A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Seo In Gook. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Seo In Gook. Összes bejegyzés megjelenítése

Sorozat: The Smile Has Left Your Eyes

The Smile Has Left Your Eyes ~
Hundred Million Stars From The Sky

Műfaj: misztikus, thriller, romantikus, dráma
Részek száma: 16
Dátum: 2018
Csatorna: tvN

Ismertető: Yoo Jin Kook nyomozóként dolgozik. Szülei már meghaltak, de húgával, Yoo Jin Kang-gal boldogan élnek. Egyszer aztán történik egy gyilkosság, amelyben egy fiatal nőt ölnek meg, s Jin Kook eldönti, hogy mindenképp elkapja a gyilkost. Közben Jin Kang megismerkedik egy férfival, Kim Moo Young-gal. A fiú semmire sem emlékszik gyermekkorából, azonban teljesen egyedül él, s tudja, hogy valami szörnyűség történt vele gyerekként, de maga sem tudja, hogy mi. Jin Kang és Moo Young között szép lassan szerelem gyúl, azonban bátyja, Jin Kook megrögzötten és betegesen hiszi, hogy a férfi a tettes a nő meggyilkolásában, s mindent megtesz, hogy eltaszítsa őt kishúgától.

Vélemény: Fogalmam sem volt, hogy milyen stílusú sorozatra számítsak, mert szokásomhoz híven nem olvastam el miről fog szólni, de Seo In Guk összes szerepe kötelező számomra, szóval ez sem maradhatott ki. Na már most, az első rész után egyből feltűnt, hogy nem egy megszokott sorozat ez. Eléggé elvont, depressziós. Ez nem csak a történetből adódik, hanem a felvételi módból, a soundtrackből, a kameraállásokból, meg úgy mindenből.
Ez persze nem rossz, csupán csak más, mint amihez hozzá vagyunk szokva. Nem is tudom, hogyan meséljem el nektek így az egészet. Egy nagyon, de tényleg nagyon depressziós, elgondolkodtató és megható sorozatra sikeredett, ami még most is sokszor eszembe jut, mert tényleg nagyon maradandó a sorozat. Na de akkor lássuk csak miről is szólt ez a történet, mert szerintem van mit mesélni / beszélni róla, méghozzá bőségesen.
Kapunk egy lelkileg sérült főszereplő srácot, aki igazából nem vesz tudomást a körülötte lévő világról, elél a maga kis világában, saját magát gorombasággal és szemétkedéssel védi, ezért eléggé bunkónak tűnhet mások számára. Emellé kapunk egy védelmező bátyót is, aki hatalmas terhet cipel, s 25 éve immár, hogy vezeklik bűnéért. És kapunk egy főhősnőt is, aki próbál pozítivan élni és hálád adni az égieknek, hogy egy ilyen testvért kapott.
Minden apró mozzanat és érzés annyira szép és elgondolkodtató volt a sorozatban, hogy sokszor elkapott a sírás is. Itt volt a főhős, aki mindig is egyedül élt a maga kis kuckójában, s mikor megismeri a lányt és egyre közelebb kerül hozzá úgy nyílik meg annak egyre jobban, úgy kerül egyre jobban felszínre a sebezhető éne. Nagyon szép, mély és megható érzelem alakult ki kettejük között, ténylegesen halálosan egymásba szerettek.
De ebben a sorozatban ez totálisan érthető is volt, mivel már a sorozat elejétől szép lassan egyre és egyre közelebb kerülnek egymáshoz, és szép lassan lesznek egymás oltalmazói. Akkor itt volt a főhősnő is, aki pontosan tudta, hogy mennyi mindent köszönhet a bátyjának, s próbált egyensúlyt találni a két férfi között. Ami nem volt könnyű. Nem taszította el a szerelmét, kitartott mellette szemben, de ugyanakkor bátyjától sem fordult el.
És akkor itt van a bátyja által cipelt teher is, ami persze, tudjuk, tényleg olyan dolog, ami miatt az ember máshogy éli az életét, de ő túlságosan is mélyen bánta azt, amit tett. Ez nem volt rossz, mármint, nem dramatizálták túl feleslegesen, csupán a karakter volt olyan, akit ez nagyon megrázott. A sorozatban inkább ezeken az apró mozzanatokon és érzelmeken és a karaktereken volt a hangsúly, de ennek ellenére is izgalmasra sikeredett.
Kaptunk akciót és thrillert is, s bár az események kimenetele eléggé megjósolható volt (talán direkt készült így a sorozat, hogy sejtjük már jó előre, hogy mi lesz ebből az egészből), de ettől függetlenül voltak benne fordulatok és meglepetések is. Az utolsó 2 rész viszont brutál volt, nem is bírtam egyszerre megnézni, többször le kellett állítanom a sorozatot, mert annyira sok volt az egész érzelmileg. A vége pedig... hát brutális.
Összességében, egy nagyon, de tényleg nagyon mélyen elgondolkodtató sorozat volt, ami eléggé depressziós és kicsit elvont is, de én úgy gondolom, hogy mindenképp érdemes ezt egyszer megnézni, mert szerintem műfajában nagyon jóra sikerült. Kell hozzá egy hangulat, az tény, de szerintem ezt a történetet nem éri meg kihagyni, szóval bátran és teljes szívből tudom mindenkinek ajánlani, mert ténylegesen megéri megnézni.

