A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kim Sang Joong. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kim Sang Joong. Összes bejegyzés megjelenítése

Sorozat: Rebel: Thief Who Stole The People

Rebel: Thief Who Stole The People

Műfaj: történelmi, melodráma
Részek száma: 30
Dátum: 2017
Csatorna: MBC

Ismertető: Gil Dong óriásfiúként született, azaz hatalmas erővel bír. Rabszolgaként él anyjával, apjával, és két testvérével egy nemes családnál. Helyzetük ellenére egész békésen élnek egészen addig, míg anyjuk egy nemesnek hála meghal. Apja ezután megöli saját gazdáját, megszöknek, és egy rablóbandát alakítanak, saját faluval és hasonló szegény sorssal megáldott emberekkel. Rabló mivoltuk ellenére vigyáznak egymásra, igazi közösséggé érnek. Egészen addig, míg apját le nem tartóztatják, míg bátyja és húga el nem tűnik, ő pedig emlékeit elvesztve ébred fel. Elhatározza, hogy segít a szegényeknek, és a csak saját érdekeit néző király hatalmát pedig megdönti.

Vélemény: Nagyon sokat hallottam már Gil Dong történetéről, több utalás is van benne, sorozatokban is, de eddig sosem láttam még egy sorozatot sem, ami az ő történetét dolgozta volna fel, plusz nem is tudtam igazából, hogy ki is volt ő. Így igazi meghökkenés volt számomra, mikor az első pár részben kiderült, hogy ez biza Hong Gil Dong történetének egy feldolgozása, hisz nem emiatt kezdtem el a sorozatot, hanem természetesen Gyun Sang miatt.
Először soknak találtam a 30 részt, nem is igazán tudtam, hogy hogyan fogom ezt megnézni, hisz a vizsgaidőszak miatt és az utána következő 'agyhalál' miatt nem igazán volt se időm se kedvem sorozatokhoz. Aztán valahogy mégis a végére értem. Annak ellenére, hogy ez egy 30 részes sorozat, nem igazán fogok nektek sokat beszélni róla. Az oka pedig az, hogy nem igazán lehet mit mondani róla úgy összességében. Persze nem amiatt, mert hogy unalmas lenne.
Amúgy észrevettem, minél hosszabb egy sorozat, annál kevesebbet tudok róla beszélni, pedig úgy kilogikázva ennek nem ilyen fordított arányosnak kellene lennie. Na de szó mi szó, lássuk csak a sztorit. Az elején a gyerekszínészek indítanak, nagyon ügyesen. Kapunk egy rabszolga családot, akik a maguk módján meglehetősen boldogak, majd miután megtörténik a baj, elmenekülnek, és saját 'bandát' alakítanak természetesen sok más hasonló sorsra jutott társukkal együtt.
Igazából a történet lefolyása, az események, és úgy minden más, sokkal inkább volt nekem egy elmesélt mese, mintsem egy sorozat. Úgy is éreztem magam a nézése közben, mintha valaki egy mesét olvasna nekem. Ez mindenképp új volt nekem, hogy így hatott rám az egész. És ez a hatás kimondottan tetszett. Ami kicsit hátráltatott végül, az mégiscsak a hossza lett. Szerintem nagyon sok lett ez a 30 rész ennek a kis történetnek. Igen, nagyon nagyon sok lett.
Talán 20, de akár 16 rész is elég lett volna, hogy szépen megkapjuk a dolgokat, felesleges jelenetek nélkül. Ami viszont szerencsésnek mondható ebben a helyzetben, az az, hogy ez a sok fölös rész el lett oszlatva. Nem az volt, hogy 20 részig izgis volt, utána meg 10 részen keresztül untattak minket. Megvolt a kellő kurázsi a sorozatban, hogy fent tartsa a néző figyelmét a sok unalmas perc ellenére is. Valahogy olyan kellemesen végignéztem a 30 részt. Igen, kellemesen. Ez a jó szó.
A romantika is kifejezetten cuki volt, főhősnőnk az elején annyira nem volt szimpi, de a végére kifejezetten azzá vált. Aranyosak voltak együtt. Viszont szeretnék egy karaktert megemlíteni, akit nagyon megkedveltem. Ő lenne Mori, akit szerintem sokan, hozzám hasonlóan, nagyon megszerettetek a sorozat végére. Olyan jó kis mellék mellék mellék szereplő volt, hogy alig vártam, hogy ő szerepeljen. Nagyon cukker volt a srác, de tényleg. No és akkor erről is ennyit.
Összességében tehát kedvenc sorozatom semmiképp sem lett, de egyszer megnézni mindenképp kikapcsoló, aranyos, mesés sztori, ami bár néha uncsi, azért kellőképp meg van az izgalom is. Semmiképp nem bántam meg, hogy megnéztem és ajánlani is bátran ajánlom annak, akit érdekel a sztori. És itt be is fejezném ezt a részt, s nézzétek, mégiscsak összehoztam egy viszonylag hosszú bejegyzést annak ellenére, hogy azt hittem, nem nagyon lesz mit mondanom a sorozat kapcsán.

