Sorozat: Blade Man

Blade Man ~ Iron Man

Műfaj: romantikus, fantasztikus, melodráma
Részek száma: 18
Dátum: 2014
Csatorna: KBS2

Ismertető: Joo Hong Bin régi nagy szerelmét őrzi szívében, a lánytól ugyanis sajnos apja elválasztotta. Emiatt kicsit megőrült, és természet feletti erőre tett szert: esős napon ha mérges pengék nőnek ki a testéből, emellett pedig hatalmas ereje is lesz. Alapjáraton mogorva, utálatos és kényes, egyedül titkára van mellette, aki mindent megtesz, hogy titkát megőrizze. Egyik nap azonban fenekestül felfordul az élete, kiderül, hogy volt szerelme gyermeket szült neki, s mivel a nő meghalt a kisfiú rámaradt. Megjelenik az életében egy kotnyeles, de ugyanakkor rendes nő is, aki elhatározza, hogy segít neki szembenézni nehézségeivel, segít neki emberré válnia és természetesen a dolgok rendje és módja szerint szerelem is szövődik kettejük között.

Vélemény: Őszintén nagyon kíváncsi voltam erre a sorozatra. Az ismertetőt elolvasva anno kicsit hülyeségnek tűnt, de én mindenre nyitott vagyok, így kíváncsian vártam, mit hoznak ki az egészből. Az első részt megnézve elég furán éreztem magam. Bár az alapsztorit szépen bevezették, ez a 'szupererő' írtó nevetséges volt, és úgy is lett megoldva. A főhős karaktere pedig rátett nekem még egy lapáttal, de sebaj, gondoltam. Mivel érdekes alapsztorinak tűnt, ezért mindenképp vártam a folytatást.
Mostanában egy sorozatot sem hagytam abba, de ezt a 10. részig bírtam. Ahogy haladtam előre a történetben, kb. semmi sem történt, a karakterek sablonosak lettek, és előre látni lehetett a túldramatizálást. A többi 8 részbe már csak beletekertem, de semmi értelme sem volt. Szerintem 5 rész sok lett volna ennek a sztorinak, én nem tudom mit képzeltek, amikor tizennyolcat készítettek belőle. Én nem tudom, van-e olyan aki végignézte a sorozatot, vagy olyan, akinek ezen felül még tetszett is.
Én meglepődtem. Nem tudtam, hogy tud 2014-es, koreai, mondom koreai sorozat ekkora nagy hülyeség lenni, és itt most elnézést kérek azoktól, akiknek netalán tetszett. Hogy 10 részen keresztül hogyan tartottam ki, azt nem tudom. Talán a főhősnő miatt, mert az elején roppant aranyos és szerethető volt, tetszett, ahogyan gondoskodik a kisfiúról, aki szintén még egy ok volt arra, hogy folytassam a részeket, még ha ehhez mindig hatalmasokat kellett is nyelnem. Ez a kisfiú egyszerűen írtó aranyos volt.
Igazából reménykedtem, hogy csinálnak valamit, ami miatt folytatni tudom a sorozatot. Netalán felhoznak egy másik szálat, vagy bármit, ami miatt történetnek mondhatnám, de semmi sem történt, így abbahagytam. A 'hirtelen egymásba szeretünk' is még egy ok volt arra, hogy letegyem. Összességében mást nem is tudok elmondani, én semmiképp, még utolsó esetben sem ajánlom, még akkor sem, ha a főhős színészek esetleg a kedvenceitek, mert egy nagyon röhejes sorozat lett ebből.

Zene: 18 részen keresztül 4 számot sikerül elővarázsolni, abból kettőt kapásból ki is töröltem. A másik kettő elmegy szinten van: Gyuri és Seung Yeon 'Hello', valamint Nemesis 'Sad Love'. Ezek nem lettek rosszak, de kedvenceim sem.