Zene: A 4 ost közül 3 nagyon szép lett: Gu Yoon Hoe 'Moonlight', Ahn Ji Yeon 'Lost' illetve a két főhős által énekelt (Seo In Guk hangja még mindig gyönyörű) 'Star'.

Szereplők: És akkor lássuk csak főhőseinket sorrjában.
Seo In Guk - Kim Moo Young: Szemétkedik és bunkó mindenkivel, így védi saját magát a világ ellen, hogy ne kapjon több sebet, mert már nem bírja elviselni őket. De valójában egy olyan emberre van szüksége, aki segít neki, aki kitart mellette, aki ott van, amikor rémálmai vannak. S a főhősnőben találja meg ezt a személyt. Annyira, de annyira szomorú és szánnivaló volt ez a pasi, hogy az nem igaz. Tudjátok, hogy az ilyen karakterek / emberek a gyengéim, már a sorozat legelején csomószor rámjött a sírás. Bunkó természete ellenére annyira gyámoltalan volt, hogy az ember szíve majd belehasadt. Seo In Guk hatalmas kedvencem, mind tudjátok. Ez a szerep ezúttal nagyon eltért a megszokott vidám és bohókás karaktereitől. Sokszor tényleg annyira ijesztő volt a mimikája, hogy nehéz volt elképzelni azt, hogy más sorikban meg olyan cuki, hogy majd belehalunk. Durva és meglepően jó alakítása volt itt, lenyűgöző ez a pasi.
Jung So Min - Yoo Jin Kang: Boldogan él bátyjával, és hálás mindenért az életében. Mikor megismeri a főhőst, kicsit magát látja benne, hogy akár mi is lehetett volna az életével, ha nincs bátyja, így elkezd szimpatizálni a fiúval egészen addig, míg bele nem szeret. Jin Kang karaktere alapvetően nagyon szerethető volt, és nagyon tetszett, hogy tényleg támaszt nyújtott a fiúnak, de ugyanakkor nem fordult el a bátyjától, hanem próbálta inkább közelebb hozni egymáshoz a két férfit. Tudta, hogy mennyi mindent tett érte a bátyja, és nem telt el rész úgy a soriban, hogy ezzel ne lett volna tisztában. Ez nagyon tetszett benne. Néha volt 1-2 (szerintem) felesleges hisztije a soriban, aminél úgy voltam, hogy oké, de ettől függetlenül én nagyon megkedveltem őt. A színésznőt kedvelem, több szerepét láttam már, In Guk-kal nagyon aranyosak voltak együtt.
Park Sung Woong - Yoo Jin Kook: Több év eltelt már, de ő még mindig úgy él, hogy egy pillanatra sem felejti el, amit tett. Őszintén, Jin Kook karaktere nagyon megindító volt. Bár nyílván, megrázó dolog volt, amit tett, de ő túlságosan is vezekelt a dologért, holott a végére azért szépen körberajzolódott, hogy mi is történt akkor pontosan. Szerintem megható és megindító volt az, hogy ennyi év után is ennyire bántja a dolog. Nagyon tetszett az is, hogy ennyire szereti és védelmezi húgát. Ahh egyszerűen brutál jó volt ez a karakter. Nagyon, de nagyon megszerettem őt a főhős mellett, mindkettő pasi karakter lenyűgöző volt. Park Sung Woong szintén bohókás karakterei mellett felüdülés volt egy ilyen szerepben látni őt. Alig várom már, hogy újabb és újabb szerepei legyenek a jövőben, biztos, hogy mindet nézni fogom. És nézzétek, a végére is értem ennek a bejegyzésemnek is. Remélem meghoztam a kedveteket ehhez a sorozathoz.

