindketten K szívéhez nőnek, a folyton egyedül lévő titkos ügynök megtanulja milyen az, ha törődnek vele, ha mellette állnak, és milyen is az igazi szerelem. Emellett azonban egy nagy hatalommal találja szembe magát, ahol igazán nehéz eldönteni, hogy ki az, akiben igazán megbízhat.

Vélemény: Szerintem minden magyar dorama rajongó nagyon várta ezt a sorozatot, hisz szinte 1 teljes rész itt volt leforgatva kis városunkban. Én is nagyon kíváncsi voltam már rá, szerintem idén ez volt az egyik legvártabb sorozatom. Na de akkor lássuk is a történetet. Adott egy tökéletes páncéllal körülvett titkos ügynök, aki egyszerre rideg, aranyos, és profi. Mindenben. Emelett van egy gyerekes színészünk is, aki karakterének hála rengeteg vicces jelenetet teremt. Őszintén engem a kezdés nagyon levett a lábamról, nagyon tetszett.
Alapsztori klassznak tűnt, a karakterek pedig szerethetőnek. Egészen a 6. részig talán. Addig nagyon tetszett. 3 hétig becsületesen néztem a részeket, ahogyan kijöttek. Aztán kicsit lelassult a sztori. Nekem sok lett a duma, a felesleges jelenetek. A főhősnő pedig egyre antipatikusabbá vált számomra, ami még inkább rombolta a hangulatot. Aztán volt 1-2 rész, ami megint nagyon izgis lett, de utána megint belassult. Sok volt az a rész, ahol nem főhőseink voltak, hanem a többi ügynök, és nem csinálnak mást, csak beszélgetnek, fenyegetik egymást.
Valahogy kicsit elvesztette a varázsát. Utána sok időbe is telt, mire rávettem magam, hogy megnézzem a befejező 4 részt. A romantika. Hmm... Alapjáraton nagyon klassz lett volna. Hae Jin magát meg nem hazudtolva lenyűgözően alakította a férfit, aki folyton kapcsolatban van munkája miatt, de sosem tapasztalta meg, mi a valódi szerelem. Tetszett, ahogyan maga is rájön, hogy a lány többet jelent számára, mint holmi munka. Tetszett, ahogyan ez a szerelem kimozdítja őt a csigaházából. Ahogyan végre valami emberi kapcsolata is lesz.
A probléma csak a főhősnő volt. Úgy éreztem, hogy nem egy ilyen nő miatt kéne ennyit változzon főhősünk. Hogy nem egy ilyen személyiségű lányért kéne kockáztassa az életét. Nem tudom... valahogy ez is vesztett varázsából. Nem úgy, mint Woon Gwang-gal való kapcsolata. Nagyon tetszett, ahogyan a színész olyan aktívan közeledett a testőréhez, ezzel kicsit megrendítve őt. Aranyosak voltak, ahogyan egyre mélyebb lett köztük a kapcsolat. Bár én személy szerint több jelenetet is kibírtam volna velük, no de mostmár ezen változtatni nem lehet.
Az akciójelenetek maguk nagyon menők voltak, nagyon gondosan, sok odafigyeléssel készítették őket, a színészek pedig beletették a lelküket is. Összességében, én picikét csalódtam, de csak az unalmas, dumás részek miatt. Alapjáraton szerintem egy átlagosnál jobb sorozat volt, Hae Jin pedig hihetetlen édes, nagyon kitesz magáért. Én úgy gondolom megéri megnézni a sorozatot, mert visszagondolva jó emlékként van meg bennem. Mindenkinek nagyon jó szórakozást kívánok hozzá, Hae Jin rajongóknak pedig egyenesen kötelező!!!

Zene: Nagyon nagyon szépek voltak, és a zenékhez készült borítóképek is csodálatosak, élvezet őket még csak nézni is. A kedvenceim: Vromance 'A Myterious Thing', Yang Pa 'Aurora', Standing Egg 'Map of Heart', Soul Latido 'Temperature of Tears' és Huh Gak 'The Reason'. Nagyon tetszenek ezek nekem.