Zene: Nagyon mesés és igazi olyan történelmi zenék születtek a sorozathoz, amik nekem nagyon nagyon nagyooon bejönnek. Végül ez az 5 szám marad gépen: Jambinai & Park Min Hee 'Drench', Ahn Ye Eun 'Magic Lily', Kim Sang Joon 'Spring of Ilkhwari', Lee Ha Nui 'Which Way', Sung Eun Yoo 'Your Flower'.

Szereplők: Na és akkor lássuk csak történetünk főhőseit a szokásos módon.
Yoon Gyun Sang - Hong Gil Dong: Megtört fiú, aki próbál hinni a világban, de mikor egész családját elveszíti, elhatározza, hogy megdönti az önkényes király hatalmás. A 30 részen keresztül sokat fejlődött a karakter, de annyira valahogy mégsem. Nem igazán tudom elmondani nektek, hogy ez a karakterfejlődés hogy is ment végbe pontosan. Voltak oldalai, amik megerősödtek, más dolgok pedig megmaradtak a szokásosnak. Ez szerintem elég menő volt, és illett a sorozat kellemes lefolyásához. Kellett egy kis humor és jókedv a főhősbe ahhoz, hogy fenntartsa az érdeklődésünket. Így összességében szerintem egy jópofa kis karakter volt, kedvencem semmiképp sem lesz, de nem tudnék semmi rosszat sem mondani igazából. Gyun Sang jó kis színész, remélem a jövőben azért ennél nagyon dobásai is lesznek, természetesen főszerepben.
Chae Soo Bin - Song Ga Ryung: Egy kedves, élettel teli... akarom mondani nagyon élettel teli lány, aki az elején folyton piszkálódik, de később nagyon beleszeret főhősünkbe. Én nagyon nem bírom a tapadós főhősnőket, valahogy úgy a cseppnyi nőiesség is eltűnik belőlük, ezért nem is volt annyira szimpatikus Ga Ryung karaktere. Aztán valahogy mégiscsak megszerettem. Nem igazán tudom, hogyan. Valahogy aranyosan tapadt, sokat segített főhősünknek, akár csak az apróságokkal is. Tetszett, hogy bár tapadt, nem erőltette rá magát a pasira, valahogy úgy megvolt a maga kis világában. A végére kifejezetten szerettem őt, nagyon aranyos volt a főhőssel együtt, szorítottam nekik, hogy végül happy endjük legyen. Soo Bin nagyon aranyos színésznő, ez a szerep nagyon illett hozzá, a hamarosan induló sorozatát is nézni fogom.
Kim Sang Joong - Hong Amogae: Rabszolgaként dolgozik, de nagyon ügyes, így kihasznál egy lehetőséget ahhoz, hogy elmehessen. De a gazdája természetesen megszegi az ígéretét. Amogae karaktere olyan szempontból volt lenyűgöző, hogy a semmiből csinált valami nagyon, bár illegálisan csinálták dolgaikat, mégis olyan embereken segítettek, akik megérdemelték a segítő kezet. Remek volt, ahogy a végére a karakter 'elfáradt'. Látszódott rajta, hogy nehéz élete volt. Kellett egy ilyen erős karakter a sorozatba mindenképpen, mármint aki szellemileg erős. Én igazából teljesen egyet értettem vele mindenben amit csinált, tényleg jogos volt az összes cselekedete. Sang Joong nekem az egyik kedvenc idősebb színészem, nagyon szeretem őt, és csak remélni tudom, hogy a jövőben még sok szerepe lesz. Dicsérni már nem tudom hová, nem kell ecsetelnem, hisz mint tudjátok milyen jó színész ő.
Kim Ji Suk - Lee Yoong: Kissé paranoiás király, aki egyre inkább kezdi elveszteni az eszét, nem érdekli senki, csak saját maga. Mivel főhősünk egy hős volt, a nép hőse, ezért természetesen a királynak egy negatív személynek kellett lennie. Az ő karakterváltozását is érdekes volt végigkísérni, ahogyan még egy viszonylag normális férfinak kezd egyre inkább elmenni az esze a hatalomtól és természetesen az ahhoz tartozó paranoiától. Kissé sajnáltam őt, mert koreaiak szokásukhoz adtak okokat, amiért valamelyest megértettük őt, de még így is egy negatív karakter maradt a szememben, aki nem érdemli meg azt, hogy a népért feleljen. Kellett ez a karakter is természetesen a mi kis mesénkbe. Ji Suk-ot szeretem, jó volt ezúttal egy gonoszabb karakterben látni őt, remélem egyszer egy főszerepe is a kezeim közé kerül.
Lee Honey - Jang Nok Soo: Giszengként éli életét, de nincs megelégedve életével, hisz egyszer elbántak vele, így elhatározza, hogy a király asszonya lesz, ahol senki sem bánthatja őt. Abszolút egy negatív karakter volt ő is, de semmiképp sem annyira, mint a király. Igazából ha az ember belegondol a helyzetébe, meg lehetett őt érteni. A hatalmat, a biztonságot választotta a szerelem helyett. Nyilván szúrja kicsit a szemünket, de abszolút egy olyan szereplő volt, akinek megértettem az indítékait, noha sokszor nem értettem egyet vele, főleg a legvégén a sorozatnak, ahol elárulja tudjuk kit. Nem tudom, az kicsit sok volt már nekem részéről. A színésznővel olyan nagyon sokszor még nem találkoztam, talán egyszer főszerepben, utána csak ilyen mellékszerepekben. Remélem majd jut főszerepe a kezem alá a jövőben. Akár régebbi szerepei.