Történet: 8/10
Zene: 9/10
Színészek: 9/10
Karakterek: 9/10

OST: Tomorrow With You

Tomorrow With You OST

♥ 1. Seo In Guk - Flower / 꽃 [Flower]

♥ 2. Kim Feel - With You / 내일 그대와 [Veled]

3. Lee Sera - Relieved / 참 다행이야 [Megkönnyebbülve]

Various Artists

Sorozat: Shopping King Louie

Shopping King Louie

Műfaj: romantikus, vígjáték
Részek száma: 16
Dátum: 2016
Csatorna: MBC

Ismertető: Kang Ji Sung, vagy másik nevén Louie kiskorában elveszíti szüleit, nagymamája pedig Franciaországba küldi egy kastélyba, ahol reméli, hogy semmi baja sem eshet unokájának. Louie-nak remek szeme van a vásárláshoz, rengeteg pénze lévén folyton vásárolgat. Gazdagsága ellenére egy hihetetlen rendes és kedves ember, aki értékeli az embereket, és senkinek sem akar rosszat. Azonban elég magányos, és szeretne végre kicsit szabad lenni. Miután elhatározza, hogy visszatér Koreába, egy balesetáradat következtében elveszíti emlékezetét. Ko Bok Sil, a kedves, Szöulba először érkező lány megtalálja Louie-t a hajléktalanok között, s mivel a férfin az eltűnt öccse ruhája volt, ezért magához veszi, és segít neki, Louie pedig cserébe mindent megtesz, hogy emlékezetét visszaszerezze, és megtalálja újonnan megismert szerelme öccsét.

Vélemény: Nem számítottam semmire, amikor elkezdtem a sorozatot. Seo In Gook jelenléte számomra dosztig elég volt ahhoz, hogy tutira megnézzem a sorozatot. Engem az első pillanattól nagyon megfogott több szempontból is. Egyrészt örültem, hogy Seo In Gook ezúttal egy aranyos, vicces, eszméletlen arcokat vágó 'kisfiút' alakít. Másrészt a cselekményszálakat szépen bevezették, a nézőt igazán kíváncsivá tudták tenni a folytatásra, ez pedig, úgy gondolom, nagyon sokat ér egy sorozatnál.
Sok mindent nem fogok tudni igazából mondani. Egyszerre volt tipikus meg nem is. Egy aranyos, könnyed, pár titokkal megfűszerezett történet, amiben rengeteg vicces és romantikus jelenet van. Ami mégis kicsit mássá tette a többitől, az legfőképp a sorozatban lévő értékeknek volt köszönhető. Rengeteg, a hétköznapjainkban legfontosabb dolgokra fektették a hangsúlyt: a pénzre és annak jelentőségére, a családra, a kapcsolatokra, a szerelemre, a bizalomra.
Borzasztóan tetszett, ahogyan a hétköznapi jelenetek mellett ezekre a dolgokra is nagyon szépen odafigyeltek. Másik plusz pont a történet kapcsán, hogy nagyon tetszett, ahogyan a két főhősünk kapcsolata kialakult. Olyan szépen felvezették nekünk a köztük lévő szerelmet, hogy a néző teljesen megértette, miért ragaszkodtak annyira egymáshoz. Nem volt túldramatizálva, nem volt tele felesleges nyálas jelenetekkel, egyszerűen csak nagyon szép és aranyos volt az egész.
A két színész nagyon jól mutatott együtt, hihetetlen aranyosak voltak. Eddig Seo In Gook emelett a színésznő mellett mutatott a legjobban kapcsolatban, telitalálat volt. Sokadik dolog, ami miatt tetszett, hogy a végén senki sem maradt gonosz. Egyszerűen nem illett volna ehhez a történethez, ha valakit utálunk a végére. Mindenki beismerte hibáit, mindenki bocsánatért könyörgött és mindenki megkapta méltó büntetését. Szerintem ez így volt szép ebben a nagyon aranyos történetben.
Miután a 12. résznél (azt hiszem itt volt) úgy éreztem, hogy ez lehetne a történet vége, nagyon féltem, hogy innentől 4 rész semmiről sem fog szólni. Ez szerencsére nem következett be (legalábbis teljes mértében nem), hisz sikerült az utolsó 4 részt is többé-kevésbé érdekesen megcsinálni, de nekem azért kicsit hiányzott valami. Talán valamit még felhozhattak volna ami kapcsolódik a történethez. Ettől független élveztem az utolsó részeket - félreértés ne essék.
Hogy ajánlom-e a sorozatot? Én mindenképp igent mondok, mert nagyon élvezetes, aranyos, kikapcsoló történet, ami remek átmenet lehet két komolyabb sorozat között. Vagy ha épp olyanra vágyik az ember, amin nem kell sokat gondolkodni, csak nézni, élvezni és mosolyogni, akkor ez a sorozat a legjobb választás lenne ebben a témában, mert az elenyésző hibák mellett egy tényleg borzasztóan cuki és aranyos sorozat, aminek nézése közben végig mosolyogtam.