Szereplők: No és akkor lássuk csak történetünk főhőseit a szokásosan: sorban.
Park Hae Jin - Kim Sul Woo: Egy profi titkosügynök, aki tökéletesen végzi munkáját, mégis magányos, hisz munkája miatt folyton el kell 'tűnnie'. Fent is említettem, hogy mennyire tetszett nekem a pasi karakterfejlődése. Nagyon jó volt, ahogyan szép lassan felenged, ahogyan rájön, hogy ő is lehet szerelmes, neki is lehetnek barátai. Maga Sul Woo egy nagyon menő pasi volt, igazán férfias, de volt egy gyerekes oldala is, amit nagyon imádtam. Olyan fejeket vágott néha, hogy kénytelen voltam folyton visszatekerni és nevetni rajta. Hae Jin nekem hatalmas, hatalmaaaaas kedvencem, nagyon örülök, hogy végre főhősként is láthatjuk őt. Nagyon tetszett a karaktere, remélem a jövőben is ilyen jók lesznek, sőt, még ennél is jobbak. Nagyon nagyon, nagyooon sok sorozatban szeretném még őt látni, de lehetőleg más színésznővel. 
Park Sung Woong - Yeo Woon Gwang: Szuperhíres színész, aki természetesen eléggé válogatós és kényes, de imádja amit csinál, és megvédi, ami az övé. Woon Gwang karaktere igazán felüdülés volt a nagy akció és romantika közben, kellett, hisz nem egyszer hozott humort a sorozatba. De a vicces oldala mellé kapunk egy megsebzett oldalt is, aki még mindig nem tudja elfelejteni szerelmét, és aki talán emiatt is viselkedik ennyire gyerekesen. Mondanom sem kell, nagyon kedveltem őt is, nagyon tetszett ez a két nevetségesen eltérő oldala, ahogyan megformálták a karaktert. Az is nagyon tetszett, ahogyan a mi titkosügynökünket kimozdítja a komfortzónájából minden lében kanál természetéből eredve. Jó volt, hogy végül jóban lettek, nagyon helye volt a soriban. A színésznek csak gratulálni tudok, nem sokszor találkoztam vele, de eddig csak jó véleménnyel vagyok róla, csak így tovább.
Kim Min Jung - Cha Do Ha: Régóta Woon Gwang mellett van, igazi kis rajongó, aki konkrétan neveli színészünket. A karakter az elején eléggé szerethető volt. Bár kicsit idegesített okoskodó természete, mégis úgy gondoltam eléggé helyén van. Aztán reménytelenül beleszeret főhősünkbe, és onnan megborul minden. Folyton elkezd hisztizni, folyton játssza az eszét, folyton azt hiszi, ő a világ közepe. Nekem sok volt belőle, a végére már úgy voltam vele, hogy inkább ne is legyen több romantikus jelenet, csak ne lássuk már őt képernyőn. Nem ő volt az a női karakter, akiről el tudom képzelni, hogy megváltoztatja a csigaházba bújt férfit. Nem és nem. A színésznővel először találkoztam, így sok mindent nem tudok róla mondani. Sajnálom, hogy legalább szépnek nem szép, talán az egy picit javított volna amúgy is veszett helyzetén. A jövőben keresni semmiképp sem fogom a sorozatait, de még esélyt mindenképp adok neki, mert egyetlen szerepről senkit sem lehet megítélni.