'Őfelsége nem tudja hogyan kell szeretni.'
Nok Soo

'A király és az alattvalói,
a gazda és a szolgái, 
a férfiak és a nők,
az örökösök és a törvénytelen gyermekek.
Mégis miben lennének ők mások?

Hiszen nem mind emberi lények vagyunk?'
Hong Gil Dong

Történet: 7/10
Zene: 8/10
Színészek: 8/10
Karakterek: 8/10

Sorozat: Bad Guys

Bad Guys

Műfaj: krimi, thriller, akció
Részek száma: 11
Dátum: 2014 
Csatorna: OCN

Ismertető: Oh Goo Tak egy már idős nyomozó, akit mindenki veszett kutya néven ismer. Oh Goo Tak egykor az egyik legjobb volt, de egy hatalmas trauma miatt kénytelenek voltak kirakni őt szakmájából. Azonban egy sorozatgyilkos miatt, akit a rendőrség sehogy sem tud elkapni, újra visszahívják, hogy oldja meg az ügyet. S mivel ez egy különleges eset, ezért 3 fura fickót vesz maga mellé a börtönből: Park Woong Cheol-t, avagy a gengszterek gengszterét, Jung Tae Soo-t, a profi bérgyilkost, és a pszichopata Lee Jung Moon-t. A három férfi tehát segíteni fog az összes különleges eset megoldásánál, melynek következtében faragnak a börtönben töltött éveikből. Azonban egyre több probléma merül fel, hisz Oh Goo Tak hátsó szándékkal alakította a különleges csapatot, ráadásul egyre több furcsa fazon jelenik meg, hogy a pszichopata Lee Jung Moon-t holtan tudják. 