Szereplők: És akkor lássuk csak a két főhőst külön külön.
Lee Dong Wook - Joo Hong Bin: Mivel nagy szerelmével nem lehet együtt, ezért totál megbolondult, mindenkit üt, mindenkivel ordibál, mogorva, gyerekes, kicsinyes, beképzelt és még sorolhatnám. Mikor azonban megjelenik a főhősnő életében szép lassan elkezd változni (elméletileg). Nekem sokkal inkább úgy tűnt, hogy ráerőszakolja magát a csajra, meg az érzéseit is, de ezt nem tudom részletezni, csak a 10. részig. Addig viszont nekem nagyon úgy tűnt. Én szeretem a különc, kicsit gonosz és gyerekes főhősöket, mindig maradandó élmény találkozni egy ilyennel. Ez esetben is így volt, csak nem a pozitív irányban. Az első perctől nagyon kellemetlen volt számomra, reméltem, hogy a sztori haladtával megszokom, de ahogyan az is egyre rosszabb lett, úgy a karakter is egyre inkább kellemetlené vállt számomra. A színész számomra ismeretlen volt, mivel ez volt az első szerep amiben láttam, nem fogom elítélni őt, de ezek után biztos, hogy félve kezdek bele más, új sorozatába.
Shin Se Kyung - Son Se Dong: Aranyos, kedves néha kicsit kotnyeles lány, aki nagyon a szívén tudja viselni mindenki sorsát. Bevallom kezdetben kedveltem őt, tetszett, hogy nem lett szerelmes a főhősbe (ezt azonban szépen elrontották kb. 5 perc alatt, egy béna szerelmi vallomással). Ahogyan haladtunk előre, úgy ment el tőle is a kedvem. Talán ott telt be a pohár, amikor Hong Joo öngyilkosságra készült, ő meg elkezdett sírni. Mondom 'de rendes, hogy sír érte'. Aztán a karakter: 'nem akarom ezt megint átélni'. Na oké. Ha valaki öngyilkosságra készül, te pedig magadért aggódsz, akkor ott már nagy gáz van. Ezután következett a hirtelen egymásba szeretünk rész, ami a főhősnőt is felírta nálam a fekete listára. A színésznőhöz én nagy reményeket fűztem, ő volt a legnagyobb ok arra, hogy belekezdtem a sorozatba, de hát na, így jártam. Remélem a jövőben sokkal jobban választ majd ennél.

Történet: 2/10
Zene: 4/10
Színészek: 4/10
Karakterek: 2/10

4 megjegyzés:

  1. Kedves Evolett! Tökéletesen egyetértek a véleményeddel! Én Shin Se Kyung miatt kezdtem bele(bár őt sem tartom egy kiemelkedő színésznőnek, de láttam már vele jó sorozatot). A pengés alapsztori még lehetett volna jó, de mikor főhősünk elkezdett autókat emelgetni meg repülni az égen(Superman újratöltve) az már egy vicc paródiája volt csupán. Mostanra fogalmam sincs miről szólt az egész, pedig becsületesen végignéztem(kb.5 óra alatt pörgetve végig). Lee Dong Wook megerősített benne, ha tehetem inkább kerüljem el amiben szerepel. A rajongóitól bocsánatot kérek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, egyet értek, sajnos egy paródia volt :-/

      Törlés
  2. A sorozat egy katasztrófa, az biztos, és Lee Dong Wook eddigi legrosszabb választása. De emiatt miért kéne elásni, kerülni a színészt, főleg ha nem láttátok még semmi másban? Nem az alakításával volt a baj, hanem a sztorival és a rendezéssel. Régóta van a pályán és sok jó sorozatban szerepelt. Tudom ajánlani őket: My Girl, Partner, Scent of a Woman, Wild Romance, Heaven's Order, Hotel King. Ha valaki ezek után is utálja, akkor az már személyes ízlés, nincs mit tenni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én egy szóval sem mondtam, hogy nem fogok tőle új sorozatot nézni, természetesen a karakter volt rossz, nem maga a színész. Miatta feltétlen nem fogok belekezdeni egy sorozatba, de ha indul pl. valami ami érdekesnek ígérkezik nézni fogom, még ha ő is a főszereplő :)

      Törlés