Történet: 7,5/10
*kivételes eset*
Zene: 10/10
Színészek: 8/10
Karakterek: 8/10

Sorozat: Hidden Identity

Hidden Identity

Műfaj: krimi, thriller
Részek száma: 16
Dátum: 2015
Csatorna: tvN

Ismertető: Adott egy nyomozócsoport, akik eltitkolják kilétüket azért, hogy elkaphassák a bűnözőket. Ők nem léteznek sem a rendőrségi nyilvántartásokban, sem a feljegyzésekben. Gyakran illegális módszereket használnak. Eme bűnügyi nyomozócsoport tagjai közé tartozik Cha Gun Woo, akinek egyetlen célja szerelme gyilkosát megtalálni. Jang Moo Won, avagy a főnök, aki roppant éles eszű és aki felelősséggel tartozik a csapat iránt. Itt van még az egyetlen női tag, Jang Min Joo, aki eltitkolja valódi énjét, valamint Tae Pyeong, aki tökéletesen be tud épülni bárhová és tökéletesen álcázza magát. A nyomozásuk során egy nagy ellenséggel találják szembe magukat, az úgynevezett Ghost-tal, azonban fogalmuk sincs, hogy ki lehet, s nehéz bármilyen információt szerezni róla.

Vélemény: Már tavaly óta a gépemen van ez a sorozat és most végre volt időm megnézni. Mostanában sokkal inkább van kedvem a nyomozós, mindenféle romantikától mentes sorozatokhoz, és ez az ismertető valamint műfaja alapján tökéletes választásnak bizonyult. Nagyon kíváncsi voltam rá, ugyanis Kim Beom-tól eddig csak a nyálas cukifiú karaktert láttam, amitől, most őszintén, én nem igazán voltam elájulva.
Így, mondanom sem kell, vártam már, hogy végre egy ízig vérig férfi karakterben láthassam. Na de kezdjük csak a legelejétől. Végignézve a 16 részt a sztori megkapó, egy nagy gonosz utáni hajsza, akinek természetesen nyomós oka van az egészre. Benne a főhős múltja és bosszúja egyetlen szerelme halála iránt. Érdekes, összeálló sztori. A hatalmas baj csak az volt, hogy a 16 rész orbitálisan sok volt ehhez a történethez.
Én nem tudom, hogy hány részben lehetett volna ebből egy jó kis sorit összedobni, de biztos hogy 10 részen alul van. A legtöbb csak duma duma, visszaemlékezés, duma duma volt, amit legszívesebben átugrottam volna, mert őszintén, sok értelme nem volt. Aztán volt egy kis akció (ami viszont remek volt) majd ismét visszatértünk a duma dumához. Szerintem az lett volna a legjobb, ha a fő történetszáltól eltérnek egy kicsit.
Mondjuk néha bedobhattak volna egy-egy érdekes esetet akár 1 teljes rész erejéig is. A nyomozós sorik általában élnek ezzel a lehetőséggel, ez nem tudom miért nem. Mást nem is igazán tudok elmondani, én sajnos csalódtam az egészben, mert alapjáraton egy jó kis sorit össze lehetett volna hozni belőle, de hát sajna nem sikerült. Mindenesetre aki nagyon, de nagyon meg akarja nézni, azt ne tartsa vissza ez a bejegyzés, mert annyira szörnyű nem volt, hisz én is végignéztem a rengeteg unalmas rész ellenére is.

Zene: 4 szám született a sorozathoz, de annyira nem tetszettek nekem. Talán Woosung Geon 'Light of Darkness' száma az egyedüli, amit továbbra is hallgatnék.