Zene: Nagyon aranyosak voltak, akárcsak a sorozat. Íme a legjobbak: Jang Jane és Cho Hyung Woo 'Fine', Monsta X 'Tiger Moth', Gyepy 'Falling Slowly'.

Szereplők: Na és akkor lássuk csak két főhősünket sorjában.
Seo In Guk - Louie: Gazdag családban született, de ennek ellenére egy kedves, rendes és az életet értékelő ember lett belőle, aki bár kicsit gyerekes, mégis nagyon szerethető. Nagyon vártam már és nagyon kíváncsi voltam, hogy Seo In Guk ezúttal milyen bőrbe bújik. A nem is olyan régi komoly szerepe után számomra teljesen felüdülés volt látni őt ilyen aranyos, mosolygós srácként, aki amúgy teljesen olyan volt, mint egy nagyra nőtt gyerek. Nagyon szerettem, amiért tényleg értékelte az embereket, s bár a pénzt azt szórta rendesen ha vásárlásról volt szó, nem volt szűkmarkú senkivel sem. Örülök, hogy nem a beképzelt, ki vagyok én srácot kaptuk a gazdag szerepében. Seo In Guk-nak már nincs hová fejlődnie, olyan arcokat vágott végig, hogy nem győztem kivágni őket a részekből, mert annyira nagyon édesek voltak. Remélem nagyon, nagyon, tényleg nagyon sok főszerepben fogok vele még találkozni a közeljövőben.
Nam Ji Hyun - Ko Bok Sil: Egy kis elszigetelt helyen élt öccsével, azonban mikor az eltűnik elhatározza, hogy elmegy Szöulba és megkeresi. Vicces, mert először nagyon féltem a színésznőtől, amikor megláttam a sorozathoz készült képeket (most őszintén, ezen a képen nekem teljesen antipatikusnak néz ki). Aztán végül már az első részben megszerettem akcentusával, aranyos mosolyával és nagyszerű szívével. Szerintem egy remek karakter volt Louie mellett, nagyon édesen mutattak együtt. Bok Sil-ról még annyit, hogy örültem, hogy a végén igazán beindult az élete, tehetségét és hatalmas szívét nézve meg is érdemelte. Idén rosszabbnál rosszabb karakterekkel volt dolgunk, de íme itt az egyik kivétel. Nagyon megszerettem a színésznőt is, remélem, hogy a jövőben fogok még vele találkozni, akár fő akár mellékszerepben. Várom már.

Történet: 8/10
Zene: 8/10
Színészek: 9/10
Karakterek: 9/10

Sorozat: 38 Task Force

38 Task Force ~ Squard 38

Műfaj: krimi, vígjáték
Részek száma: 16
Dátum: 2016
Csatorna: OCN

Ismertető: Baek Sung Il köztisztviselőként az adóhivatalnál dolgozik. Rendes, becsületes ember, aki csendben éldegélve végzi munkáját, azonban el van keseredve, hisz a törvény a dúsgazdagoknak kedvez - akármennyire próbálkozik, nem tud adót behajtani rajtuk, aminek a köznép issza meg a levét. Egyik nap aztán felfordul az élete, hisz magára haragít egy bűnözőt. És ha ez még nem lenne elég, áldozatául esik egy hírhedt csalónak: Jung Do-nak, akinek hála elvesztette az összes tartogatott pénzét. A sors azonban úgy hozza, hogy ezzel a szélhámossal (és annak csapatával) fog együtt dolgozni azon, hogy behajtsák az adót a nagy fejeseken, s ha szükséges, illegális úton érik ezt el.