Vélemény: Aki már egy ideje nézegeti a blogom illetve a facebook oldalam az tud róla, hogy mennyire nagyon vártam ezt a sorozatot. A sztori megtetszett, imádom a fordulatos, verekedős sorozatokat és filmeket, ebben pedig akció volt bőven. Azonban ParkHaeJin volt az, aki miatt olyan nagyon vártam. S lám nem csalódtam, hisz egy újabb kedvenc sorozatot tudtam le. Hogy miért is tetszett a Bad Guys? Először is azért, mert telis tele volt érzelemmel. Pedig az ember azt hinné, hogy egy olyan sorozat, ami 3 gyilkosról szól, az valami másra fektetné a hangsúlyt. Itt pont ellenkezőleg. Megismerhettük a "sötét" oldalt is, és betekintést nyerhettünk különböző bűnözők életébe, és megtudjuk, hogy (magától értetődően) mindennek oka van.
Mind a 4 férfi tele volt érzelmekkel, melyeknek legtöbbje negatív volt, mégis valahogy a jó szándék vezérelte az egész sorozatot úgy ahogy volt. S bár én teljesen a gyilkosok ellen vagyok (oké, ki nem) és egyáltalán nem tudom elfogadni őket, itt mégis elgondolkoztam, főleg ParkHaeJin karakterén. Mindenesetre tényleg lenyűgöző volt a másik oldalt is látni, és tetszett, hogy a sorozat főszereplői nem kimondottan jó karakterek, és örültem, hogy a romantika is mellőzve volt.
A másik dolog, ami még nagyon nagyon jó volt, hogy a sorozat újra és újra meglepett. Egyrészt olyan dolgok történek, amire nem számítottam, másrészt a sorozat olyan irányba megy el, ami teljesen meglepett. Azt hittem, hogy arról fog szólni az egész, hogy hogyan oldanak meg különböző eseteket, de meglepődve láttam, hogy nem - igenis egy komoly sztori a főszál, és igenis szép keretbe foglalták az egészet. Engem tényleg meglepett és le is nyűgözött a történet, érdekes volt, szívhez szóló is, és még tanultunk is valamit - kész főnyeremény. Komolyan mondom.
S ha ez még nem lenne elég, a sorozat nagyon figyel a színekre - természetesen a sötét árnyalatok dominálnak, a helyszínre, a háttérzenére, és egyszerűen minden másra annak érdekében, hogy tényleg az élet ezen oldalát láthassuk meg. Plusz a verekedős jelenetek nagyon jók voltak, totál élethű, szóval még ilyen téren sincs kifogásolnivaló. A vége pedig... hűha... hát én nagyon reménykedek egy második évadban. Hogy kinek ajánlom a sorozatot? Mindenkinek, aki szeretne 11 rész erejéig elszakadni a tipikus romantikus sztoriktól, aki egy kis izgalomra vágyik, és aki nem retten vissza egy kis vértől. Én mind a 11 rész élveztem, az utolsóra már nem is bírtam megvárni a magyar feliratot, annyira nagyon érdekes volt.

Zene: Mondtam, hogy a háttérzene nagyon szép volt, teljes egészében tükrözte a sorozatot. Sőt, még egy remek OST is született a sorozathoz, amit inkább a részek végén raktak be. Nekem nagyon nagyon tetszik, íme: 'Break Up'.