Szereplők: Lássuk csak főhőseinket sorjában.
Kim Beom - Cha Gun Woo: Egy roppant megtört és minden életkedvét elvesztett férfi, aki borzasztóan ért a fegyverekhez és a harcművészetekhez. Cha Gun Woo bár nem sokat beszélt az egész sorozat folyamán, mégis úgy gondolom, hogy nagyon megállta a helyét a sorozat főhőseként. Vicces, mert én is sokszor kételkedtem benne, vártam a pillanatot amikor hátrahagyja a csapattársait, és a saját feje után megy. Ha így is tett volna, akkor is teljesen rendben lett volna, hisz mégiscsak egy bosszúszomjas srácról beszélünk. Összességében szerintem ő volt az egyetlen olyan dolog a sorozatban, amire tényleg egy rossz szót sem tudok mondani. Nagyon megállta a helyét főhősként. Én azt mondom, hogy Kim Beom-hoz ezerszer jobban illik ez a megtört, csendes férfi karaktere, mint a cukifiúé, nagyon örülök, hogy végre normális szerepben láthattam. Remélem a legközelebbi szerepe is hasonló lesz. U.i.: A stílusa is nagyon menő, borzasztóan illik hozzá.
Park Sung Woong - Jang Moo Won (meg a többiek): Egy kicsit hidegnek tűnő, éles eszű férfi, aki főnöke a bűnügyi nyomozócsoportnak. Nagyon örültem, amikor megláttam a színészt, azonban ez nem sokáig tartott. Olyan semmilyen volt a karaktere, nem tudom miért. Pedig próbáltam szorítani neki, de nagyon nem ment. A többi karakterről is hasonlóképp vélekedek, valahogy olyan semmilyenek voltak, nem nyertek meg maguknak, pedig 16 részen keresztül láttam őket. A kedvencem a vírus készítője volt, borzasztó mérges voltam amiért kinyírták őt, komolyan. Végre találtam egy karaktert a sorozatban, akiért szorítottam, reméltem, hogy visszatér majd a terhes feleségéhez, erre kb. 5 másodperc alatt kicsinálták. Na köszike. A másik Min Tae In volt, de hát, nos igen. Legközelebb nem szorítok senkinek sem a nyomozós sorikban, mert azt tuti, hogy kinyírják. Tiszta Trónok Harca, én mondom.

" A hatalom nem igazság.
Az igazság a hatalom.
Legalább ebben hihetek. 
Néha a bűnözők győznek, de emiatt nem fogom feladni. "

Történet: 5/10
Zene: 6/10
Színészek: 8/10
Karakterek: 6/10

Sorozat: Remember - War of the Son

Remember - War of the Son

Műfaj: thriller, melodráma, jogi, dráma
Részek száma: 20
Dátum:
2015 - 2016
Csatorna: SBS


Ismertető: Seo Jin Woo-t különleges betegséggel áldotta meg a sors. Hipermnéziában szenved, ami azt jelenti, hogy minden apró részletre emlékszik. Bár édesanyját és testvérét elvesztette egy balesetben, boldogan él kettesben édesapjával. Egyik reggel, apja egy erdőben kóborog elfelejtvén, hogyan is került oda, majd egy fiatal lány holttestére bukkan. Elfogják és gyilkossággal vádolják, Jin Woo pedig semmit sem tehet az ügy érdekében, hiszen az igazság emberei felett is a pénz és a hatalom áll és olyan korrupció zajlik körülötte, amit megakadályozni egy egyszerű középiskolás nem tud. Így Jin Woo ügyvéddé válik, hogy felszabadíthassa édesapját és megbosszulhassa azt, aki ezt tette vele. Ebben mellette áll Lee In A is, aki a legelső pillanattól kezdve hitt Jin Woo édesapjának ártatlanságában. 