Vélemény: Az OCN drámái általában nagyon megnyernek engem, plusz Seo In Guk összes, de tényleg összes sorozatát láttam/nézem/nézni fogom, így természetesen ez sem maradhatott ki. Őszintén nincs sok minden, amit el tudnék mondani erről a sztoriról. Csak úgy megnéztem és kész. Az eleje roppant megnyert magának, untam már a tipikus romantikus sorikat, így tetszett az akció, a rohanás, a trükkök és a jó kis csapdák, s nem mellesleg két főhősünk.
Aztán nem is tudom hol vesztettem el a fonalat. Egészen addig volt érdekes, míg az adókat hajtották be különböző személyeken, amikor elkezdett feljönni a fő cselekményszál és a megannyi bonyodalom valahogy elunalmasodott az egész, pedig nagyon kitartóan próbáltam szeretni az unalmas párbeszédeket, a felesleges jeleneteket. Valahogy értelmét vesztette, és már csak vártam, hogy a végére érjek. Valahogy eltűnt az izgalom és az akció belőle.
A másik dolog az a halvány, aprócska romantika volt benne, amire haragudtam. Vagy ne hozták volna fel, vagy csinálták volna meg rendesen. Amikor kiderül a főhős és a Sung Hee közötti múltbéli kapcsolat, szinte ordít a sztori, hogy fektessenek erre egy kicsivel több hangsúlyt. Mikor együtt voltak izzott köztük a levegő, vártam, amikor a csaj tényleg főszereplővé válik (hiszem úgy volt beállítva), de ennek ellenére alig szerepelt az egész sorozatban.
Összességében nem tudom eldönteni, hogy jó vagy rossz volt-e. Mint mondtam, az eleje engem nagyon megnyert, egyenesen faltam a részeket, hisz izgis volt, vicces, kiszámíthatatlan, a főhős pasi írtó rendes, Seo In Guk pedig ismét nagyon sármos és pimasz. A sori másik fele már kevésbé tetszett, szóval tényleg nem igazán tudok döntésre jutni. Seo In Guk kedvelőknek szerintem mindenképp megéri vetni rá egy pillantást, a sztoriért már kicsit kevésbé érdemes.

Zene: Nem sok ost született a sorihoz (össz-vissz 2), de ezek szerintem elég jók lettek, illenek a sorihoz: Key és Doyoung 'Cool', UP10TION 'Run'.

Szereplők: No lássuk csak történetünk két főhősét külön külön.
Ma Dong Seok - Baek Sung Il: Egy talpig becsületes és rendes férfi, aki általában meghúzza magát, de ha nagyon felbosszantják biza előszedi az öklét, és móresre tanítja az illetőt. Sung Il karaktere szerintem nagyon illett ebbe a csalásokkal és árulásokkal teli sztoriba. Rajta kívül senki és semmi másban nem bízhattunk. Tetszett, hogy néha kicsi naiv volt, hogy könnyen rá lehetett szedni, tetszett a kitartása és legfőképp az, hogy tényleg egy nagyon becsületes emberről van szó, aki mindent meg szeretne adni lányának. Nagyon megállta a helyét főhősként. Dong Seok az egyik kedvenc, már idősebb színészem, nagyon illett hozzá a karakter.
Seo In Guk - Yang Jung Do: Csalásokból keresi a napi kenyerét, Sung Il ellentéte: szélhámos, kiszámíthatatlan s megbízhatatlan. Bár őt is nagyon szerettem a maga módján, tényleg nem tudtam eldönteni, hogy mikor hazudik és mikor mond igazat, hogy mikor árul el ismét valakit. Tetszett, hogy nem egy ízig vérig rendes és becsületes főhős lett Sung Il párja, vicces, de abszolút remek párosítás volt ezt a két szélsőséget összehozni. Aranyos volt, ahogy egyre jobban megkedvelték egymást. Seo In Guk nekem hatalmas kedvencem, ismét nagyon sármos és pimasz volt, már tűkön ülve várom a következő szerepét, vele aztán tényleg nem lehet betelni.