Szereplők: No végre, lássuk csak őket sorban - sorban.
Kim Sang Joong - Oh Goo Tak: Furcsa fazon, aki teljesen érzéketlennek néz ki, de miután látjuk, hogy milyen volt régen, és miért teszi azt, amit tesz, szerintem nincs olyan ember ezen a földön, aki nem értené meg. Őszintén, én ezt a színészt nagyon bírom, olyan tökéletesen hozza mindig a karakterét, egyszerűen kiáll és uralja az egész sorozatot. OhGooTak karakterével sem volt ez másképp, remekül helytállt, tökéletesen hozta a szerető apa, és őrült érzéketlen pasit is egyaránt. Bár a sorozat végénél picit haragudtam rá, de aztán a legvégén amikor bocsánatot kért attól a bizonyos valakitől, nagyon megsajnáltam. Tényleg rettenetes érzés lehetett egyetlen lányát elveszíteni, aki az utolsó családtagja is volt egyben. Egyszóval a karaktert azt totálisan meg lehetett érteni, szerintem az a normális, hogy igyekszik elkapni a lánya gyilkosát. Kim Sang Joon megint lenyűgözött, várom a következő sorozatát.
 Park Hae Jin - Lee Jung Moon: Hihetetlen okos srác, aki 38 pontot ért el a pszichopata teszten a negyvenből. Miután kikerül a börtönből csendes, hallgatag, csak akkor szólal meg, ha nagyon muszáj neki. Az ember azt hinné, hogy ez a pasi tényleg nagyon fura, holott a sorozat előrehaladtával megtudjuk, hogy mennyire jó ember (idézeteknél alul bizonyítááás) és hogy a szíve az biza aranyból van. Kétség sem fér hozzá, hogy nekem már az elején kedvencem lett, imádom a furcsa és dilis karaktereket. S szerintem a végén mindenki neki szurkolt a legjobban - én is reméltem, hogy mégsem gyilkos, vagy ha mégis, akkor kényszerítették vagy valami. Park Hae Jin-t imádom, egy az egyben, lassan kezd Kim Soo Hyun fölé érni, még 1-2 ilyen remek szereplés, és lehet átveszi nálam az első helyet. Itt ismét alkotott, imádtam, hogy nem a tipikus jófiút hozza, hanem a pszichopata gyilkost. A legidegesítőbb az, mikor egy színészt mind az 5-6 sorozatában ugyanabban a szerepben látsz. No itt nem volt ezzel probléma. A karakter tökéletesen illett hozzá, meglepődve láttam, hogy egy az egyben tényleg úgy nézett ki, mint egy pszichopata. A járása, a beszéde, a nézése - egyszerűen minden. Persze a külsőségekre is adtak: a haja és a ruhája és az sugallta, hogy ez a pasi nem hétköznapi. Én tényleg az Oscart adnék neki itt és most, mert hatalmasat alkotott, köszönöm neki, hogy ezt az oldalát is megmutatta, és azt is, hogy nem csak a jófiút hajlandó eljátszani. 
Ma Dong Seok - Park Woong Cheol: A  gengszterek gengsztere, kinek az alvilág a tenyerén van, ahol megjelenik ott ural mindent. S egyben a sorozat viccmestere is. Ha ő nem lett volna, akkor talán picit túl komoly lett volna az egész. Az elején elsütött egy pár vicces jelenetet, ami nagyon feldobta a hangulatát a sorozatnak. Az ő hátterével is bekavartak kicsit a dolgokba, mindenki összefüggött mindenkivel. A mivel betekintést kaptunk egy picit a hátterébe, ezért talán ő volt az a karakter, aki legközelebb áll a nézőkhöz a sori nézése közben. Valamint a gonosz oldala mellett megláthattuk, hogy ő amúgy egy rendes és hűséges férfi, aki utolsó erejéig védi szeretteit. Ma Dong Seok-ra rá kell varrni a gengszter szerepet, és soha többé le nem szedni róla, mert egyszerűen annyira jól hozta a formáját ő is, hogy néha totál elhittem, hogy ez a pasi nem színész. Na ő vele nem lenne baj, ha folyamatosan a gengszter formáját hozná, mert engem meggyőzött.
Jo Dong Hyeok - Jung Tae Soo: Tökéletes bérgyilkos, aki egy kisebb trauma miatt feladja magát a rendőrségen, és bűnhődik tettein. Ő volt az a karakter, akiről a legtöbbet tudhattunk meg (ParkHaeJin karakterét kivéve, mert neki az egész életét elénk rakták), mégis kicsit őt éreztem a legtávolabb magamtól. Nem a színésszel volt baj, hisz ő remekül hozta a csendes, de ugyanakkor lelkiismeretes gyilkost. Lehet nem is vele volt a baj, hanem a 3 másik karakter férkőzött túlságosan közel hozzám. De félreértés ne essék, nagyon szerettem őt is, egy percig sem untam azokat a perceket, ahol ő állt a középpontban. Egyszerűen csak egy arasznyival tényleg lejjebb csúszott. Jo Dong Hyeok-kal először találkoztam, én nem is tudom, hogy fogok ezek után tőle más sorozatot megnézni, főleg ahol nem bűnöző lesz, hisz annyira illett rá is a szerep, hogy szavakat nem találok. Vagy csak ez a 4 színész ennyire remek.

" Ha nem vagyunk rossz fiúk, a mennyország majd elismer minket. "
Oh Goo Tak

" Azokat az embereket, akiket megölt, tudja egyáltalán, hogy kik voltak ők? 
Jo Yong Seon, 46 éves. Csak azért, hogy támogassa a demenciában szenvedő édesanyját gondnokként dolgozott.
Gim Cheol Gyu, 57 éves. 
Csak azért, hogy fizesse a lánya tandíját éjjel-nappal buszt vezetett.
Park Seung Gun, 45 éves. Csak úgy, ahogy maga is, elvesztette az állását.
Gim Mi Jang, 25 éves. Hamarosan menyasszony lett volna.
Cho Jun Seok, 34 éves. A felesége temetéséről tartott haza... betegségben hunyt el.
Ha tényleg gyilkolni akar, a hozzám hasonlókkal végezzen. Ölje meg az olyan embereket, mint amilyen én is vagyok, az olyanokat, akik csak ártani tudnak másoknak. Miért próbálják az olyan emberek, mint mi, mindig bántani a másikat? Ha valaki más rosszat tesz, miért leszünk ugyanolyanok, és bántjuk egymást? Miért? "
Lee Jung Moon

Történet: 10/10
Zene: 10/10
Színészek: 10/10
Karakterek: 9/10