Mirror of The Witch

Részek száma: 20
Dátum: 2016
Csatorna: JTBC
Ismertető: Történetünk főhőse egy fiatal lány Seo Ri, aki az erdő közepén él egy kicsi kis kunyhóban, ugyanis mostohaapja elrejtette őt mindenki elől, nem is véletlenül, ugyanis a lány el van átkozva. Régen, Sim királyné nem tudott teherbe esni, így végső elkeseredettségében egy sámánhoz fordult, aki segített neki. Ikreket szült, egy kisfiút és egy kislányt, azonban utóbbit meg akarták ölni, hogy a koronaherceg élhessen. Hyun Seo azonban nem végzett vele, hanem sajátjaként felnevelte és keményen dolgozott azon, hogy megtalálja a módját az átok megtörésének. Itt van még főhősünk, Heo Jun, akinek az anyja egy rabszolga, és aki nem igazán érti, hogy mi végett született a világra, mi feladata van az életben.

És csak vártam és vártam. Valahogy a közepére ellaposodott az egész. Nem tudom megfogalmazni pontosan miért, de untam a részeket. Ezerszer kapták el a sámánt, ezerszer szabadult ki, ezerszer és még ezerszer eljátszották ugyanazokat a szituációkat. Szóval igen, bár az első 3-4 rész megkapó volt, sajnos utána tizenvalahány részen keresztül teljesen lapos. A vége viszont megint jóra sikeredett.

A romantika... hát erről nem tudom mit mondjak. Jó is volt meg nem is. Valahogy túl nyálasnak tartottam, túlságosan is. Sokkal aranyosabbnak tartottam a szerzetes és a töpszli csaj közötti kapcsolatot, bár sajnos őket nagyon keveset mutatták. A két főhős páros engem-e téren nem nyert meg. De máson sem. A két karakter nagyon kidolgozatlan volt. Valahogy olyan nagyon semmilyenre sikeredettek mindketten.

Ami külön piros pontot és elismerést érdemel azok a csodálatos ruhák, felszerelések, maga a hely, meg minden apróság. Nagyon sikerült megteremteni egy külön kis világot a sorozatnak, minden apróságra figyelve. A sárkányrepülők is gyönyörűek voltak. Ami viszont nagyon idegesítő volt: amikor Poong Yeon annyira megijedt a lánytól amikor átváltozott. Annyira nem maszkírozták el a színésznőt, hogy félni lehessen tőle. A fehér haj meg színes szem miatt majd összepisilte magát... na oké.

Zene: Történelmi sorozatához híven a háttérdalok nagyon szépek voltak, és pár szép szám is született: Choa X Way 'Always', Jeon Sang Geun 'You For Just One Day' és végül Lim Jeong Hee 'Month' című száma, aminek a refrénje gyönyörű.
Szereplők: És akkor lássuk csak történetünk három főhősét külön külön.


Kwak Si Yang - Poong Yeon: Már kicsi kora óta védelmezi Seo Ri-t ezért érthető, hogy szerelmes lett a lányba, és hogy nagyon sajnálja amiért be van zárva egy kis házba mindentől elszigetelve. Őszintén nagyon örültem a színésznek, féltem, hogy nagyon sajnálni fogom a végén amiért pártában marad. Az elején nagyon kedveltem, főleg, hogy annyi mindent megtett volna a lányért. Aztán a sztori közepén az a rengeteg lelki ingadozás és bizonytalanság már egy idő után sok volt. Persze egyszer kétszer tökjó volt, hisz színesítette a karaktert, de aztán mikor már nem tudom hanyadszorra játszották el elegem lett. Összességében róla nem igazán tudok mit mondani, végezetül ő sem nyert meg magának, pedig nagyon örültem a színésznek. Reméljük a jövőben jobb karakterei lesznek. Utolsó sorként pedig még annyit, hogy a borítóképek nagyon szépek.
Történet: 4/10
Zene: 7/10
Színészek: 7/10
Karakterek: 4/10