Történet: 6/10
Zene: 7/10
Színészek: 8/10
Karakterek: 8/10

Sorozat: I Remember You

I Remember You ~ Hello Monster

Műfaj: thriller, romantikus
Részek száma: 16
Dátum: 2015
Csatorna: KBS2

Ismertető: Lee Hyun hosszú évek után visszatér Koreába egy különös e-mailnek hála. Gyermekkorában édesapja, aki krimipszichológus volt, szörnyetegnek hitte gyermekét, akit egy kis szobába elrejtve próbált tanítani, hogy hogyan is viselkednek a 'normális' emberek. Lee Hyun múltjában nem ez az egyetlen trauma, hisz egy végzetes éjszakának köszönhetően édesapja meghal, kisöccse pedig eltűnik, ő pedig elveszíti az emlékezetét. Mindezeket figyelembe véve cseppet sem kell meglepődni, hogy egy rideg, modortalan férfinak nő fel, akit Koreába érkezve össze hozza a sors Cha Ji An nyomozónővel, aki (mint kiderül) évek óta, már-már 'zaklatóként' figyeli Lee Hyun minden egyes lépését.

Vélemény: Mielőtt bármibe is belekezdenék el kell mondanom, hogy a leírás SPOILERES, szóval az olvassa el, aki már látta. Plusz az elejére egy kis infó (ami kicsit megnyugtatott és egyben felidegesített): Gilnisnek hála (aki a sorozatot fordította) megtudtam, hogy Jang Nara színésznő az utolsó rész tévébe kerülésének napján, a forgatásra igyekezve balesetet szenvedett, és emiatt minden a feje tetejére állt, s mindennek hála kénytelenek voltak átírni az utolsó részt. Állítólag a tévébe kerülés előtt 5 órával még jeleneteket forgattak, képzeljétek el mennyire stresszes lehetett.
Azért írtam én is ide ki ezt az infót, mert szeretném, ha minél több emberhez eljutna, hogy nem az ő hibájuk a kesze-kusza és a furcsa befejezés. Bár személy szerint nem bántam volna, ha valahogy sikerül eltolni egy héttel az utolsó részt, vagy bármi más, mert így elég ideges vagyok. Azért is nagy baj, mert ebben a sorozatban az utolsó rész lett volna a csattanó, a mindent eldöntő döntő, így meg maradt egy kis hiányérzetem. Ennek ellenére a sorozat így is bekerült a kedvenceim közé, és az utolsó rész miatt csak azt a bizonyos csillagot nem adom meg, attól még ugyanúgy tízes marad.
De lássuk csak végre a sorozatot. Titkokra és gyilkosságokra épülő, egyre furcsább és furcsább eseteket magába foglaló sztoriról van szó, ahol olyan helyzetbe hozzák a nézőket (már akik nem csak azt látják, ami a szemük előtt van), hogy a gonoszt is meg tudják sajnálni, s megérteni mit miért tettek (de természetesen nem elfogadni azt). Park Bo Gum nekem kedvenceim között van, így még a sorozat belekezdése előtt tisztában voltam vele, hogy ő is fog benne szerepelni. Az első részt megnézve azonnal rájöttem, hogy ő lesz az a bizonyos öcsi, s lám, a megérzéseim ismét beváltak.
A sorozatot természetesen Seo In Guk miatt kezdtem el, hisz ő az a színész, aki talán a legközelebb áll hozzám mindenki közül, hála annak, hogy akkor kezdett el színészkedni, amikor én sorozatozni, így mindig nagy figyelemmel kísértem végig az összes sorozatát 3 éven keresztül (s remélem lesz ebből minimum 15). Na de most már tényleg ideje lesz a sorozatra kitérni. Hogy miért tetszett? Egyszerűen meg sem tudom fogalmazni. Érdekes, izgalmakkal és nagyszerű karakterekkel teli, s nem mellesleg telis tele érzelmekkel.
Végre kaptunk valami egyedit, amit hétről hétre vártam, mert egyszerűen annyira érdekes és izgalmas volt. A legnagyobb sikert mégis a 3 főszereplő férfi hozta meg (mint színészek és karakterek). Tetszett, hogy végre nem szokványos főhősökről van szó, hanem valami teljesen újról. Nem olyan főhősünk volt, aki kezdetben beképzelt, de a végén a szeretett nő varázserejének hála aranyszívű ember lesz. Megviselt, megtört és nem hétköznapi főhőseink voltak, akikért majd megszakadt a szívünk a 16 rész folyamán. Különösen tetszett az öcsi és bátyó fonal, ami szerencsére nem lett elnyomva. Épp ezért is haragudtam picit az utolsó részre, hisz ha már ilyen szépen kifejtették, nem kellett volna így lesimítani, mintha csak egy apró szál lett volna.
S bár hála az égnek, a romantika nem volt előrébb való, mint a két srác, vagy inkább a 3 srác kapcsolata (ezért tényleg nagyon nagy elismerésem), a végét mégis sikerült romantikával befejezni, ami nagyon idegesített. Nem a színésznővel volt bajom, hanem konkrétan a karakterével, és bár még a sorozat elején nagyon szerettem, az utolsó részben nem bántam volna, ha mégsem szerepelt volna a sorozatban, és inkább csak a három főhősünkről szól a sztori. De azért így magamat meghazudtolva meg kell jegyeznem, hogy a romantikus jelenetek nagyon édesek voltak. Összegezve, egy r*hadt jó sorozat volt, s nagyon, de nagyon ajánlom mindenkinek, sőt, akár kötelező darab, mert tényleg hihetetlent alkottak.