Vélemény: Azt a mindenit. Hogy hogyan fogok egy jó, érthető vélemény írni azt nem igazán tudom, mert én amondó vagyok, hogy ennek a sorozatnak az elmesélése közben fele annyi érzés sem jön át, mintha megnéznénk. Egy rettentő komoly és idegfeszítő, humoroktól teljesen mentes történetet kapunk, aminek központjában az áll, hogy egy elveszett fiú próbálja meg édesapját tisztázni a hamis vádak alól. Emelett még egy kis romantikát is belecsempésznek.
A történet felépítése nekem nagyon tetszett, szép lassan egyre több és több mindent összegyűjtöttek amivel végleg számolhattak Nam Gyoo Man-nal és apjával, valamint az egész céggel. Kemény, fájdalmas 20 rész volt ez. Mikor már végre azt hittük, hogy egy kicsit fellélegezhetünk, ismét történt valami. Őszintén elmondom, nagyon nehéz volt mindig olyan sokat várnom az új részekre, szívem szerint egy nap alatt megnéztem volna az összes részt.
Rengetegszer törött el nálam a mécses, hihetetlen szépen hozták össze ezt az egészet. Még a jogi részei sem voltak unalmasak, hanem pattanásig feszültek az idegeim, hogy na most mi fog történni, annyira koncentráltam és annyira lekötött. Akadtak olyan jelenetek is, ahol csak mosolyogtam, de tudtam, hogy ez a mosoly biza nem fog sokáig tartani. A romantika nem tudott annyira kibontakozni, ami nem is baj, hisz ez végül is egy jogi melodráma akart lenni.
Hogy őszinte legyek, szerintem pont elég volt benne ennyi romantika, nem fektettek rá túl nagy hangsúlyt, de nem is lett elhanyagolva. SPOILER: A sorozat vége felé közeledve azt hinné az ember, hogy kicsit megnyugszunk, kicsit lecsillapodnak a kedélyek, de épp ellenkezőleg, bár sikerül mindent tisztázni, mégis ott marad belül az a nagyon rossz érzés. Plusz ugye Jin Woo betegsége is, amin még most is tanakodok, hogy vajon áldás vagy átok-e rá nézve.
Hisz hatalmas megkönnyebbülés, hogy minden rosszat elfelejtett, ami eddig vele történt, viszont az, hogy elvesztette az emlékeit azt is jelenti, hogy ezzel együtt a jók is kitörlődtek, mint például Lee In A. A végéről úgyszintén nem tudtam eldönteni, hogy vagy nagyon jó és megható, vagy elrontották. De én inkább az elsőt mondanám, hisz mosolyogva és könnyekkel fejeztem be ezt a csodálatos és eszméletlen gyönyörű, megható sorozatot. És akkor spoiler vége. 
Amit még itt is meg kell említenem, hogy a színészek nagyon, de nagyon kitettek magukért, a karakterek lehengerlők voltak, és megszületett az első olyan modern koreai sorozat, amiben a soundtrack-ek lehengerlően jók. Alig várom, hogy legyen lehetőségem letölteni, mert eszméletlen gyönyörűek voltak. Csomó jelenetet is lementettem külön magamnak, mert hihetetlen hidegkirázósak és meghatóak voltak. Az már biztos, hogy kedvenc marad.

Zene: Ahogy említettem, a soundtrack-ek kiemelkedően jók, pedig általában a történelmi sorozatokban jók nagyon, de végre egy olyan modern kori sorozat, ahol szintén eszméletlen. Emelett gyönyörűek voltak a zenék is, nem egy kedvencem lett. K.Will csodálatos száma, a 'Cold'. Jooyoung száma, ami kedvencem lett, 'Can You Hear Me'. És Bobby Kim is hangját adta ehhez a gyönyörű sorozathoz.