Zene: A legtöbbet játszott szám ('Dear Cloud') nekem annyira nem nyerte el a tetszésem, viszont az 'It Shows' c. szám csodaszép.

Szereplők: Na lássuk csak a 4 főhősünket külön-külön.
Seo In Guk - Lee Hyun: Modortalan, rideg pasi, akit mindenki nagyon menőnek is beképzeltnek tart, mégse gondolná, hogy miket élt meg, és milyen dolgokat kellett elviselnie. Milyen meglepő, hogy karakterét imádtam (ki nem?). Tetszett, hogy nem az a vérbeli jó fiú volt, hanem ingadozott a jó és a rossz között. S őszintén, szerintem senki sem haragudott rá, amiért néha úgy viselkedett, mint akinek az orra az eget verdesi. Nem akart senkihez sem közel kerülni, és én ezt teljesen megértem. Egyetlen dolog volt, ami picit furán jött le nekem, az is az utolsó részben, hogy amikor ott feküdt az öccse holtan, akkor valami más reakcióra számítottam, vagy utána mondjuk mutathattak volna pár részt, ahol nem tud mit kezdeni magával, annyira megviseli öccse halála. De ezt is megbocsátom tekintettel az forgatás körülményeire. Seo In Guk pedig lenyűgözött. Eddig mindig a vicces, bugris kisfiút láthattuk, de most kész férfivá érett. Az első részben én eszméletlenül meglepődtem, el sem akartam hinni, hogy In Guk-ról van szó. S nem mellesleg nagyon jó képű lett, ez a haj is nagyon előnyös számára, mondanom sem kell, imádom őt.
Park Bo Gum - Jung Sun Ho: Picit furcsa, de ugyanakkor 'normálisnak' tűnő ügyvéd, aki félszemmel mindig Lee Hyun-t nézi. Mint fent is mondtam, én nagyon gondoltam, hogy ő fogja az öccsét játszani, így nem is lepődtem meg. Viszont azon, hogy ő az a bizonyos 'szörnyeteg', nagyon. Talán az ő élete volt a legérdekesebb az összes főszereplő közül. S nem mellesleg neki szurkoltam a leginkább. Egy gyenge, törött és törődére vágyó fiúról van szó, aki a lelke mélyén ugyanaz a kisgyerek maradt, aki elvesztette a bátyját. Jaj, el sem tudom mondani mennyire szerettem és mennyire sajnáltam őt. Főleg azoknál a jeleneteknél, amikor végre együtt lehetett a bátyjával. Az ő befejezése viszont nekem kicsit idegesítő lett. Az, aki igazából 'ártatlan' feladja magát, hogy saját nevével és Lee Hyun testvéreként éljen, az, aki meg igazából 'bűnös' menekül. Persze ezzel összességében semmi baj sem lett volna, hisz a sorozat pont ilyen komoly és megmagyarázhatatlan és irónikus dolgokról szólt, de akkor is... Min :(. Nem túlzás kijelentenem, hogy eddig az idei kedvenc karakterem lett. Park Bo Gum pedig kitett magáért, eddig mindig csak a cuki fiút láttam benne, de most nagyon ott volt gyilkosként és 'kisfiúként' is. És annál a jelenetnél, amikor összefut a csajjal a házban...brrr...az a nézés, amit ott láthattunk tőle teljesen kikészített, komolyan én is megijedtem tőle. Park Bo Gum-nak mostmár tényleg ideje lesz főszerepet kapnia valamiben, mert hihetetlen jó színész.
Choi Won Young - Lee Joon Ho: Na ő volt az, akire kezdetben egyáltalán nem gyanakodtam. Persze számítottam rá, hogy Joon Young a közelben van, vagy hogy egyszer feltűnik, de nem gondoltam volna, hogy a mi kis kedves, mosolygós boncmesterünk lesz. Én a sorozat elején nagyon haragudtam rá (bár Lee Hyun apjára jobban, most komolyan, ki az, aki képes szörnyetegnek nevezni a saját gyermekét?), de természetesen sikerült a sorozatnak elérni, hogy megsajnáljuk őt is. Borzalmas gyermekkora volt, s őszintén, ha belegondolunk, hány ember képes felemelni a kezét és azt mondani, hogy ő ebbe nem rokkant volna bele? Szerintem senki, már ha tényleg belegondolunk és nem csak felületesen. Természetesen nem bocsájtottam meg neki semmit, de tényleg sajnáltam és megértettem, hogy mit miért tesz. Segíteni akart, hogy senki se jusson hasonló sorsa, mint ő. Szóval igen, azt hiszem, hogy idén a 'gonoszak' tarolnak. A színészt nagyon szerettem eddig is, na most meg aztán tényleg végképp.
Jang Na Ra - Cha Ji An: Kissé fura nő, aki minden egyes lépését figyeli Lee Hyun-nak. A kezdetben nagyon kedveltem őt, lökött, aranyos és felelősségteljesnek tartottam. Bár az ő múltja is elég fájdalmas, számomra kicsit semmibe veszett a 3 főhős mellett. Az természetesen borzasztó volt, hogy egy 'bűnöző' lányaként kellett felnőnie, de most őszintén? Mintha minden sarkon mutogatnának rád, hogy 'nézd máá, annak az apja bűnöző, ne is menjünk a közelébe'. Könyörgöm, 21. században vagyunk. Még a munkatársai se tudtak róla. Szóval nem és nem. A sorozat végén pedig egyenesen felpofoztam volna, azt hiszi mindent tud, de közben semmit, és mint valami kis minden lében kanál, próbál mindenhol középpontban és Lee Hyun közelében lenni. Ráadásul tudta, hogy Min mennyire gyenge, de a fejét azért telebeszélte mindennel, mert hogy ő 'nem tudja elnézni'. Jó, hogy ha Lee Hyun nem állította volna meg, akkor ő is ugyanolyan lett volna, mint Min. Szóval sajnos a karaktere engem tényleg totálisan kikészített, a 'törvény a törvényért', s sajnos belekerült a legidegesítőbb női karakterek közé idén. A színésznőtől első hosszú sorozatom, de nem mondok még rá semmit, majd később.

" Egy idős indián törzsfőnök így szólt az unokájához: 
- Fiam, mindannyiunk szívében két farkas lakozik. 
Az egyik farkas rossz. Ő a harag, az irigység, a féltékenység, 
a gőg és a kisebbrendűségi érzés. 
A másik egy jó farkas. Ő vele vannak: az öröm, a béke, a szeretet, a remény és a hit. Ez a két farkas örök csatát vív a szívünkben. 
Az unoka a nagyapához fordult:Nagyapó, akkor melyik farkas győz? 
Az indián törzsfőnök válaszolt: Az, amelyiket eteted. "
Min

Történet: 9/10
Zene: 8/10
Színészek: 10/10
Karakterek: 9/10