Szereplők: És akkor lássuk csak történetünk főhősein sorjában.
Yoo Seung Ho - Seo Jin Woo: Hipermnéziában szenved, ami azt jelenti, hogy minden apró részletre emlékszik. Bár édesanyját és testvérét elvesztette, boldogan él apjával, s mivel csak ketten maradtak a családból, kötelékük még az általánostól is sokkal erősebb. Mikor elviszik apját, természetes, hogy teljesen összezavarodik, és bosszút esküszik mindenki ellen, aki ezt tette velük. Jin Woo egy olyan karakter volt, akit egyszerre szántam is, és csodáltam is ereje és akarata miatt. Nagyon, de nagyon szorítottam neki, és reméltem, hogy miután túl lesz ezen az egészen, új életet kezdhet. A sorozat jól meglepett minket, nem erre számítottam. Tényleg boldog befejezésben reménykedtem, ennek azonban egy törekedékét kaptuk csak meg. Yoo Seung Ho-tól eddig még nem láttam főszerepet, bár már régóta megnézendők listáján van az összes sorozata, szóval nyáron biztosan megnézem őket, mert hatalmas nagy kedvencem lett, remélem, a jövőben még rengetegszer találkozom vele.
Park Min Young - Lee In A: Egyetemes korában ismerkedik meg Jin Woo-val, és mivel első találkozásuk nem volt túl fényes (de tény, hogy tanulságos) ezért elhatározza, hogy soha többé nem von le téves következtetéseket. Ennek köszönhetően lesz ő az egyetlen, aki rendületlenül hisz Jin Woo édesapja ártatlanságában, és amikor sok év múlva találkoznak, egyből segítségére siet, és mindent megtesz érte. Lee In A egy nagyon rendes és erős nő volt, aki tényleg mindent megtett azért, hogy segítsen a fiúnak, és azért is, hogy a világot egy kicsivel is jobb hellyé tegye. Nagyon megkedveltem őt, érte is nagyon szorítottam és a végén pedig őt is rettenetesen sajnáltam, hisz ha belegondolunk, neki maradt a legnagyobb fájdalma végül. Min Young szerintem az összes eddigi szerepe közül itt tündökölt a legjobban, sokkal jobban állt neki a komoly ügyésznő szerep, mint a kis bolondos lány karakter. Seung Ho mellett remekül mutatott, nem bánnám ha a jövőben lenne még egy közös sorozatuk.
Park Sung Woong - Park Dong Ho: Egy sikeres ügyvéd 100 százalékos nyerési aránnyal. Tipikusan olyan, akit egyedül a pénz hoz lázba. Azonban miután egy kicsit jobban megismerjük, megtudjuk, hogy ez nem egészen így van. Talán ő az, aki a legtöbbet változott a sorozat folyamán, jelentős karakterfejlődésen ment keresztül. Sokszor haragudtam rá, de tudtam, hogy valójában nem rossz ember ő. Ahogy halad előre a sorozat rájövünk, hogy a sorozat címe kicsit rá is vonatkozik, hisz ő is egy fiú, aki bosszút esküszik apja miatt. Park Dong Ho nekem végig kedvencem volt, nagyon reméltem, hogy megbocsátásra lel, és hogy végül boldog lesz a befejezése az ő törénetszálának is. Az akcentusát pedig egyenesen imádom, komolyan, nagyon menő volt. A színész számomra teljesen új volt, de biztos, hogy a jövőben a filmjei és a sorozatai is a kezem alá fognak kerülni, hisz nagyon megkedveltem őt.
Namgung Min - Nam Gyoo Man: Egy tökéletesen elkényeztetett srác, aki a dühkitöréseit nem igazán tudja kezelni, és aki azt hiszi, a világon bármint megtehet, hiszen az ő szava a törvény. Bár egy rettentő beképzelt és rossz ember, az apja a szemében szent, ennek köszönhető az is, hogy ilyen emberként nőtt fe. Gyoo Man tényleg szörnyű volt, szavak nincsenek rá, olyan sok rossz dolgot tett, de akire igazán haragudni lehet az nem ő, hanem az apja. Egy gerinctelen féreg volt, aki egy borzasztó embert tett a fiából. Nagyon reméltem, hogy Gyoo Man végre börtönbe kerül, azonban ahogyan a sorozat karakterei is, én is inkább szomorúságot éreztem. Namgung Min ismét tarolt, nem tudok mit mondani. A tavalyi szerepét azt hittem már nem fogja felülmúlni, aztán tessék. Eszméletlen, hogy mindezt képes volt végigcsinálni, emelem kalapom előtte. Nagyon jó rosszfiúként látni, de azért remélem, hogy a jövőben lesz majd olyan karaktere, ahol a jófiút fogja alakítani. Már ideje lenne.

" Nincs közvetlen bizonyíték mely alátámasztaná, hogy a vádlott bűnös.
Ha a bíróság a körülmények és a közvetett bizonyítékok alapján hoz ítéletet,
a vádlott és annak családja olyan sebet szereznek, mely sosem gyógyul be. "
Seo Jin Woo

" Ha mindent el is felejtek, rád örökké emlékezni fogok. "
Seo Jin Woo 

Történet: 9/10
Zene: 10/10
Színészek: 10/10
Karakterek: 9/10